http://www.minalunk.hu/
2012-02-06 11:54

Rákosmenti civilek, figyelem: 500 ezer forintos támogatásra lehet pályázni

|

Civil szervezetek, figyelem! Akár 500 ezer forint is elnyerhető a Budapest Bank Budapestért Alapítvány pályázatán. A széles körű pályázati célok fontos kiegészítő támogatást jelenthetnek egy-egy, Budapesthez is kötődő cél megvalósításához.
A Budapest Bank Budapestért Alapítvány Pályázati felhívása

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2012. I. FÉLÉV

Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy a Pályázati Felhívás és az ahhoz kapcsolódó dokumentumok kizárólag a Budapest Bank honlapján olvashatók teljes terjedelemben. Kérjük, a pályázat beadása előtt ellenőrizzék, hogy a követelményeknek megfelelően állították-e össze a dokumentumokat, mert az ettől való - akár formai akár tartalmi – eltérés esetén a pályázat – értékelés nélkül - elutasításra kerül. Hiánypótlásra nincs lehetőség.

A PÁLYÁZAT CÉLJA:
Az Alapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki olyan közcélú, közérdekű tevékenységek, civil kezdeményezések támogatására, amelyek kizárólag a fővároshoz kötődnek, a főváros szellemi, művészeti, kulturális életének színvonalát emelik, felkarolják az épített és természeti értékeinek védelmét, a kulturális örökség megóvását, és hozzájárulnak az esélyegyenlőség, a szociálisan és egészségileg hátrányos helyzet, az életminőség javításához.

A PÁLYÁZÓK KÖRE:
 Pályázatot nyújthatnak be:
Magyarországon ténylegesen működő, bejegyzett nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek.
Önálló jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, illetve magánszemélyek csak abban az esetben pályázhatnak, ha céljuk megvalósításához befogadó szervezettel rendelkeznek.
 A pályázaton nem vehetnek részt…
  • nem bejegyzett szervezetek, 
  • politikai pártok; 
  • hatóságok, önkormányzatok, állami szervezetek és intézményeik;
  • profit-orientált szervezetek, gazdasági társaságok, - kivéve ha a gazdasági társaság tevékenysége, a piac jellegére tekintettel is, támogatást igénylő, értékes közcélú, a főváros épülését elősegítő ügyet szolgál -;
  • azok amelyek ellen bármilyen adósságrendezési eljárás folyik, vagy amelynek a bírósági nyilvántartásból való törlése vagy egyéb törvényességi eljárás folyamatban van;
  • …azok a pályázók, akik az Alapítványtól korábban elnyert támogatással nem számoltak el.

A TÁMOGATÁS JELLEGE:
A támogatás formája: vissza nem térítendő, egyszeri támogatás.
Az igényelhető támogatás összege: minimum 100.000,- Ft , maximum 500.000,- Ft (bruttó összeg, mely az elszámolás (számlák) bruttó értékét jelenti.).
A Kuratórium fenntartja magának azt a jogot, hogy az igényelt összegtől vagy a kiírástól eltérő mértékű támogatást nyújtson.
A pályázatok támogatására rendelkezésre álló összeg: 12,5-15 millió Ft, az Alapítvány forrásainak aktuális alakulásától és a Kuratórium döntésétől függően, mely összeg a nyertes pályázók között oszlik meg.
A támogatás elnyeréséhez önrész felmutatása nem szükséges.
A már megvalósított programok utófinanszírozása nem támogatható.
A támogatás folyósítására a Kuratórium döntése alapján– előreláthatólag április második felében - csak akkor kerülhet sor, ha a Pályázó a „Támogatási Szerződés”-t aláírva az Alapítvány rendelkezésére bocsátotta.
A pályázati tevékenység megvalósításának időtartama: 2012. május 1.- 2013. június 30. közötti időszak.

