http://www.minalunk.hu/

Később alszanak ki idén az ünnepi fények

A januári szürke hétköznapokat szeretnék vidámabbá varázsolni a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. szakemberei, ezért az idén nem kapcsolták le vízkereszt után sem a város ünnepi fényeit.


tovább »

Július ajándéka: Ottó, a kistapír

Július első napján tapír született a Vadasparkban. Sámson és Jenny, a régóta az Állatkertben élő szülőpár legutóbb két éve adott életet egy kistapírnak, így már nagyon várták a szakemberek az újabb utód érkezését. A Dél-Amerika-ház szobájában a látogatók is megtekinthetik az Ottó nevet kapott kölyköt.
tovább »

Ritka avar-kori duplasír az M43-as mentén

Avar-kori duplasírt találtak ezüst-bronz fülbevalóval és övcsatokkal a Csongrád megyei régészek Csanádpalota határában.
tovább »

Időkapszulában üzen a Szegedi Szabadéri Játékok a jövőnek

jövő nézői és alkotói számára helyezett el időkapszulát a Dóm téren az idén 80 éves Szegedi Szabadtéri Játékok vezetősége kedden.
Bátyai Edina fesztiváligazgató elmondta: sokáig gondolkodtak azon, hogyan lehetne méltó emléket állítani az elmúlt nyolc évtizednek, és úgy döntöttek, egy képzőművészeti alkotással tisztelegnek az idő múlása előtt.
tovább »

Továbbra is tart a hőségriadó

Az ország egyes területeire, így a Dél-Alföldre is a legmagasabb fokozatú hőségriasztást rendelte el az országos tiszti főorvos; a meteorológiai szolgálat enyhébb fokozatú figyelmeztetéseket adott ki; de az UV-B sugárzás kedden is extrém volt.
tovább »

Naprendszer-túra Szegeden

A Partiscum Csillagászati Egyesület (PACSI) elkészítette azt a Szegedre méretezett Naprendszer-túra útvonalat, amelyen nemcsak hogy megismerhetők – a fénysebesség többszörösével utazva – a Naptól a Neptunuszig és a Plútóig szűkebb kozmikus hazánk jellemzői és valós méretei, hanem a város látnivalói is az „űrutazók” elé tárulnak.
tovább »

Országos elfogatóparancs Nyári-Nagy István ellen

Országos elfogatóparancsot bocsátott ki a Szegedi Rendőrkapitányság Nyári- Nagy István 59 éves szegedi lakos ellen, akinek elfogását csalás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt rendelte el a nyomozó hatóság.
tovább »

Volt FTC-játékosok a Szeged 2011 szakmai vezetésében

A Ferencváros korábbi játékosa, Takács László lett a labdarúgó NB II-ben induló Szeged 2011 klub vezetőedzője.
tovább »

Jelentősen nőtt az egyházi oktatásban részesülők száma

Jelentősen nőtt a katolikus Szeged-Csanádi Egyházmegye kezelésébe vett közoktatási intézmények száma; ősztől a korábbi több mint négyezer helyett már hat és fél ezer gyereket oktatnak, nevelnek keresztény értékrend szerint az óvodákban, az általános iskolákban és a középfokú intézményekben - közölte az egyházmegye püspöke hétfői sajtótájékoztatóján, Szegeden.
tovább »

Elhunyt Körtvélyessy Péter

Vasárnap hajnalban rövid, súlyos betegség után elhunyt Körtvélyessy Péter, a Szeged-Beton VE férfi vízilabdacsapatának elnöke.
tovább »

Belleza oltást kapott

Elérkezett az idő arra, hogy az idén, március végén született fekete kisjaguár, aki névpályázaton nyerte a Belleza nevet, megkapja a "kötelező" védőoltásait.
tovább »

Douchev-Janics Natasa: „nehéz a partról nézni a többieket”

A belgrádi felnőtt Európa-bajnokságon nem tudott ott lenni, a zágrábi ifjúsági és U23-as kontinensviadalra azonban Bácskapalánkáról átugrott az anyai örömök előtt álló Douchev-Janics Natasa. A háromszoros olimpiai bajnok elsősorban a szegedi lányok teljesítményére volt kíváncsi, és nem csalódott Kárász Annáék produkciójában.
tovább »

Elhunyt Barta Mária, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja

Életének 88. évében elhunyt Barta Mária színművész, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja és a Vígszínház tagja.
tovább »

