• Fenyő Étterem
  • Hirdessen minálunk

Rovatok:

Pest megye Budaörs Magazin Egy pap és egy asszony a kevesek közül
2019-04-18 14:24

Egy pap és egy asszony a kevesek közül

|

Az elmúlt héten a Nemzetközi Roma Nap alkalmából Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója megnyitotta a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány idei kampányát, amelyben ezúttal a magyar cigány közösségek kiemelkedő személyiségei kerülnek bemutatásra. Közöttük van a hodászi születésű  Rézműves Mihályné Lina, aki élete áldozatos munkájával kiragyog a többiek közül. Őt mutatjuk be az alábbiakban olvasóinknak.
Lina nem csak egy ismerősöm volt a sok közül. Ő a barátom volt, csodáltam fáradhatatlanságát, akaraterejét, éreztem nem egyszer, ahogy kicsordul belőle a szeretet. Hodászon ismerkedtünk meg, oda utaztunk, hozzá, riportra. Rég volt, még a hetvenes évek közepén, amikor javában figyelték, szaglászták a sorból kilógókat. Hosszú volt az út, de vonzott a hír, miszerint ebben az Isten háta mögötti kis faluban olyasmi történik, ami valóságos csoda: egy cigányasszony óvodát teremt a semmiből. Akkoriban már olvasni lehetett olyan kezdeményezésről, hogy egy falu lakói összeadták a pénzt és nekiláttak óvodát építeni, méghozzá a tanácselnök hallgatólagos egyetértésével. A botrány csak akkor tört ki, amikor már állt az új épület, és a tanácselnök tényként tálalta a megyei tanács elnökének: óvodát már nem kell építeniük a faluban, csak a fenntartást kell a költségvetésből finanszírozniuk… 

Se víz, se villany
A kocsma előtt néhány söröző cigányember iszogatott, ők igazítottak el Linához, jobban mondva Rézműves Mihályék házához. Misi Pestre járt a fekete vonattal lakótelepeket építeni, és a maga erejéből odahaza a saját otthonukat is kibővítette. Linát nem találtuk otthon, de valaki elvezetett egy kis épülethez, ahol rátaláltunk. Ez volt a leendő óvodaépület, amit a téesz elnök jó szívvel odaadott. Nem volt még se víz, se villany, de már szállingóztak be a gyerekek, meg néhány anyuka. Láttuk a gyerekek szedett-vedett ruháit, akik semmivel nem törődve rohangáltak,  játszogattak: az óvoda már így félkészen, felavatása  előtt a gyerekek birtokolta menedékhelyként működött.. 

Lina fiatal volt, tele lelkesedéssel, reménnyel és örömmel mesélt magáról és az életéről. Mint szinte minden hodászi cigány akkoriban, ő is egy telepi veremházban született és az utca nevelte. Elmesélte, hogy Miskával hogy sikerült összekapaszkodniuk, aztán jött a három gyerek egymás után. Lina  segédhivatali munkát kapott a tanácsházán, de szorgalmasan járt a görög katolikus templomba is, nem csak a vasárnapi misére, mert a kórusban ő is énekelt.  

Sója Miklós esperes megtanult cigányul
És itt jön képbe Sója Miklós esperes plébános, aki akkor csaknem harminc éve szolgált Hodászon. Az ő hűséges követője és tanítványa lett Lina. Sója atya az elsők között volt az országban, aki cigány pasztorációba kezdett falujában. 1941 és 1981 között szolgált Hodászon. Működése során nem csak kápolnát építettek a cigánytelepen, hanem írni-olvasni is megtanította a fiatalokat. Munkájának hatása máig érezhető Hodászon, a cigány közösségben. Azt a területet, ahol a cigányok laktak, Kolerásnak nevezték, mert ott volt a falu dögkútja. 1000-1500 cigány élt itt, nagy részük oláh cigány, a kisebbség romungró volt. „Nem tudott róla  Dudás püspök, aki oda szánt, hogy ottan cigányok is vannak. Én se tudtam – olvastam később az atya emlékezésében. -  De egyszer elvetődtem a cigánytelepre, megérkezésem után nemsokára. Majdnem gyökeret vert a lábam a bámulattól, amikor megláttam a rettenetes szennytengerben a földbe ásott kunyhók össze-vissza sokaságát- Ez a sziget nem volt rajta a püspöki térképen… Egy tágasabb falusi portánál is alig elégséges területen tömérdek tákolt, düledező kalyiba, földbe ásott kunyhó éktelenkedik, belül egymás hegyén-hátán emberek, ruha jóformán csak némelyiken. Az egész telepen nincs egyetlen kút, egyetlen WC sem. A szegénység, éhínség, tisztátalanság, a meztelenség, a bűn látszott rajtuk."


