
2011. május 21-én − immáron ötödik alkalommal − került megrendezésre a Machos Ferenc Labdarúgó Emléktorna a Czakó utcai pályán. Mint minden évben, ezúttal is az U10-es korosztály, azaz idén a 2001-ben született focipalánták mérték össze tudásukat a Tabáni Spartacus által szervezett egynapos eseményen.
10 csapat, köztük három vidéki gárda küzdött a díjakért. Itt volt az előző két kiírás győztese, a Ferencváros, az idei NBI-es bajnok Videoton korosztályos csapata, de bemutatkoztak többek között az UTE és a Vasas ifjú tehetségei is. Nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a küzdelmekbe, de ez nem is csoda, hiszen idén is a VASAS öregfiúk − Színészválogatott meccs nyitotta az eseményt. Nem csak a pályán, de a pályán kívül is több focilegenda tisztelt meg bennünket a jelenlétével, ugyanis ezúttal is eljött két olimpiai bajnokunk, Ihász Kálmán és Dunai Antal, s természetesen itt voltak Machos Ferenc fiai, ifjabb Machos Ferenc és Machos Gábor is. A legendák jelenléte nem csak a gyerekeknek, hanem a nézőtéren helyet foglaló szülőknek is nagy örömet jelentett, de a régi fociemlékek felidézését hamar felváltotta a gyerekeknek való szurkolás. 
Nagyon jó színvonalú és kiegyenlített tornán − a B csoportban a csoportelső Videoton mögött négyes(!) holtverseny alakult ki − a Tabáni Spari a Machos tornák eddigi legjobb eredményét érte el, hisz nagy csaták után, többek között legyőzve az FTC-t is, csapatunk a negyedik helyen zárt. Harmadik helyezett az UTE, második a Videoton, míg első, és egyben a Vándorserleg talapzatán az ötödik csapat a Csepel FC lett. A torna legjobb kapusává a Tabán hálóőrét, Daradics Attilát választották. A hagyomány tovább él, jövőre a 2002-esek találkoznak majd a VI. Machos Ferenc tornán.
Gundel Takács Gábor
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|