http://www.minalunk.hu/
2012-02-14 16:34

Kerékpárút-hálózat: dinamikus a fejlődés

|

Riz Levente (Fidesz-KDNP), Rákosmente polgármestere a projekteket bemutató keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt években intenzív fejlesztésbe kezdtek, mert a kerületben az elmúlt húsz évben alig épült kerékpárut, mindössze pár száz méternyi volt, és azok sem kapcsolódtak egymáshoz. Most 11 kilométeres összefüggő hálózat jött létre, ennek egyik "markáns" eleme a Rákos-patak menti 3,6 kilométeres út.

Az új kerékpárutak kétharmada a XVII. kerületben húzódik, a Pesti út 501. és a Ferihegyi út, valamint a Ferihegyi út és a Hegyalatti utca közötti szakaszon 7 kilométer hosszon épült kerékpárút. Az első szakasz megteremtette a belső Pesti út menti intézmények, illetve a rákoskeresztúri városközpont kerékpáros elérhetőségét, a második szakasz Rákoscsabával kapcsolja össze a központot. A két szakaszon 66 kerékpár tárolására alkalmas helyet is kialakítottak.

Riz Levente (Fidesz-KDNP), Rákosmente polgármestere a projekteket bemutató keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt években intenzív fejlesztésbe kezdtek, mert a kerületben az elmúlt húsz évben alig épült kerékpárut, mindössze pár száz méternyi volt, és azok sem kapcsolódtak egymáshoz. Most 11 kilométeres összefüggő hálózat jött létre, ennek egyik \"markáns\" eleme a Rákos-patak menti 3,6 kilométeres út. A polgármester fontos célnak nevezte a belvárossal való kerékpáros összeköttetést is, ehhez Kőbánya felé kell kapcsolódási pontokat kialakítani. Ennek érdekében az egyeztetések már megkezdődtek - tette hozzá.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a két rákosmenti kerékpárút átadásával kelet-nyugati irányban kerékpárosan átjárhatóvá vált a kerület, de további fejlesztésekre van szükség. A közeljövőben az Eurovelo kerékpárút Budapesten áthaladó szakaszát is bővíteni akarják, ehhez kell csatlakozási pontokat találni a kerületben. A város többi kerékpárút-építési projektjével kapcsolatban elmondta, Újbudán, a Bogdánfy úton az egyetemváros és a Petőfi híd budai hídfője között felújították az útburkolatot is. Az új szakasz összeköti a Karinthy Frigyes, a Hamzsabégi és a Dombóvári úti kerékpárutat, valamint az Infoparkban lévő nyomvonalat is. Csepelen, az Ady Endre úton a sziget és Pesterzsébet között is kialakítottak egy kerékpárutat. Erről Vitézy Dávid azt mondta, a Gubacsi híd jelenti a két kerület között az egyetlen kapcsolatot, eddig ezen kerékpározni \"életveszélyes\" volt. A most átadott szakasz a Kossuth Lajos utcától indul, mintegy 1,3 kilométer hosszú, és csatlakozik majd a Weiss Manfréd út (volt Szabadkikötő út) kerékpársávjához is.

A BKK vezérigazgatója kiemelte, hogy rövidesen egy másik uniós is projekt is elindulhat. Annak keretében országszerte 20 milliárd forintot költhetnek el az Eurovelo európai kerékpárút-hálózat fejlesztésére. Ez Budapestet, illetve észak-dél irányú hálózatának fejlesztését érinti a Duna mentén, a projekt műszaki tartalmát most alakítják ki. Kérdésre válaszolva Vitézy Dávid azt mondta, nem az a lényeg, hogy milyen hosszú a kerékpárút-hálózat Budapesten, hanem az, hogy ahol van, ott biztonságosan lehessen közlekedni rajta. Vannak ugyanis olyan utak, amelyeket balesetveszély miatt alig használnak. A cél az, hogy minden olyan főútvonalon, ahol igény van arra és műszakilag megoldható, legyen kerékpárút - fűzte hozzá.

 

Forrás: MTI 


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Szakmát adó, ingyenes parkgondnoki képzés indul Rákosmentén »
  • A XVII. kerületből (is) szedte rá áldozatait »
  • Programajánló: I. Nemzetközi Növény Nap - a Maros Moziban is, pénteken, 14 órától »
  • „Attila harcosai” a Hagyományőrző akadályversenyen »
  • Profi boksz: Szebelédi Renáta megvédte világbajnoki címét »
  • „SZEBB, VIRÁGOSABB RÁKOSMENTÉÉRT” 2012 »
  • Az európai békére emlékezett a Társadalmi Egyesülések XVII. kerületi Szövetsége /TESZ/ »
  • Kék hírek - Rákosmente szolgálatában »
  • Szebelédi Renáta kiütésre tör szombaton is »
  • Riz Levente parlamenti felszólalása a járásokkal kapcsolatban »
  • Legfrissebb képtárak

    Várostakarítás 2012. április 14.

    Kerületszerte elkezdődtek a Várostakarítás 2012. elnevezésű rendezvény programjai, bár a kicsit hűvös, szemerkélő eső sokakat elriasztott a programban való részvételtől. Horváth Tamás alpolgármester már fél 9-kor a tett helyszínén, szemrevételezte a gazos, törmelékes területet, majd nagy sóhajtással közölte: lesz itt munka, bőven.

    Emlékfa ültetés Bartók Béla tiszteletére

    2006. május 1-jén a XVII. kerületi Lokálpatrióták Egyesülete a Népkertben emlékfát ültetett Bartók Béla tiszteletére. A fa az évek során nőtt, majd az idei esztendőben feltűnt, hogy a fa eltűnt. Lukoczki Károly, a Társadalmi Egyesülések Szövetsége kerületi elnöke úgy döntött: itt az idő a fa pótlására.