http://www.minalunk.hu/
2011-07-12 21:50

Új kakas díszíti a református templom tetejét

|

A templomdombon évszázadokon keresztül templom áll. Ma is dísze a városnak a református templom, amelyet 1887-1891 között építettek meg Szügyi Dániel lelkészsége idején.
Szügyi Dániel 1856-ban született Hódmezővásárhelyen. 1884. május 26-án nevezték ki helyettes lelkésznek Dévaványára. 1888. október l-jétől időközi, 1889. január 17-én rendes lelkésznek választatott, 1929-ben vonult nyugalomba, meghalt 1930. augusztus 21. napján, és eltemettetett a Vágási temetőben.

A dévaványai református egyházközség történetét 1918-ban írta meg levéltári adatok alapján, s a templom építésének történetét is kiadatta. Ebből az írásából ismerhetjük a templom építésének történetét.

Dél-alföld egyik legmagasabb református templomának templomtoronydísze évtizedeken keresztül mutatta az itt élőknek, a hazatérőknek, az idelátogatóknak az utat. A torony a legmagasabb pontjáig 63 méter magas, ebből a kakas, a csillagtartó rúd, a villámhárító csúcs 3,60 méter.

Egy őszi nagy szélvihar rongálta meg a „rézkakast”, s hónapokig hiányolnunk kellett a torony tetejéről.

Az egyházközség, a város vezetése, a névtelen adakozók és a vállalkozók összefogtak, s most új „kakas” díszíti a református templom tornyát, emlékeztetve mindenkit: össze­fogással sok minden sikerül.


Forrás: (ÖS)
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Új kakas díszíti a református templom tetejét »
  • Városunkban járt Bencsik János államtitkár »
  • Közel 30 millió forint oktatási intézményeink Dévaványa informatikai fejlesztésére »
  • „Fogadj el egy programot!" - VI. Családi Csobbanás Dévaványán »
  • "Dévaványa Kiváló Pedagógusa" és a "Dévaványa Oktatás Ügyéért" elismerő cím - 2011 »
  • Tájékoztató – a rászorultak részére konyhakerti vetőmag, palántajuttatásról »
  • Felhívás - jó cél érdekében! »