
Érdekes egyéni képviselői javaslattal áll elő Nótin Tamás (Jobbik) Rákosmente soron következő testületi ülésén. Előterjesztésének lényege az önkormányzat üléseinek nyilvánosságára, archiválására vonatkozó javaslat, melynek költsége 4-8 millió forint éves szinten. Olvasson bele a képviselői javaslatba MINÁLUNK!
A helyi önkormányzatokról szóló, még hatályban lévő 1990. évi LXV. törvény valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló, részben már hatályba lépett 2011. évi CLXXXIX. törvény egyaránt kiemelten fontosnak tartja az önkormányzatok működése kapcsán a nyilvánosság biztosítását. Az 1990. évi LXV. törvény 2. § (1) bekezdése szerint: „A helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot.” A 2011. évi CLXXXIX. törvény még hatályba nem lépett 2. § (2) bekezdése szerint: „A helyi önkormányzás a helyi közügyekben demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot.” A Jobbik Magyarországért Mozgalom is a nyilvánosság kiszélesítésének, a tiszta, átlátható közélet megteremtésének feltétlen elkötelezettje. Mindezek alapján kezdeményezem, hogy Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata teremtse meg a technikai feltételeit a képviselő-testületi ülések élő közvetítésének valamint a bárki által internetről elérhető utólagos megtekintésének lehetőségét. A közvetítés technikai feltételeivel kapcsolatban tájékoztatást kértem a GLOBOMAX Kft-től, a kapott tájékoztatást 1. sz. mellékletként csatolom. A fentiekre tekintettel az alábbi határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselő-testület elé: H A T Á R O Z A T I J A V A S L A T 1.) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Képviselő-testület nyílt üléseit a www.onkormanyzatitv.hu oldalon keresztül interneten is elérhetővé kívánja tenni annak érdekében, hogy a választópolgárok az üléseket bármikor, bárhonnan megtekinthessék. 2.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy vegye fel a kapcsolatot a GLOBOMAX Kft-vel a közvetítő rendszer kiépítése érdekében. 3.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a 2.) pontban foglalt tárgyalás eredményéről számoljon be a Képviselő-testületnek. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a tárgyalások megkezdésére: a döntést követő 8 napon belül, a beszámolóra: a 2012. áprilisi képviselő-testületi ülésen Nótin Tamás (Jobbik)
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|