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK KÖRE:
www.budapestbank.hu/info/alapitvanyok/alap-budapest.php
Csak olyan tevékenység megvalósítására lehet pályázni, melynek költségei számlával, pénzügyi bizonylatokkal vagy egyéb, a felhasználást alátámasztó dokumentumokkal lefedhetők, és nem tartoznak a „nem elszámolható költségek” körébe.
Kizárólag magánjellegű, magánigényt kielégítő célokra pályázni nem lehet, kivéve, ha a magánjellegű cél dokumentáltan másokat is szolgáló, alkotó jellegű, értékteremtő fővárosi közösségi ügyet szolgál.


NEM ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK
Jelen kiírás keretében az alábbi költségekre nem lehet pályázni, illetve nem számolhatók el:
- külföldi utazás, kiküldetés, külföldi oktatás és ott tartózkodás (szállás, ellátás, albérlet) költsége;
- bármilyen képzés-, oktatás-, tanfolyam költsége, ösztöndíj, vizsga-díjak, kollégiumi elhelyezés, étkezés költsége;
- személygépkocsi-használat, telefon- és rezsiköltség;
- a Pályázó saját megélhetési költségei, saját honoráriuma, saját szellemi munkájának díjazása;
- szervezeti és egyéb tagsági díj
- bármilyen jellegű pénzügyi tartozás-, hitel törlesztése.


A PÁLYÁZAT TARTALMI és FORMAI KÖVETELMÉNYEI
lásd itt: www.budapestbank.hu/info/alapitvanyok/alap-budapest.php
● Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be, a pályázati anyagokat egy eredeti példányban kérjük - kivéve: Pályázati adatlap!
● Nem fogadható el a kiírás-, illetve a tartalmi és formai követelményeknek nem megfelelő, hiányos pályázat.

● Benyújtandó pályázati dokumentumok (lásd: részletesen e fenti linken):
1./ „PÁLYÁZATI ADATLAP” formanyomtatvány; kettő eredeti példányban dátummal, cégszerű aláírással ellátva
2./ PÁLYÁZAT szöveges, tartalmi része (a pályázat érdemi része; a megpályázott cél, tevékenység részletes leírása) –
dátummal, aláírással, illetve szervezetek esetén cégszerű aláírással ellátva;
3./ Költségvetés ; Részletes költségvetés benyújtása, kidolgozása elengedhetetlen a pályázat elkészítéséhez
(formanyomtatvány nincs) - dátummal, aláírással, szervezetek esetén cégszerű aláírással ellátva;
4./ Bejegyzést, illetve közhasznúságot igazoló bírósági végzés másolata;
5./ Jogalanyiságot igazoló alapdokumentum másolata;
6./ Befogadói nyilatkozat (másolatban is megfelelő) jogi személyiséggel nem rendelkezők, illetve magánszemélyek
esetén szükséges;
7./ esetleges kiegészítő mellékletek;
8./ megcímzett, felbélyegezett közepes vagy nagy méretű (A/4) válaszboríték.

A TÁMOGATÁS FOLYÓSÍTÁSA, ELSZÁMOLÁSA
itt: www.budapestbank.hu/info/alapitvanyok/alap-budapest.php „Pályázati támogatás elszámolásának szabályai”
Az Alapítvány a Pályázó által letöltött és kitöltött „Támogatási Szerződés” átadása után - legkésőbb 30 napon belül -, a Pályázó bankszámlájára utalja a támogatás összegét.
A Pályázó a támogatás összegét köteles a pályázatban megjelölt célra fordítani, és a megvalósítást követően, de legkésőbb 2013. JÚNIUS 30-áig, illetve újabb pályázata benyújtása előtt az összeg felhasználásáról elszámolni, a fenti - honlapunkon található - szabályok szerint.
Csak olyan számla (pénzügyi bizonylat, pénzügyi dokumentum) fogadható be, amelyről kideríthető, hogy a pályázati cél megvalósításához közvetlenül kapcsolódik.

