Eger- Gyújtogatás miatt nyomoz a rendőrség

Az Egri Rendőrkapitányság eljárást indított 10010/1212/2019 bűnügyi számon rongálás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2019. június 30-án éjszaka egy egri telephely kerítését befeszítve oda bement, majd az egyik ott leparkolt gépjármű ablakát betörte, majd tüzet gyújtott az utastérben- közölte a Soltész Bálint a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Eger - Országos fallabda bajnokság a Dobó téren

A 30. Marshall Országos Egyéni Squash Bajnokságnak ad otthont a Dobó tér. A téren külön erre az alkalomra lett felállítva egy üvegfalú pálya, hogy a járókelők is élvezhessék a meccseket.

Eger - Ingyen léphetnek be a várba az egri lakosok!

Végre ingyen sétálhatnak a várban a helyiek!

Eger - Idén is lesz utcazenészek versenye Egerben!

Az egriek örömére idén is zenészek lepik el az utcákat, a tét nem kevesebb, mint 1 millió forint!

Eger - Fejlesztik Eger csomópontjait!

A napi 30 ezer utast kiszolgáló vasútállomást és buszpályaudvart, valamint a két létesítmény közti közlekedést fogják fejleszteni.

Eger - Fotópályázat! Téma a Tisza-tó.

A verseny ingyenes, nincs korhatár, nem számít a lakhely, csupán a fotó amit készítesz!

Eger - Ferrarik után Skodák lepik el Egert!

Ez a hétvége sem telik el különleges autók nélkül! Pénteken immár 15. alkalommal találkoznak városunkban az egykori KGST legendás autóinak különböző típusai.

Eger - Egy győzelemre az Eger SE a bajnoki címtől!

Május 19-én szombat este 8 órakor először gyulladnak fel az egri a stadion fényei hazai pályán!

Eger - Ajándék muskátli a Dobó téren

Minden egri lakosnak ajándék muskátli!

Eger - Speedmarathont tartott a rendőrség országszerte

Véget ért a Speedmarathon Heves megyében: 24 óra alatt 44 helyszínen ellenőrzött a rendőrség.

Eger - Star Wars kiállítás Egerben

Jó hír az egri rajongóknak!

Eger - Öt hely, amit hiba kihagyni, ha Egerben járunk

„Eger városa papok városa
Csuhások járnak, fapapucsban.
Csuhások járnak, In nomine patris,
Reverenda alatt pálinkat visz.”


Így szól a híres egri nóta a legjelentősebb magyar borvárosról. De vajon mit érdemes megnéznünk, ha Egerben járunk?

Eger - Elkezdődtek az érettségik!

Ma 8 órától több mint 110 ezer diák adott számot irodalom és nyelvtan tudásáról.

Eger - Ferrarikkal lesz teli a Dobó tér!

Jó hír az egri Ferrari rajongóknak!

Eger - Eger a legélhetőbb vidéki város!

Az Otthon Centrum listáján Eger olyan városokat utasított maga mögé mint Pécs, Szekszárd vagy Debrecen. Harmadszor készítették el az elemzést, a tavalyihoz hasonlóan a vizsgálatban a 20 ezernél népesebb városokat, azok életminőség szempontjából lényeges mutatóit tekintették át - közölte az Otthon Centrum.

Eger - Vasárnap jön az egri derbi!

Holnapi nap folyamán az Egerszalók SE fogadja otthonában az Eger SE labdarúgó csapatát. Eger városának derbije 17 órakor lesz megtekinthető Egerszalók sporttelepén. Eger SE gárdája magabiztosan vezeti a tabellát 6 ponttal Hatvan előtt, míg az egerszalóki egyesület a 7. helyen áll 31 ponttal.

Eger - A Feszt!Eger indítja el a hazai fesztiválszezont!

A türelmetlen hazai fesztiválozóknak már csak május 31-ig kell kibírni, ugyanis ezen a napon végérvényesen beindul a hazai fesztiválszezon, melynek első szereplője a Feszt!Eger. A rendezvény május 31. és június 2. között várja a nagyérdeműt, Magyarország egyik legegyedibb fesztiválhelyszínén a Bolyki-völgyben.

Eger - Kigyulladt az EGRIX!

Tűzeset történt Egerben.