Ez még az 1940-es évek legelején történt, de mi még ottlétünkkor is láttunk kalyibákat… Miklós atya úgy kezdte szolgálatát, hogy megtanult cigányul, lefordította cerhari cigány nyelvre Aranyszájú Szent János liturgiáját, hogy a mise szövegét a cigányok saját nyelvükön érthessék, de papi munkája mellett szociális munkát is felvállalt. A közösség esténként más-más háznál, putrinál gyűlt össze, ahol imádkoztak, énekeltek, meghallgatták a tanítást és dicsérték Istent. De a prédikációk helyszínéül szolgáló árokpartot már az ötvenes években saját kápolna váltotta fel, melyet a romák vályogból építettek a saját kezükkel. A Vatikánból – VI. Pál pápa személyes ajándékaként – ezer dollárt kapott a közösség templomi kellékekre, melynek falán az ikonok mellett az abc betűi ott voltak, jelezve a tanulás fontosságát 


"Legfontosabb feladat volt a nevelés – idézzük az atya szavait. – A személyi higiénia, hogy mossanak kezet, de nem árt, ha lábat is mosnak. A tisztálkodáshoz a WC is hozzátartozik." A rászorulóknak ruhákat, cipőket adott. „Lábjegyzet füzetnek” hívta azt a listát, ahol nyilvántartotta a fiatalok lábméreteit, és így tudta kiutalni az adományokból származó cipőket. Sója Miklós tevékenységét a hatóságok gyanakodva figyelték. Amikor az ötvenes évek elején ki akarta hallgatni őt az ÁVH, a kihallgatása előtti estén búcsúmisét tartott a cigányoknak, és elmondta, hogy mire számít másnap. Reggel a cigányok felvonultak a tanácsháza elé, és kiálltak a papjuk mellett. 1956 után a politikai vezetés úgy gondolta, hogy Miklós atya elvonja a cigány fiatalokat a KISZ-től, ezért akadályozzák a munkáját. Sója Miklós válaszul létrehozta a templomi KISZ szervezetet. Az ő nevét Hodászon ma már óvoda, iskola és utca is viseli.

Tízévesen még nem tudott magyarul
De térjünk vissza Linához, aki a papjukról még több mást is elmesélt. Úgy mondta, hogy az atya megtérítette a cigányokat, és ők hívők lettek. Majd mindenki jár a vasárnapi misére. Az asszonyokkal nem volt baj, de a papjuk a férfiakkal nagyon szigorú volt, csak azokat engedte be a misére, akik tisztán, borotválva, fehér ingben érkeztek. A vasárnapi kocsmai sörözésről is leszoktatta őket. Aztán arról a kis házikóról is mesélt, ahol már nem tudom milyen alkalmatosságon ülve hallgattuk. Elmondta, hogy az épület a helyi tsz tulajdona, de nemigen használták, sikerült megállapodnia a tanácselnökkel, hogy ha a közösség vállalja a felújítást, berendezést, akkor átadja az épületet, hogy a cigánygyerekeknek legyen egy kis óvodája. Elsőként a villanyt kellett vezetni, majd a vizet. Kivitelező már lett volna ingyen is, de a csöveket még meg kellett venni, és oda is kellett szállítani. Így aztán második odavezető utam már nem riportút lett, pontosabban másutt lett riport, ott valahol a közelben, hogy Hodász is útba eshessen…  A kiadó autójával vittük le a csöveket, meg sok-sok zsáknyi gyerekruhát. A szerkesztőségünk tagjai voltak az elsők, akik behozták gyerekeik kinőtt ruháit, majd szélesült az adományozók köre, mindenfelől özönlött a segítség. Soha nem felejtem el azt a napot, amikor újra bekopogtattunk Lina még fél lábon álló kis „szentélyébe”. Az emberek becipelték a csöveket, az asszonyok szétteregették a csomagokat, kézről kézre adták a ruhadarabokat -  öröm és szeretet lebegett a levegőben.

Hát így kezdődött Linával a mi szeretet-kapcsolatunk. Később az életéről is gyakran mesélt. Mindig arról, ami eszébe jutott. Tíz éves koráig nem tudott magyarul. „Az utcán tanultam meg magyarul – írta sok évvel később a kis Madzag Óvoda egyik szobájában rendezett kiállítás falára, ahol az óvoda keletkezéstörténetét mutatták be képekben, tárgyakban, személyes, írott emlékezésekben. „Az első szó, amit megtanultam, az édesanya. Csodáltam a szót, szép volt a zengése. Nekünk cigányul csak mámá”. Így történt, hogy ha az ország észak-keleti megyéibe vitt az utam, soha nem mulasztottam el egy kis kitérőt Linához, ahonnan Misi, élete párja, akivel boldog szövetség volt a házasságuk, mindig egy zsáknyi almával megpakolva engedett csak haza… Lina lett az óvoda mindenese nyolc éven át. Eleinte nem volt még koszt, kosárban, biciklivel cipelt almát a gyerekeknek, meg törülközőket is a  kézmosáshoz. 