Megújult a szőregi iskola sportudvara

Vasárnap délelőtt nem csak a bizonyítvány osztás izgalma várta a diákokat, hanem ekkor vehették birtokukba a teljesen felújított és korszerű sportudvart is.
tovább »

A Szegedi Szabadtéri Játékok első előadását 80 éve rendezték

Nyolcvan éve, 1931. június 13-án rendezték a Szegedi Szabadtéri Játékok első előadását, a budapesti Nemzeti Színház társulata Voinovich Géza Magyar Passió című művét adta elő Hevesi Sándor rendezésében.
tovább »

Tudományos konferencia a zsinagógában

Löw Lipót szegedi főrabbi születésének 200. évfordulója alkalmából a szegedi zsidó hitközség székházának dísztermében (Gutenberg u. 20.) május 22-én, vasárnap 9 órai kezdettel tudományos konferenciát tartanak. Az emlékkiállítást 9:30-kor nyitják meg
tovább »

Újabb bravúros sportdiplomáciai siker

Az idén augusztusi MOL olimpiai kvalifikációs világbajnokság után újabb jelentős kajak-kenu világversenyeket rendezhet meg Magyarország. Az ICF board tegnap esti döntése értelmében az 2014-es Ifjúsági és U23 gyorsasági világbajnokság Szegeden, a 2015-ös maraton világbajnokság pedig Győrben kerül lebonyolításra.
tovább »

Üzleti tippek konferencia Szegeden is

Kecskemét után Szeged lesz a következő állomása az Üzleti tippek konferenciasorozatnak május 12-én – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
tovább »

Kalandra fel! Bűn- és balesetmegelőzési élménytúra a Szegedi Vadasparkban

A természet szeretetére nevel, de egyben hasznos bűn- és balesetmegelőzési információkat is tartalmaz a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Szegedi Vadaspark által szervezett közös MEGELŐ-ZOO névre keresztelt vetélkedő, amire továbbra is öt fős, általános iskolás csapatok jelentkezését várják a szervezők.
tovább »

Kommunikálj direktben! Bemutatkozik a 3. Szegedi Direktmarketing Fórum

Április 14-én a Kontaktia Kft. ismét, immár harmadik alkalommal rendezi meg a Szegedi Direktmarketing Fórumot. A korábbi fórumoktól eltérően idén 2 szekcióban (kezdő és haladó) hallgathatnak előadásokat az érdeklődők, majd ezt követően szakmai szemináriumon vehetnek részt, ahol gyakorló szakemberek segítségével ismerhetik meg az e-dm készítés és telemarketing beszélgetési forgatókönyv (az ún. telemarketing script) írás fortélyait.
tovább »

Képregény-kiállítás a TIK-ben

Az első rajzregényt 1827-ben megjelentető Rodolphe Töpffertől napjainkig mutatja be a svájci képregénykultúrát az a kiállítás, amely szerdán este nyílik az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában.
tovább »

Korszerűbb módszerekkel a szúnyogok ellen Szegeden

Az idei évben új szemlélettel készül a szúnyogártalom ellen a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Makrai László ügyvezető igazgató elmondta, egy olyan térinformatikai rendszert dolgoznak ki, amely nagy felbontású légi, illetve műholdfelvételekkel segíti a lárvatenyésző helyek követését.
tovább »

Nemzetközi kisebbségtudományi konferencia

Nemzetközi kisebbségtudományi konferencia

A rendezvényre elismert hazai és külföldi kisebbségkutatókat hívtak meg, hogy a kisebbségi projektek sikereiről, nehézségeiről és akadályairól referáljanak, vitázzanak.
tovább »

Környezettudatosságra nevelés már oviban

Környezettudatosságra nevelés már oviban

Az Öko-Pannon rendezvénye Szegedre érkezett. A program az óvodás gyermekek környezettudatos nevelését tűzte ki célul.
tovább »
Rovat legfrissebb hírei
  • Később alszanak ki idén az ünnepi fények »
  • Július ajándéka: Ottó, a kistapír »
  • Ritka avar-kori duplasír az M43-as mentén »
  • Időkapszulában üzen a Szegedi Szabadéri Játékok a jövőnek »
  • Továbbra is tart a hőségriadó »
  • Naprendszer-túra Szegeden »
  • Országos elfogatóparancs Nyári-Nagy István ellen »
  • Volt FTC-játékosok a Szeged 2011 szakmai vezetésében »
  • Jelentősen nőtt az egyházi oktatásban részesülők száma »
  • Elhunyt Körtvélyessy Péter »