A PÁLYÁZAT BEADÁSÁNAK HATÁRIDEJE:
2012. FEBRUÁR 20. (HÉTFŐ) (a postára adás utolsó napja) 

● Kizárólag postai úton, 2012. február 20-án éjfélig feladott pályázatot fogadunk el.
● Az Alapítvány postai címe: „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány, 1138. Budapest, Váci út 193.
● A borítékra kérjük ráírni: „PÁLYÁZAT”.

PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA


A pályázatok elbírálásáról a Kuratórium dönt, a pályázatok számának függvényében, előreláthatólag 2012. március 31-éig. A Kuratórium ellenőrzi, hogy a Pályázó minden előírásnak - tartalmilag, formailag – megfelelt-e. A Kuratórium alapvető kritériumként értékeli - a kiírásban megjelölt célokkal összhangban – a fővárosi közérdekű, közösségi célok és értékteremtés megvalósításához kötődő tevékenység fontosságát, jelentőségét, indokoltságát. Értékeli a pályázat tartalmát, a tevékenység színvonalát, és vizsgálja, hogy annak megvalósítása összhangban van-e a beadott költségvetéssel, az megalapozott, indokolt és reális célkitűzéseket tartalmaz-e.
A Kuratórium a döntését nem indokolja és az ellen fellebbezésnek nincs helye. A Kuratórium döntéséről április 30-áig- minden pályázó írásban értesítést kap.
A támogatást elnyert pályázókat E-mailen értesítjük a teendőikről, az eredményhirdetés időpontjáról, továbbá pályázati anyagukat archiváljuk.
A támogatást el nem nyert pályázati anyagokat abban az esetben küldjük vissza, ha a Pályázó megfelelő méretű borítékot mellékelt a pályázati anyagban.

További információk: Nagy Mária irodavezető, tel.: 450-6115; E-mail: maria1.nagy@ge.com; www.budapestbank.hu/info/alapitvanyok/alap-budapest.php

Budapest, 2012. január 17.. Az Alapítvány Kuratóriuma

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Szakmát adó, ingyenes parkgondnoki képzés indul Rákosmentén »
  • A XVII. kerületből (is) szedte rá áldozatait »
  • Programajánló: I. Nemzetközi Növény Nap - a Maros Moziban is, pénteken, 14 órától »
  • „Attila harcosai” a Hagyományőrző akadályversenyen »
  • Profi boksz: Szebelédi Renáta megvédte világbajnoki címét »
  • „SZEBB, VIRÁGOSABB RÁKOSMENTÉÉRT” 2012 »
  • Az európai békére emlékezett a Társadalmi Egyesülések XVII. kerületi Szövetsége /TESZ/ »
  • Kék hírek - Rákosmente szolgálatában »
  • Szebelédi Renáta kiütésre tör szombaton is »
  • Riz Levente parlamenti felszólalása a járásokkal kapcsolatban »
  • Legfrissebb képtárak

    Várostakarítás 2012. április 14.

    Kerületszerte elkezdődtek a Várostakarítás 2012. elnevezésű rendezvény programjai, bár a kicsit hűvös, szemerkélő eső sokakat elriasztott a programban való részvételtől. Horváth Tamás alpolgármester már fél 9-kor a tett helyszínén, szemrevételezte a gazos, törmelékes területet, majd nagy sóhajtással közölte: lesz itt munka, bőven.

    Emlékfa ültetés Bartók Béla tiszteletére

    2006. május 1-jén a XVII. kerületi Lokálpatrióták Egyesülete a Népkertben emlékfát ültetett Bartók Béla tiszteletére. A fa az évek során nőtt, majd az idei esztendőben feltűnt, hogy a fa eltűnt. Lukoczki Károly, a Társadalmi Egyesülések Szövetsége kerületi elnöke úgy döntött: itt az idő a fa pótlására.