Egy alkalommal, mikor váratlanul mentem, Linát nem találtam az óvodában. Otthon volt, olyan feszült állapotban, hogy megijedtem. Kiderült, hogy másnapra valami fontos küldöttséget vártak a faluba, ahol a magas vendégek nem csak a faluban néznek majd szét, hanem a templomba is betérnek, ahol a görög katolikus cigánykórus fog énekelni nekik. Linát szép hangja a kórus szólóénekesévé tette, de most ott reszketett: elmenjen? Maradjon? Ha ezek a nagyok megtudják, hogy ő énekel fenn a kórusban, talán még az állását is elveszik… Ne feledjük, akkoriban még utánanéztek, megbélyegezték és megbüntették azokat az állami alkalmazottakat, akik misére járnak, kórusban énekelnek, vagy az oltár előtt esküsznek …

Egy alkalommal, Erdélyből hazafelé is Hodász felé kerültem. Halottak napja volt, korán sötétedett, már nagyon késő volt, és még előttem állt egy hosszú út hazáig. De Linától már sokszor hallottam arról, hogy náluk milyen szép a halottakra való emlékezés. Mesélte, hogy világításkor a családok kivonulnak a temetőbe, gyertyát gyújtanak és énekelnek, sokszor órákon át. Nehezen találtam oda, de már messziről hallottam a szép éneket. A sírok tele voltak színes művirággal, kertben nyílt krizantémmal, a sötétben világítottak a gyertyák, az ég tele csillagokkal, akárcsak mint minden temetőben ilyentájt. De az a sok színes ruhás cigánycsalád, aki ott állt a sír előtt, akik ettek is, ittak is elhunyt rokonaik közelében,  és persze megállás nélkül csak énekeltek, énekeltek, olyan halkan és szépen, hogy úgy álltam ott, mintha soha nem akarnék hazamenni… 

Diploma – érettségi, azaz előképzettség nélkül és levelezőn
Aztán nagy sokára megint jött egy telefon, Lina volt a vonalban, itt van Pesten, mondta,  kért, menjek oda hozzá. Már nem emlékszem hova kellett mennem, de az biztos, hogy a felvételi vizsgájára várt drukkolónak. Linának nem volt  érettségije, úgy ment vizsgázni, de izgatottan és büszkén mesélte, hogy a miniszter, ki engedélyt adott, hogy felvételizhessen a felsőfokú  óvónőképzőbe. Akkor tudtam meg, hogy a nyolc osztálty csak úgy tudta befejezni már háromgyerekes anyaként, hogy esti iskolába járt, szeretett anyósa vigyázott addig a gyerekekre. Akkor, 1977-ben, Lina újra nekiveselkedett a tanulásnak. Néha beszéltünk egymással. Éjt nappallá téve tanult, gyógyszert is adott neki a patikus, hogy ébren tudjon maradni, és emlékszem arra is, mikor arról mesélt, hogy mennyire cidrizett a logika vizsgája előtt, de átment. És Lina végigcsinálta és ő lett az első cigány óvónő az országban! 1972-ben beadott diplomamunkájának egy részlete fenn van az interneten, ott olvastam csak  évekkel később, hogy Linára felfigyeltek, Lina erőfeszítéseit kitüntetésekkel is elismerték. A Munka Érdemrendjének ezüst fokozatát kapta meg elsőként, majd a rendszerváltás után a Kisebbségekért Díjat is.

Sója atya követői folytatták elődjük megkezdett munkáját, ma a segítőknek, leginkább a hollandok anyagi támogatásának köszönhetően már felépült a cigány templom Hodászon, ahol cigány nyelven misézik a pap. És van már cigány iskola, öregek otthona, tanoda, családok átmeneti otthona, szociális konyha.
 
Az alma nem esett távol a fájától…
Lina lánya, Melinda néprajzot tanult az egyetemen, majd elvégezte a Doktori Iskolát, és hol Hodászon, hol  Pesten él és dolgozik. Ő szerkesztett először cigány nyelvű olvasókönyvet első osztályosoknak, megalkotta az első magyar cigány nyelvű európai szótárt, 2001-ben ő hozta létre az ország első cigány tájházát a falujában, 2014-ben pedig az Alkotóházat, ahol kiállítások, programok, konferenciák, múzeumpedagógiai foglalkozások  zajlanak. És szervezett már nemzetközi görög katolikus kórustalálkozót is Hodászon.  Édesanyja nyomdokába lépett azzal is, hogy az ő munkáját is elismerés övezi: 2012-ben a vidéken élő romák integrációjáért, a roma kulturális és folklór megőrzéséért és a tájház létrehozásáért a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta. Édesanyját, aki soha nem vett ki szabadságot, csak nevelte a saját és mások gyermekeit, tavaly szívroham vitte el. Őrizzük emlékét szeretettel.

R. V.


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • A buszon történt »
  • A jubileumi ünnepség Bretzfeldben folytatódott (2.rész) »
  • Juncker szerint a bevándorlásellenesek hazájukba szerelmes hülyék »
  • A jubileumi ünnepség Bretzfeldben folytatódott. »
  • Mit jelent autistának lenni? »
  • Az ima »
  • Egy jubileumi találkozó megszervezése és utómunkái »
  • Kira »
  • "Tudjuk, mi az, amit tisztelnünk kell" Interjú Csík Jánossal, a Csík »
  • Meghalt Niki Lauda »
  • Legfrissebb képtárak
    • curver
    • gazdapiac

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Izsold-Car Karosszéria-javítás
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön