http://www.minalunk.hu/
2012-02-17 08:16

Wittinghoff Tamás és az SZPE

|

A Heti Válasz cikkének köszönhetően bejárta az országos sajtót a hír, hogy Kuncze Gábor a SZPE (Szabadelvű Polgári Egyesület) vezetésével visszatér a politikába. Ennek az Egyesületnek az elnökségi tagja Wittinghoff Tamás is, nála érdeklődtünk az egyesület szerepéről, jövőjéről, és arról valóban politikai erővé válik-e majd az SZPE.
hirdetés
- Kuncze Gábor visszatérésének a híre a politikába a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöklésével olyan érzést keltett bennem is, mintha egy új liberális politikai erő jönne létre. Alaposabban utánanézve viszont ez egy 2010-ben alapított egyesület. Ennek az elnökségi tagja Ön is. Mik az egyesület céljai, és tervei a következő években, mit tett eddig?

- Az egyesület gyakorlatilag nem is 2010-ben, hanem formálisan 2009-ben jött létre. Barátaimmal úgy gondoltuk, hogy szükség van egy olyan szervezetre, amelyben a polgári értékekre nyitott, szabadelvű gondolkodású emberek megoszthatják egymással gondolataikat. A célunk nem több, de nem is kevesebb, mint amelyet a rendszerváltás előtt álmodott meg, akkor szinte egységesen a magyar társadalom. Olyan Magyarország megteremtése, amelyben az európai polgári értékek, a liberális demokrácia alapvetései megkérdőjelezhetetlenek. A mi általunk elképzelt Magyar Köztársaságban a jogállami normák a meghatározóak. És természetesen azt valljuk, hogy „a legfőbb értékünk a szabadság – mert a szabadság biztosít emberhez méltó életet, a szabadság teremt mindannyiunknak azonos lehetőséget a kiteljesedett élethez, a szabadság szervez jól működő közösségeket. De tudjuk, a szabadság egyben felelősség is: felelősség önmagunkért, tetteinkért és szavainkért, felelősség egymásért, közösségeinkért, hazánkért. A szabadság felelősség nélkül csak szabadosság és anarchia, a felelősség szabadság nélkül puszta elnyomás.” Azt tekintjük a feladatunknak, hogy lehetőséget teremtsünk azok számára, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, álláspontjuk megfogalmazására. Természetesen az egyesület arra törekszik, hogy véleményét konkrét kérdésekben megfogalmazza és megismertesse, ezzel segítve a leírt céljaink megvalósulását. Ezt tettük eddig, s ezt kívánjuk tenni egyre intenzívebben a jövőben is.

- Miért érzik úgy, hogy szükség van erre az egyesületre?

- Ez nem érzés kérdése. Tagjaink, pártolóink, barátaink visszajelzése, s aktív részvétele azt támasztja alá, hogy a magyar társadalom azon része, mely hozzánk hasonlóan gondolkodik, politikailag hontalanná vált. Jelentős részük számára elfogadhatatlan bármelyik létező szervezet. Ma azt látjuk, hogy a társadalom több mint 50 százaléka nem tud semelyik létező szervezettel azonosulni. Ez ijesztő adat, nem beszélve arról a több mint 80 százalékról, akik szerint az ország dolgai rossz irányba mennek.

- Ön az egyesület elnökségi tagja. Felkérésre vállalta el a feladatot, vagy közreműködéssel lett azzá? Közreműködött az egyesület alapításában?

- Mindhárom kérdésre igen a válasz, hisz az első kettő nem zárja ki egymást.

- Az SZPE nem egy párt, információink szerint nem is szeretne az lenni, mégis sokan azt gondolhatják, hogy az SZDSZ korábban meghatározó személyei szerveződnek ismét politikai erővé. Mi lenne más, ha párttá alakulna az egyesület, és miért nem tervezik ezt?

