http://www.minalunk.hu/
2011-12-02 12:53

Hajléktalangondozás Rákosmentén

|

Véleményem szerint - mondta Nótin Tamás önkormányzati képviselő (Jobbik) -, minden képviselőnek vennie kellene a fáradtságot és személyesen tájékozódnia arról, hogy milyen nehéz körülmények között élnek szociálisan rászoruló embertársaink. A képen: Éva és alkalmi társa, ma délelőtt.

A képviselő naplójából:


2011. november 30-án reggel 7 órától részt vettem az Önkormányzat által szervezett hajléktalanok gondozási akciójában. Rákosmente Önkormányzata, a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitánysága és a Magyar Vöröskereszt összefogásának köszönhetően – összehangolt akció keretében – a szervezetek munkatársaival látogathattam végig a kerület közterületein élő hajléktalanokat.
A kezdeményezés célja, a kerületben élő fedélnélküliek egészségügyi állapotának és életkörülményeinek felmérése volt, illetve, hogy megfelelő tájékoztatásban részesüljenek a menhelyeket és orvosi ellenőrzőpontokat illetően.

Az akció keretén belül tizenkét hajléktalant sikerült meglátogatni abból a regisztrált negyvenből, akik a kerületben vélhetően megfordulnak.

Utunk során bejártuk Rákoskertet, Rákosligeten a vasútállomás környékét, a Népkertet és az 526. utca folytatásában az Akadémia telepet. A hajléktalanok többnyire eldugott, erdős, bokros területen élnek, ahol maguk készítette kis házikókban, vagy a földbe ásva, alkalmi fedelek alatt próbálnak a lehetőségeikhez képest lakókörnyezetet kialakítani. Egyikük Rákoskeresztúron, egy áruház tövében húzta meg magát, vastag paplanok alatt, amelyek azonban a nagy hidegben egész biztosan nem nyújthatnak hatásos védelmet.

A Vöröskereszt kollégái, akik tiszteletre méltó empátiával és emberséggel közeledtek minden hátrányos helyzetű embertársunkhoz, igyekeztek mindenkinek a hajléktalanszálló lehetőségét felkínálni, ezzel azonban senki sem kívánt élt. Takarót és konzervet azonban mindenki elfogadott.

Megdöbbentő és nagyon tanulságos út volt. Véleményem szerint, minden képviselőnek vennie kellene a fáradtságot és személyesen tájékozódnia arról, hogy milyen nehéz körülmények között élnek szociálisan rászoruló embertársaink.
Bízom benne, hogy ez az akció, csupán az első lépés volt a rászoruló embertársaink megsegítése felé vezető úton.

Nótin Tamás
önkormányzati képviselő
Jobbik XVII. kerületi Alapszervezete

 

Forrás:  http://www.rakosmente.jobbik.hu/content/hajl%C3%A9ktalan-gondoz%C3%A1s-r%C3%A1kosment%C3%A9n


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Szakmát adó, ingyenes parkgondnoki képzés indul Rákosmentén »
  • A XVII. kerületből (is) szedte rá áldozatait »
  • Programajánló: I. Nemzetközi Növény Nap - a Maros Moziban is, pénteken, 14 órától »
  • „Attila harcosai” a Hagyományőrző akadályversenyen »
  • Profi boksz: Szebelédi Renáta megvédte világbajnoki címét »
  • „SZEBB, VIRÁGOSABB RÁKOSMENTÉÉRT” 2012 »
  • Az európai békére emlékezett a Társadalmi Egyesülések XVII. kerületi Szövetsége /TESZ/ »
  • Kék hírek - Rákosmente szolgálatában »
  • Szebelédi Renáta kiütésre tör szombaton is »
  • Riz Levente parlamenti felszólalása a járásokkal kapcsolatban »
  • Legfrissebb képtárak

    Várostakarítás 2012. április 14.

    Kerületszerte elkezdődtek a Várostakarítás 2012. elnevezésű rendezvény programjai, bár a kicsit hűvös, szemerkélő eső sokakat elriasztott a programban való részvételtől. Horváth Tamás alpolgármester már fél 9-kor a tett helyszínén, szemrevételezte a gazos, törmelékes területet, majd nagy sóhajtással közölte: lesz itt munka, bőven.

    Emlékfa ültetés Bartók Béla tiszteletére

    2006. május 1-jén a XVII. kerületi Lokálpatrióták Egyesülete a Népkertben emlékfát ültetett Bartók Béla tiszteletére. A fa az évek során nőtt, majd az idei esztendőben feltűnt, hogy a fa eltűnt. Lukoczki Károly, a Társadalmi Egyesülések Szövetsége kerületi elnöke úgy döntött: itt az idő a fa pótlására.