|
2012-01-12 11:11
Később alszanak ki idén az ünnepi fények
|
A januári szürke hétköznapokat szeretnék vidámabbá varázsolni a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. szakemberei, ezért az idén nem kapcsolták le vízkereszt után sem a város ünnepi fényeit.
Makrai László portálunknak elmondta, egészen január végéig helyükön maradnak és világítanak a karácsonyi fényfüzérek, így a szegediek még közel három hétig élvezhetik az ünnepi fények különös hangulatát. Az év első hónapjának végéig a város karácsonyfája is a helyén marad a Klauzál téren.
Legutóbb november végén – a karácsonyi ünnepi vásár megnyitásával egy időben – kapcsolták be a belvárosban és a régi hídon található díszvilágítást. A korábban már megszokott díszekhez pedig 5 millió forint értékben helyeztek ki új világító elemeket, így a Belvárosi híd teljes ívén és a Széchenyi téren is új, korszerű díszítőelemek fénylenek egészen január végéig. Az ünnepi díszkivilágítás energiaigényét az idén a korábbi 33 ezer helyett lecsökkentették 21 ezer Wattra. A jelentős, 12 ezer Watt megtakarítást a korszerű, energiatakarékos LED világítótestekkel sikerült elérni. A költségtakarékosság is hozzájárult ahhoz, hogy a szegediek egészen január végéig élvezhetik idén az ünnepi fények hangulatát.
forrás:(ÖS)
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|
Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
|
|
| H |
K |
SZ |
CS |
P |
SZo |
V |
|
30
|
31
|
01
|
02
|
03
|
04
|
05
|
|
06
|
07
|
08
|
09
|
10
|
11
|
12
|
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
|
27
|
28
|
29
|
01
|
02
|
03
|
|
|
|
|