Számos volt korábbi SZDSZ-es meghatározó személyt találhatunk más pártokban, egyesületekben, s vannak, akik továbbra is az SZDSZ tagjai. Közöttünk sokkal többen vannak, akik korábban semmiféle politikai szervezetnek nem voltak tagjai. Ezért aztán az erre vonatkozó állítás szerintem nem stimmel, de senkit nem fogunk azért távol tartani magunktól, mert korábban ugyan annak a szervezetnek voltak a tagjai, mint például én is… Azért gondolkodtunk egyesületben, mert alakuláskor a támogatóink jelentős része egyesületet szeretett volna létrehozni.
Jelenleg sem tervezzük párt létrehozatalát.

- Vannak-e, lesznek-e további budaörsi tagjai és tisztségviselői az egyesületnek, és ha igen tagságuk nyilvános-e? Ki csatlakozhat az egyesülethez?

- Miután a tagság, mint mindenhol máshol, itt is önkéntes, de a tagok megnevezése szintén az, nem szeretnék mások adataival visszaélni. Azt azonban elárulhatom, hogy a Heti Válasz részben téves információja olyan publicitást adott az egyesületnek, hogy az elmúlt napokban nagyon sok budaörsi is jelezte felém csatlakozási szándékát, összességében pedig alig tudjuk követni a jelentkezők számát. Tisztségviselők között nincs más budaörsi. A csatlakozás pedig nyilván elvi nézetazonosság mentén történik, mint minden más szervezet esetében.

- Ön a következő választásokon ha indul, szerepeltetni fogja a neve mellett az SZPE nevét, logóját, vagy marad a BFE színeiben?

- Mint eddig is, a jövőben is igyekszem élesen különválasztani a helyi politikát az országostól. Nem tudom, mit hoz a jövő az ország, s ezen belül az SZPE életében. Nagyon remélem, hogy normalizálódik a helyzet, de ahhoz sokaknak és sokat kell dolgozniuk. Ha ebben az SZPE-nek, s nekem lesz feladatom, igyekezni fogok segíteni. Budaörs azonban, ahogy eddig is, munkám kapcsán a legfontosabb marad.

Vagyis a Budaörs Fejlődéséért Egyesület nem kérdés. Azt nem tudom ma megmondani, hogy az SZPE a jövőben fog-e bármilyen szintű jelölteket választásokon támogatni a nevével.

- Jelenleg van a két egyesületnek együttműködése?

A fentiekből következően annyiban van, hogy a nézeteink nem esnek messze egymástól, a személyi összefüggés okán sem.
Más formális kapcsolat nincs.
 

 
 bm



Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Kommentek

cskaroly 2012-02-20 11:33:53

Nehezen tudok mit mondani arra, amiket itt olvasni lehet. Wittinghoff Tamás pár röpke éve óriási energiákat fektet abba, hogy Budaörs polgárai elhigyjék: ő tulajdonképpen egy civil ember, aki távol tartja magát a pártpolitikától. Elhitetni, hogy nem volt az SZDSZ prominense, és mindenki csak gonosz ármánykodó, aki például arra emlékezteti, hogy ugyan miért felejt el egy ember az önéletrajzában 20 évet megemlíteni...

Egyik napról a másikra egyszer csak ott találjuk magunkat, hogy elnökségi tagja egy liberális értékeket valló egyesületnek, vállvetve Kuncze Gábor és Sándor Klára mellett. Gondolom most róluk is azt kellene hinnem, hogy pártfüggetlen civilek, akik egyszerűen csak aggódnak a hazai viszonyok miatt. Erre csak azt tudom írni: na ne már...

Ráadásul ez az elnökségi tagság sem újkeletű, mint megtudhattuk valójában 2009, de inkább 2010 óta ez a helyzet. Most is okosabb lettem. Akkor a polgármesterünk eddig duplán volt "civil". Hihetetlen :)

Arról már nehéz is mit írnom, hogy feketén-fehéren megkérdezik, hogy ugyan már, miért érzik úgy, hogy szükség van erre az egyesületre. Választ nem kapunk, csak hogy a barátaik "unszolták őket". Azt, hogy valójában mit is csinálnak, mireföl ülnek össze, mégis mi a manó az egyesület értelme, arról mélyen hallgatnak, vagy csak én nem találom ezt az információt a sorok között. Végülis nem is lenne közöm hozzá, ha el tudnám hinni, hogy tényleg egy civil egyesületről van szó. Akkor csak nevetségesnek tartanám, hogy már a létük értelmét sem merik nyilvánosan elmondani, de így...