Eger - Újabb tüntetés lesz Budapesten : Interjú Lányi Örs szervezővel

Szombaton emberek tömege találkozott az Operánál, hangot adva nézeteinek, nem tetszésének. Rengetegen egyenesen vidékről utaztak a fővárosba támogatni a Mi vagyunk a többség! – Tüntetés a demokráciáért ellenzéki megnyilvánulást. Vajon elkéstek már a nem kormánypártiak az összefogással? Van még remény céljaik elérésére? Lányi Örs szervezővel beszélgettem.

Eger - Hogyan lett kétharmad a kétharmad?

A kampányok megkezdése óta, az ország nagy része önjelölt politológus lett. Vasárnap mindenki izgatottan, reménykedve várta a választások eredményét. Nagyságrendekkel többen voltak szavazni, mint az elmúlt években; ezért az ellenzék bizakodva várta a szavazás végét, mégis a nem kormánypártiak számára meglepő, csalódottságot okozó végeredmény született. Hogy lett kétharmad a kétharmad?
Kattintson a megye nevére és megjelennek a település nevek!
 [Abaújalpár]  [Abaújkér]  [Abaújlak]  [Abaújszántó]  [Abaújszolnok]  [Abaújvár]  [Abod]  [Aggtelek]  [Alacska]  [Alsóberecki]  [Alsódobsza]  [Alsógagy]  [Alsóregmec]  [Alsószuha]  [Alsótelekes]  [Alsóvadász]  [Alsózsolca]  [Arka]  [Arló]  [Arnót]  [Ároktő]  [Aszaló]  [Baktakék]  [Balajt]  [Bánhorváti]  [Bánréve]  [Baskó]  [Becskeháza]  [Bekecs]  [Berente]  [Beret]  [Berzék]  [Bodroghalom]  [Bodrogkeresztúr]  [Bodrogkisfalud]  [Bodrogolaszi]  [Bódvalenke]  [Bódvarákó]  [Bódvaszilas]  [Bogács]  [Boldogkőújfalu]  [Boldogkőváralja]  [Boldva]  [Borsodbóta]  [Borsodgeszt]  [Borsodivánka]  [Borsodnádasd]  [Borsodszentgyörgy]  [Borsodszirák]  [Bózsva]  [Bőcs]  [Bükkábrány]  [Bükkaranyos]  [Bükkmogyorósd]  [Bükkszentkereszt]  [Bükkzsérc]  [Büttös]  [Cigánd]  [Csenyéte]  [Cserépfalu]  [Cserépváralja]  [Csernely]  [Csincse]  [Csobád]  [Csobaj]  [Csokvaomány]  [Damak]  [Dámóc]  [Debréte]  [Dédestapolcsány]  [Detek]  [Domaháza]  [Dövény]  [Dubicsány]  [Edelény]  [Egerlövő]  [Égerszög]  [Emőd]  [Encs]  [Erdőbénye]  [Erdőhorváti]  [Fáj]  [Fancsal]  [Farkaslyuk]  [Felsőberecki]  [Felsődobsza]  [Felsőgagy]  [Felsőkelecsény]  [Felsőnyárád]  [Felsőregmec]  [Felsőtelekes]  [Felsővadász]  [Felsőzsolca]  [Filkeháza]  [Fony]  [Forró]  [Fulókércs]  [Füzér]  [Füzérkajata]  [Füzérkomlós]  [Füzérradvány]  [Gadna]  [Gagyapáti]  [Gagybátor]  [Gagyvendégi]  [Galvács]  [Garadna]  [Gelej]  [Gesztely]  [Gibárt]  [Girincs]  [Golop]  [Gömörszőlős]  [Gönc]  [Göncruszka]  [Györgytarló]  [Halmaj]  [Hangács]  [Hangony]  [Háromhuta]  [Harsány]  [Hegymeg]  [Hejce]  [Hejőbába]  [Hejőkeresztúr]  [Hejőkürt]  [Hejőpapi]  [Hejőszalonta]  [Hercegkút]  [Hernádbűd]  [Hernádcéce]  [Hernádkak]  [Hernádkércs]  [Hernádnémeti]  [Hernádpetri]  [Hernádszentandrás]  [Hernádszurdok]  [Hernádvécse]  [Hét]  [Hidasnémeti]  [Hidvégardó]  [Hollóháza]  [Homrogd]  [Igrici]  [Imola]  [Ináncs]  [Irota]  [Izsófalva]  [Jákfalva]  [Járdánháza]  [Jósvafő]  [Kács]  [Kánó]  [Kány]  [Karcsa]  [Karos]  [Kazincbarcika]  [Kázsmárk]  [Kéked]  [Kelemér]  [Kenézlő]  [Keresztéte]  [Kesznyéten]  [Királd]  [Kiscsécs]  [Kisgyőr]  [Kishuta]  [Kiskinizs]  [Kisrozvágy]  [Kissikátor]  [Kistokaj]  [Komjáti]  [Komlóska]  [Kondó]  [Korlát]  [Kovácsvágás]  [Köröm]  [Krasznokvajda]  [Kupa]  [Kurityán]  [Lácacséke]  [Ládbesenyő]  [Lak]  [Legyesbénye]  [Léh]  [Lénárddaróc]  [Litka]  [Mád]  [Makkoshotyka]  [Mályi]  [Mályinka]  [Martonyi]  [Megyaszó]  [Méra]  [Meszes]  [Mezőcsát]  [Mezőkeresztes]  [Mezőkövesd]  [Mezőnagymihály]  [Mezőnyárád]  [Mezőzombor]  [Mikóháza]  [Miskolc]  [Mogyoróska]  [Monaj]  [Monok]  [Múcsony]  [Muhi]  [Nagybarca]  [Nagycsécs]  [Nagyhuta]  [Nagykinizs]  [Nagyrozvágy]  [Négyes]  [Nekézseny]  [Nemesbikk]  [Novajidrány]  [Nyékládháza]  [Nyésta]  [Nyíri]  [Nyomár]  [Olaszliszka]  [Onga]  [Ónod]  [Ormosbánya]  [Oszlár]  [Ózd]  [Pácin]  [Pálháza]  [Pamlény]  [Pányok]  [Parasznya]  [Pere]  [Perecse]  [Perkupa]  [Prügy]  [Pusztafalu]  [Pusztaradvány]  [Putnok]  [Radostyán]  [Ragály]  [Rakaca]  [Rakacaszend]  [Rásonysápberencs]  [Rátka]  [Regéc]  [Répáshuta]  [Révleányvár]  [Ricse]  [Rudabánya]  [Rudolftelep]  [Sajóbábony]  [Sajóecseg]  [Sajógalgóc]  [Sajóhídvég]  [Sajóivánka]  [Sajókápolna]  [Sajókaza]  [Sajókeresztúr]  [Sajólád]  [Sajólászlófalva]  [Sajómercse]  [Sajónémeti]  [Sajóörös]  [Sajópálfala]  [Sajópetri]  [Sajópüspöki]  [Sajósenye]  [Sajószentpéter]  [Sajószöged]  [Sajóvámos]  [Sajóvelezd]  [Sály]  [Sárazsadány]  [Sárospatak]  [Sáta]  [Sátoraljaújhely]  [Selyeb]  [Semjén]  [Serényfalva]  [Sima]  [Sóstófalva]  [Szakácsi]  [Szakáld]  [Szalaszend]  [Szalonna]  [Szászfa]  [Szegi]  [Szegilong]  [Szemere]  [Szendrő]  [Szendrőlád]  [Szentistván]  [Szerencs]  [Szikszó]  [Szin]  [Szinpetri]  [Szirmabesenyő]  [Szentistvánbaksa]
 [Abasár]  [Adács]  [Aldebrő]  [Andornaktálya]  [Apc]  [Átány]  [Atkár]  [Balaton]  [Bátor]  [Bekölce]  [Bélapátfalva]  [Besenyőtelek]  [Boconád]  [Bodony]  [Boldog]  [Bükkszék]  [Bükkszenterzsébet]  [Bükkszentmárton]  [Csány]  [Demjén]  [Detk]  [Domoszló]  [Dormánd]  [Ecséd]  [Eger]  [Egerbakta]  [Egerbocs]  [Egercsehi]  [Egerfarmos]  [Egerszalók]  [Egerszólát]  [Erdőkövesd]  [Erdőtelek]  [Erk]  [Fedémes]  [Feldebrő]  [Felsőtárkány]  [Füzesabony]  [Gyöngyös]  [Gyöngyöshalász]  [Gyöngyösoroszi]  [Gyöngyöspata]  [Gyöngyössolymos]  [Gyöngyöstarján]  [Halmajugra]  [Hatvan]  [Heréd]  [Heves]  [Hevesaranyos]  [Hevesvezekény]  [Hort]  [Istenmezeje]  [Ivád]  [Kál]  [Kápolna]  [Karácsond]  [Kerecsend]  [Kerekharaszt]  [Kisfüzes]  [Kisköre]  [Kisnána]  [Kompolt]  [Kömlő]  [Lőrinci]  [Ludas]  [Maklár]  [Markaz]  [Mátraballa]  [Mátraderecske]  [Mátraszentimre]  [Mezőszemere]  [Mezőtárkány]  [Mikófalva]  [Mónosbél]  [Nagyfüged]  [Nagykökényes]  [Nagyréde]  [Nagytálya]  [Nagyút]  [Nagyvisnyó]  [Noszvaj]  [Novaj]  [Ostoros]  [Pálosvörösmart]  [Parád]  [Parádsasvár]  [Pély]  [Pétervására]  [Petőfibánya]  [Poroszló]  [Recsk]  [Rózsaszentmárton]  [Sarud]  [Sirok]  [Szajla]  [Szarvaskő]  [Szentdomonkos]  [Szihalom]  [Szilvásvárad]  [Szúcs]  [Szűcsi]  [Tarnabod]  [Tarnalelesz]  [Tarnaméra]  [Tarnaörs]  [Tarnaszentmária]  [Tarnaszentmiklós]  [Tarnazsadány]  [Tenk]  [Terpes]  [Tiszanána]  [Tófalu]  [Újlőrincfalva]  [Vámosgyörk]  [Váraszó]  [Vécs]  [Verpelét]  [Visonta]  [Visznek]  [Zagyvaszántó]  [Zaránk]  [Heves megye]
 [Alsópetény]  [Alsótold]  [Balassagyarmat]  [Bánk]  [Bárna]  [Bátonyterenye]  [Becske]  [Bér]  [Bercel]  [Berkenye]  [Bokor]  [Borsosberény]  [Buják]  [Cered]  [Csécse]  [Cserháthaláp]  [Cserhátsurány]  [Cserhátszentiván]  [Csesztve]  [Csitár]  [Debercsény]  [Dejtár]  [Diósjenő]  [Dorogháza]  [Drégelypalánk]  [Ecseg]  [Egyházasdengeleg]  [Egyházasgerge]  [Endrefalva]  [Erdőkürt]  [Erdőtarcsa]  [Érsekvadkert]  [Etes]  [Felsőpetény]  [Felsőtold]  [Galgaguta]  [Garáb]  [Héhalom]  [Herencsény]  [Hollókő]  [Hont]  [Horpács]  [Hugyag]  [Iliny]  [Ipolyszög]  [Ipolytarnóc]  [Ipolyvece]  [Jobbágyi]  [Kálló]  [Karancsalja]  [Karancsberény]  [Karancskeszi]  [Karancslapujtő]  [Karancsság]  [Kazár]  [Keszeg]  [Kétbodony]  [Kisbágyon]  [Kisbárkány]  [Kisecset]  [Kishartyán]  [Kozárd]  [Kutasó]  [Legénd]  [Litke]  [Lucfalva]  [Ludányhalászi]  [Magyargéc]  [Magyarnándor]  [Márkháza]  [Mátramindszent]  [Mátranovák]  [Mátraszele]  [Mátraszőlős]  [Mátraterenye]  [Mátraverebély]  [Mihálygerge]  [Mohora]  [Nagybárkány]  [Nagykeresztúr]  [Nagylóc]  [Nagyoroszi]  [Nemti]  [Nézsa]  [Nógrád]  [Nógrádkövesd]  [Nógrádmarcal]  [Nógrádmegyer]  [Nógrádsáp]  [Nógrádsipek]  [Nógrádszakál]  [Nőtincs]  [Őrhalom]  [Ősagárd]  [Palotás]  [Pásztó]  [Patak]  [Patvarc]  [Piliny]  [Pusztaberki]  [Rákóczibánya]  [Rétság]  [Rimóc]  [Romhány]  [Ságújfalu]  [Salgótarján]  [Sámsonháza]  [Somoskőújfalu]  [Sóshartyán]  [Szalmatercs]  [Szanda]  [Szarvasgede]  [Szátok]  [Szécsénke]  [Szécsény]  [Szécsényfelfalu]  [Szendehely]  [Szente]  [Szilaspogony]  [Szirák]  [Szuha]  [Szurdokpüspöki]  [Szügy]  [Tar]  [Terény]  [Tereske]  [Tolmács]  [Vanyarc]  [Varsány]  [Vizslás]  [Zabar]  [Nógrád megye]