http://www.minalunk.hu/
2012-02-10 16:33

Rákosmente: ételosztás rászorulóknak

|

Ma délután 14 órától a Polgármesteri Hivatal parkolójában Rákosmente Önkormányzata, az Adományház, a Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Rákosligeti Katolikus Caritas osztott közösen ételt a rászorulóknak.

Ma délután 14 órától a Polgármesteri Hivatal parkolójában Rákosmente Önkormányzata, az Adományház, a Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Rákosligeti Katolikus Caritas osztott közösen ételt a rászorulóknak.

A – 3 fokos hidegben sokan eljöttek egy tál finom és forró bográcsost elfogyasztani, és az Adományház által gyűjtött meleg ruhanemükből, cipőkből is válogathattak és vihettek.

A honvédségi típusú gulyáságyúban a 250 adag ételt Suták István, a Papp Hús Kft. munkatársa készítette, Tóth Csaba Csongor hatékony közreműködése mellett.

A rendezvényen megjelent és az ételosztásban is részt vett Riz Levente, Rákosmente országgyűlési képviselője, polgármester, valamint Koszorúsné Tóth Katalin, Szabó Tiborné, dr. Fenke Ferenc, Virág Mihály, Rózsahegyi Péter és Petrőczy Dániel önkormányzati képviselők is.

 

Rákosmente: ételosztás rászorulóknak

Ma délután 14 órától a Polgármesteri Hivatal parkolójában Rákosmente Önkormányzata, az Adományház, a Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Rákosligeti Katolikus Caritas osztott közösen ételt a rászorulóknak.

 

Az előrejelzések szerint a jövő hét végéig tartó rendkívüli téli időjárás miatt Rákosmente Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a fedél nélkül élőkre.
Rákosmentén a hajléktalanok elhelyezési lehetőségeiről a civil szervezetek gondoskodnak, a közterületen élő hajléktalanokkal kapcsolatban a Menhely Alapítvány (0-24 órás) diszpécser szolgálatának 1/338-4186 telefonszámán továbbra is várják a bejelentéseket.

A Magyar Vöröskereszt a 1107 Budapest, Bihari út 15. sz. alatt található intézményének nappali tartózkodója 2012. február 14. (kedd) 16.00 óráig folyamatos – éjjel-nappal üzemelő – nyitva tartással fogadja a hajléktalanokat.

Rákosmentén - a téli krízishelyzetre való tekintettel - az Üdvhadsereg Válaszút Háza Női Rehabilitációs Intézményének (1171 Budapest, Lemberg utca 42.) nappali melegedőjét is igénybe vehetik az arra rászorulók, ahol meleg ételhez is hozzájuthatnak. A szervezet hétköznapokon és szombaton 9.00-15.00 óra között tart nyitva, ugyanezen a napokon a népkonyha 11.30-14.00 óra között biztosít étkezési lehetőséget a hozzájuk fordulók részére.

 

 


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Szakmát adó, ingyenes parkgondnoki képzés indul Rákosmentén »
  • A XVII. kerületből (is) szedte rá áldozatait »
  • Programajánló: I. Nemzetközi Növény Nap - a Maros Moziban is, pénteken, 14 órától »
  • „Attila harcosai” a Hagyományőrző akadályversenyen »
  • Profi boksz: Szebelédi Renáta megvédte világbajnoki címét »
  • „SZEBB, VIRÁGOSABB RÁKOSMENTÉÉRT” 2012 »
  • Az európai békére emlékezett a Társadalmi Egyesülések XVII. kerületi Szövetsége /TESZ/ »
  • Kék hírek - Rákosmente szolgálatában »
  • Szebelédi Renáta kiütésre tör szombaton is »
  • Riz Levente parlamenti felszólalása a járásokkal kapcsolatban »
  • Legfrissebb képtárak

    Várostakarítás 2012. április 14.

    Kerületszerte elkezdődtek a Várostakarítás 2012. elnevezésű rendezvény programjai, bár a kicsit hűvös, szemerkélő eső sokakat elriasztott a programban való részvételtől. Horváth Tamás alpolgármester már fél 9-kor a tett helyszínén, szemrevételezte a gazos, törmelékes területet, majd nagy sóhajtással közölte: lesz itt munka, bőven.

    Emlékfa ültetés Bartók Béla tiszteletére

    2006. május 1-jén a XVII. kerületi Lokálpatrióták Egyesülete a Népkertben emlékfát ültetett Bartók Béla tiszteletére. A fa az évek során nőtt, majd az idei esztendőben feltűnt, hogy a fa eltűnt. Lukoczki Károly, a Társadalmi Egyesülések Szövetsége kerületi elnöke úgy döntött: itt az idő a fa pótlására.