Ezután merül fel a kérdés, hogy lesz-e ebből párt, vagy (impliciten) támogatnak-e majd valamilyen pártot. Mindjárt a cikk elején ott egy nemcáfolt riporteri felütés, hogy "Kuncze Gábor visszatérésének a híre a politikába...". Visszatér a politikába, mint civil :), és ebben polgármesterünk, mint civil segít neki immár évek óta. Ezek szerint újabban a csík tolja a repülőt.

Mindezek után az, hogy a pártpolitikában részt vesznek-e most vagy majd, karakteresen cáfoltatik. Én meg a magam részéről karakteresen nem hiszem el, pláne ezek után. Részemről egy pártnevet a mai dátummal lezártam egy borítékba, hátha bejön, majd alkalmasint kinyitom. Annyit elárulok, hogy kétbetűs.

Azért az érdekelne, hogy az a sok ezer ember, akinek Budaörsön elege volt a pártpolitizálásból (amit részben kénytelen vagyok megérteni), és ezért egy civil egyesületben bízott meg 2010-ben, most mit gondolnak?

Na persze, az idő most ezt a buktát is elfeledteti: régi recept, 22 éve ezzel etetnek bennünket politikusaink. Remélem sok BFE szavazó olvassa e sorokat...

wittinghoff 2012-02-22 12:06:42

Nagy örömömre szolgál, hogy a jobbikosoknak nem tetszik egy olyan egyesület, amely a szabadságszerető, polgári értékrendet tisztelő embereknek ad fórumot. Ha egyéb haszna nincs az egyesületnek, már ez is megérte...

cskaroly 2012-02-22 12:21:37

Ha jól emlékszem, nem írtam olyat, hogy nem tetszik, ugyanis az magányügy. Egész másokat kifogásoltam, legyen szíves elolvasni, ha már billentyűzetet ragad.
Egyébként furcsa dolgokban leli örömét, de ez is magánügy.

wittinghoff 2012-02-22 18:12:07

És akkor még a személyeskedéssel nem is foglalkoztam. Nem is fogok... :)) Önmagát minősíti.

cskaroly 2012-02-23 11:17:48

Amennyiben az, hogy emlékeztetem Budaörs város lakóit - akik Önt többséggel megszavazták polgármesternek - arra, hogy hibádzik két évtized a saját önéletrajzából, és hogy ezzel az állítólagos civil egyesülettel Ön annyira civil, mint én tasmán őslakos, ezzel személyeskedek, és ezt el is tudja hitetni bárkivel, akinek magasabb az IQ-ja, mint egy beszélő mocsári teknősnek, akkor elnézést fogok kérni.

Addig meg nézzen bolondnak mindenkit, akit csak jól esik, hajrá!

wittinghoff 2012-02-23 21:06:01

Milyen kifinomult stílus! Ezt oktatják a jobbikban? Mondjuk én nem sértegetném a tasmán őslakost azzal, hogy ilyen hasonlatokba keverjem…

cskaroly 2012-02-24 08:28:59

Nem a Jobbikban tanultam, amit tudok. Azt sem a Jobbikban tanultam, hogy tulajdonneveket nagybetűvel írunk, erre Önnek az életéből eltelt évtizedek nem voltak elegek, úgyhogy hagyjuk a stílusomat.

Mint ahogy hagyjuk a szövegértést is. Pont arra utaltam, hogy nem vagyok tasmán őslakos, Ön pedig nem civil. Arra, hogy ennek ellenére miért állítja mégis, hogy pártfüggetlen, van egy magyar szó, az abc-ben a H betűnél található.

