Ha rajta múlik, még mindig ott repked az Üllői úti kapu előtt, mi több, talán onnan megy nyugdíjba. Az élet azonban nem habos torta, amivel immár a cerberus is tisztában van.

– Amikor egyszer-kétszer látta az FTC kapuja előtt az önmagából meghökkentő magabiztossággal bohócot csináló Marko Ranilovicot, nem vágta a tévé távirányítóját a földhöz, mondván, én is ott lehetnék a pályán?
– Ó, nem is egyszer – vágta rá kapásból Komora László. – Ahogy az imént megfogalmazta, pontosan ez és így játszódott le bennem.

– Mégis, annak mi az oka, hogy nem egy helyen jobban bíznak a külföldi kapusokban az edzők, semmint a fiatal tehetségekben? Példának okáért ott van Győrben Szasa Sztevanovics, akinek képességeit nem vitatom, ellenben a remek felépítésű Molnár Péter jelenleg padozik, míg korábban Siófokra kellett mennie, hogy megmutathassa, mit is tud valójában.
– Sajnos nem tudom, mi lehet ezeknek az oka, hiszen egy külföldiről még kevesebbet is tudhatunk meg, míg egy magyar kapusról, aki itt-ott megfordult már, több véleményt kaphatnának az edzők. Talán magamat is ide sorolhatom, akinek eddig nem sikerült odakerülni az ilyen dolgok miatt.

– Mit gondol, lesz még önből egyszer NB I-es kapus?
– Nagyon szeretném, ha sikerülne! Nem beképzeltségből, de a képességeim meglennének hozzá... Persze, szerencsére is szükség van, hogy felfigyeljenek rám. Nagyon remélem, hogy össze fog jönni!

– Az igaz, hogy most a télen lett volna lehetősége feljebb igazolni, és majdnem a REAC-nál kötött ki?

– Igen, szóba került, de úgy alakultak a dolgok, hogy maradok még a nyárig biztosan a csapatnál. Akkor meg majd eldől, hogy merre és hogyan tovább...
– Tudom, hogy a Ferencváros a szíve csücske, ezért kérdezem: fáj még ma is a szíve, ha az FTC-re gondol?

– A Fradi mindig is az lesz! Sokszor megesik, amikor a pálya mellett hajtok el, rengeteg minden eszembe jut, és hogy milyen jó lenne ismét…
– Van, amit ma már másként tenne, ha ismét a IX. kerületben futballozna?
– Nem hiszem. Mindig is a maximumra törekedtem az edzéseken és a meccseken is, szóval nem gondolom, hogy rosszabb voltam bárkinél is, aki ott volt akkor vagy épp most ott van a csapatnál...

– Nagy kérdés, a jelenlegi társulatánál ki van ott. Nagyjából helyreállt már a rend? Úgy értem, az ősz végi, tél eleji nagytakarítás után lehet tudni, kik maradtak a régiek közül a Rákosmenténél?
– A rend még nem állt helyre, azt mondhatom, mivel a felkészülés elején tartunk, így nagy a játékos mozgás jelenleg nálunk. Edzéseken, edzőmeccseken teszteljük őket. Hogy aztán véglegesen ki marad, és hogy távozik-e még valaki, nem tudom, mert a vezetőséggel kell tárgyalnia mindenkinek.

– Tiszta sor, ezért is kérdezem: személy szerint önt hogyan érintette, hogy eddig meghatározónak hitt labdarúgóknak kötöttek útilaput a talpára?
– Az az igazság, hogy azért kicsit rossz érzés, mert sok játékossal nagyon jól megértettük egymást a pályán, és azért ez nagy előny az ellenfelekkel szemben. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok.

– Azt is, amit a tabella mutat? Azaz csakugyan elfogadhatatlan ez a negyedik hely a XVII. kerületben?
– Számomra egyáltalán nem elfogadhatatlan, mivel egy nagyon jó helyezést értünk el az ősszel, és mivel pontegyenlőséggel harmadikok vagyunk, így én ezt bronzéremnek fogom fel.

– Értem én, hogy fő a pozitív gondolkodás, de mégis, mit gondol, van esélye az egyletnek arra, hogy befogja, netán megelőzze az éllovas Putnokot?
– Igen, az lenne a legjobb dolog, ha sikerülne befognunk a Putnokot, bár tizenkét ponttal van előttünk. Véleményem szerint az ősszel semmivel nem voltak jobbak nálunk, egy hihetetlen bírói baki miatt kaptunk egy tizenegyest, azzal kaptunk ki idegenben. És szerintem nem a miénk volt az egyetlen csapat, amelyik ott kikapott ilyen történés miatt...

– Ellenben néhány csapat azért kapott ki, mert ön vélhetőleg remekelt a kapuban. Hogy sikerült az ősze, ha immár letisztulva visszagondol az elmúlt félévre?
– Nagyon jól! Örülök neki, hogy így sikerült, bár a bajnokság elején, amikor Hatvanban 1–1-et játszottunk, majd utána otthon kikaptunk az Ózdtól 2–0-ra, nem gondoltam volna, hogy így fog alakulni, de utána nagyon jól játszottunk, jöttek az eredmények és nekem is jól ment a védés és sok meccsen nem tudták bevenni a kapumat, ami jó érzés. Egy meccs kivételével én védtem mindegyik mérkőzésen. Akkor sajnos kikaptunk 1–0-ra, de ha ezt leveszem, akkor a bajnokságban kapott góljaim száma csak nyolc volt. És elárulom azt is, az utolsó pár mérkőzésen az volt a célom, hogy a kapott góljaink száma ne menyen tíz fölé, és ez sikerült.

– Melyik bajnoki volt az, amit szíve szerint elfelejtene, és amire igazán büszke? Nem lepne meg, ha az elsőre a Tura elleni kilencven percet mondaná, amikor még a gólvonalról is sikerült fölé-mellé rúgniuk a labdát.
– Ami azt illeti, sok jó meccset játszottunk az ősszel, és hát talán azokra emlékszem szívesen vissza, amikor kapott gól nélkül sétálhattam le a pályáról. És hála Istennek, volt ilyenből néhány… A turai meccset kintről nézve nagyon rossz volt látni, jobbak voltunk, és semmi nem jött össze a csapatnak. Négy-öt góllal is nyerhettünk volna, amit az ellenfelünk is elismert, de hát ilyen a foci, sajnos. A putnoki derbit érzem úgy, hogy elvették tőlem.

– Mire gondol?
– Jól védtem, nulla–nulla volt az állás, és úgy nézett ki, hogy az is marad, és amikor az egyik támadásnál ziccerbe hozta rám a csatár, a labdát megpróbálta eltolni mellettem, és én még elértem a labdát, oldalra tudtam paskolni. Mindenki látta, hogy simán elértem, a nézők, a játékosok a pályán, még talán az ellenfél is, de a bíró befújta a tizenegyest…

Készítette: Horváth M. Attila, sze, 02/01/2012 - 22:21
Tags: Interjú Mátra-csoport NB III
Forrás: www.fociakobon.hu
(http://fociakobon.hu/ms/node/27541)
Megjegyzés: a szerző engedélyével (köszönjük)