http://www.minalunk.hu/
2012-02-06 09:39

Danube Flow: civil összefogás és kreatív pályázat a Dunáért

|

Több hónapos programsorozattal népszerűsítik idén a Dunát és környezetét civil szervezetek és alkotócsoportok. A Danube Flow nevű kezdeményezés célja, hogy szórakoztatva mutassa be a Duna értékeit, és tavasztól őszig vidám akciókkal, élményekkel csábítsa az embereket a folyópartra. A szervezők egymillió forint összdíjazású pályázatot írtak ki, amelyre kreatív projektötleteket várnak.
A Duna több millió ember életének a része, hiszen isszuk a vizét, használjuk az energiáját és közlekedünk rajta. A többség ezt természetesnek veszi, de azt hajlamos elfelejteni, hogy ez a folyó Magyarország és Európa egyik legnagyobb természeti kincse, a Duna-part pedig a kikapcsolódás, a sport és családi programok helyszíne is lehet.
-A VaLyo (Város és a Folyó) Csoport tavaly nyáron építette ki a Duna Tanösvény nevű, újszerű séta- és kerékpáros túraútvonalat a budapesti belvárosban. Nagy sikert arattak a fiatal művészek információs táblái és a STÉG nevű közösségi tér, ahol őszig különböző ingyenes programokat is tartottak. Ezen a projekten kívül az átlagemberek szinte csak a Nemzetközi Duna Napon kerülhettek közelebbi kapcsolatba a folyóval, amelynek a szervezésében évek óta részt veszünk. A Danube Flow kezdeményezés célja, hogy több hónapon keresztül, egészen pontosan március 22-től szeptember 30-ig adjon élményeket az embereknek, valamint összefogja és anyagilag is segítse a Dunával foglalkozó civil szervezeteket, hogy megvalósíthassák az elképzeléseiket - mondta Kobrizsa Ádám, a projektet koordináló Mindspace Nonprofit Kft. vezetője.
A Danube Flow résztvevői nyílt pályázatot hirdettek, amelyre kreatív projektötleteket várnak. A jelentkezők javasolhatnak közösségi és családi programokat, vidám akciókat a folyópartra, forgathatnak klipet a Dunáról, tervezhetnek művészeti, köztéri alkotást, ruhakölteményt, mobil alkalmazást, Facebook játékot, installációt vagy akár egy Dunára írt operát is. A fantázia szabadon szárnyalhat, az egyetlen feltétel, hogy az ötlet középpontjában a Duna és környezete szerepeljen. Az egyéni jelentkezők, csoportok és szervezetek 2012. március 7-ig küldhetik be az elképzeléseiket. A pályázat összdíjazása egymillió forint, amiből a tervek szerint négy nyertest jutalmaznak. Az eredményhirdetés március 21-én, a Víz Világnapja előestéjén lesz.
Az érdeklődők személyesen is feltehetik kérdéseiket és további részleteket hallatnak a Danube Flow kezdeményezésről február 8-án és 29-én 19 órától Budapesten az Impro Kreatív Töltőállomáson (VII., Ó utca 4.)

Részletek és pályázati kiírás:
http://danubeflow.eu
http://mindspace.hu

Bővebb információ:
Nagy Szabolcs
sajtóreferens
Tel: 20/979-1071
E-mail: nagy.szabolcs@prgarden.hu
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Budavár díszpolgára Blaskó Péter »
  • Magyar és angol nyári táborok a Magyar Nemzeti Galériában »
  • Ősszel nyithat a Rác fürdő »
  • Új magyar kiegyezést sürgetett Áder János államfői beiktatásán »
  • Megkezdődik a vári utak felújítása »
  • A Költészet Napján, a Márai-szobornál »
  • Emlékezés Antall Józsefre »
  • Várbazár - Gyorsított hatósági eljárás segíti a rekonstrukciót »
  • Fényfestéssel üzentek a budapestieknek a rakparton »
  • Március 15. – családi program a Várban »
  • Legfrissebb képtárak

    Várbazár - sajtótájékoztató

    2014 márciusáig uniós pénzből megújul a Várbazár
    Ajánlások