Egyébként szép képet kaphattunk az Önök szabadságszeretetéből is: aki azt és úgy gondolja, ahogy Önöknek tetszik, az kultúrember, mindenki más fasiszta. Ami pedig kellemetlen a múltból, azt probléma nélkül letagadjuk. Az önkormányzat folyosóján pedig szabad fennhangon szitkozódni a másikra.

Köszönöm, ennyit a stílusról, ebből nem kérünk!

wittinghoff 2012-02-24 20:28:01

Sajnos a jobbikot nem tudom nagy betűvel írni. Az ikes igéket viszont helyesen ragozom. De ez annyira gyermeteg. Igaz, össze nem vethető azzal, amikor valaki egy másik ember identitásának kétségbevonására vetekemedik. Aki ilyet tesz, az másféle aljasságokra is képes...

wittinghoff 2012-02-24 20:46:39

Ja, és nácizni nem szokásom alaptalanul. Jobban undorodom a jelenségtől, s a szótól, mintsem indokolatlanul használjam. A náci karlendítéssel, náci rigmusokat ordító csőcseléket ellenben annak nevezem, ami.

cskaroly 2012-02-26 12:14:39

Látom lassan elérkezünk oda, ahova mindig is gondoltam, hogy el fogunk. Önből a zsigeri gyűlölet beszél, közben szabadságszeretetről papol. Ahogy elnézem, azért valami pluszt sikerült hozzáadnom az ön személyes jellemfejlődéséhez: legalább most már nem próbálja mézes-mázas szavakba burkolni a véleményét, hanem a maguk valójában tálalja azokat, bár azért még itt is lehetne civilizálódni.

Az emberek többsége - ha hiszi, ha nem - ugyanis nem szereti a ködös megfogalmazásokat, amit például az interjúban összehordott, sokkal egyszerűbb az egyenes beszéd. Önöknek, műliberális alakoknak ez komoly nehézséget okoz, jobbára megoldhatatlan feladatnak bizonyul. Ezért hoznak létre valószínűleg önmaguk igazolására ilyen egyesületeket, mert nem tudják elviselni, hogy az emberek többségének elege lett a zagyvaságaikból. Legalábbis ez a jobbik eset (látja? itt jogos a kisbetű...).

A valóság minden bizonnyal még ennél is rosszabb, kinek-kinek a fantáziájára bízom, hogy kitalálja, hogy mi is az önhöz hasonló alakok valódi mozgatórugója, amit megpróbálnam kultúrköntösbe burkolni.

A nácizást pedig kérem fejezze be. Ez már dedós szint, legyen már egy pillanatra tekintettel arra, hogy ön Budaörs polgármestere és nem helytartója. Az ilyen szintet otthon vagy a haverok körében, de nem nyilvánosan másokra. Alapvetője illemszabály, küldjek egy tankönyvet?

cskaroly 2012-02-26 12:16:07

Pardon:

...alapvető illemszabály...

gyorgy 2012-02-26 14:04:30

Olvasván a "párbeszédet", Cs. Károlynak igazat kell adjak (persze ez sajár véleményem).
Elég volt a nácizásból! W.T-nak üldözési mániája van!
A nagyvilágban mindenütt megtalálhatók a letűnt korok hívői, utódai. De sehol nem tesznek egyelőségjelet legitim párttal. Ez csak nálunk dívik. A választásokon dőlt el, hogy a Jobbik parlamenti párt lett, mint ahogy az szdsz eltűnt a süllyesztőben. Ez is a nép döntése volt. Mint ahogy a "nyolc év" is a választók bűne, hibája...Tehát a Jobbikot nagy betűvel köteles írni, függetlenül az érzelmeitől. Ezt követeli meg a posztja is! Nem magánember, hanem közéleti személy.

wittinghoff 2012-02-28 23:37:00

Tök jó, amikor egy jobbikos zsigeri gyűlöletről beszél. Nagyon élvezem! Csak egyetlen kérdésem van Károlyhoz és Györgyhöz. Hogyan kell nevezni önök felé azokat, akik náci jelszavakat ordibálnak, magukból kivetkőzve fenyegetőznek, és náci karlendítéssel handabandáznak. Értem én, hogy ők ezek szerint nincsenek, csak képzelődnek azok, akik (mint én is) látták őket. Meg azt is, ahogy egy rendezvényen egy idősebb embert félrelökve a rendezvény hangosítását tönkre akarták tenni, míg nem egy rendőr közbelépett. Csak tessék-tessék György, nyugodtan lehet gyűlölködőnek, paranoiásnak nevezni azt, aki nem kedveli a gyűlölködőket. Ez is, mint annyi más,"csupán" erkölcsi kérdés. Kedves György, olyannal pedig végképp fura vitatkozni, amit senki nem írt...Nem tettem ugyanis egyenlőség jelet, ezt ön mondja... :) Azt pedig, hogy mit, hogyan írok, bízza rám. Mondták már nekem más rendszerben is megmondó emberek, mi a kötelességem. Engedje meg, hogy mint akkor is, most is magam döntsem el.

cskaroly 2012-02-29 09:16:25

"Le style, c'est l'homme" - "A stílus maga az ember". Nem is emlékszem rá polgármester úr, hogy hányszor idézte ön nekem Buffontól ezt az mondást, akkor még ügyelve a felszínes jólneveltségre. Én - mint írtam - ezzel nem teljesen értek egyet, ebből vitánk is keveredett, tehát Ön igen.
Akkor nézzük legutóbbi ragyogó levele stílusát, na nem mintha a többi olyan nagyon különbözne ettől.

Stílusjegy, hogy a megállapításait ilyen elfogultan teszi. Stílusa a részrehajlás, az alkalmi vakság, nem látja, amit nem akar, de csillogó retinával szemléli az elvárt látványt. Ahogy mindezt tálalja, az meg pláne az ön stílusához tartozik: demagóg jelzők, végsőkig kisarkított megállapítások.
Mindez részemről nem is lenne baj, megszoktuk öntől. Kiment nácit nézni és lám, nácit nézett. Én nem teszek ilyet, és meggyőződésem, hogy akik Budaörsön olvassák ezt az egyre értelmetlenebb levélváltogatást, ők sem. Ha az ember akarja, türelmes és kitartó munka árán megtalálja az ellenségeit, vagy ha mégsem, akkor kinevez valakiket annak.

További jellemzője az ön - sajnos nem egyedi - stílusának, hogy teljes mértékben hiányzik belőle az objektivitás. Egyszer, ha ráér, akkor keressen már meg baloldali, liberális felforgatókat is. Nem emlékszem például, hogy amikor egyikük Karácsonykor a rádióban a keresztények kiirtásáról fröcsögött, akkor ön kivont karddal rohangált volna az utcán, és hirdette volna felháborodását.

Számtalan egyéb példa is létezik, csak tudja önnel szemben mi nem egyfolytában azt keressük, hogy hol van utálatunk tárgya. Az ön módfelett stílusos hozzászólásai kicsit arra az emberre emlékeztetnek, aki ha virágillatot érez, akkor azonnal a friss sírt keresi egy közeli temetőben. Ez mondjuk a magánügye, egészségére.

Felsorolásszerűen továbbiak:
- sértegetés céljából tulajdonnevek kisbetűvel írása
- önéletrajzából kellemetlen évtizedek kihagyása
- civilként indulni polgármesternek, aztán burkoltan, de egyre nyíltabban pártpolitizálni

Visszatérve a stílusára: ki-ki maga döntse el, hogy a polgármester úr - hiszen "a stílus maga az ember" - a stílusa alapján milyen ember.

gyorgy 2012-02-29 13:01:18

Kedves Tamás!
Csak arra akartan kitérni, hogy a szélsőséges politikai irányzatok akkor érzik magukat nyeregben, ha van a reakciójukra ellenrekació. Ha semmibe se vennék az emberek, nem írnának róluk, nem foglakoznának velük, magukat törülnék el a színtérről. Érdektelenné válnának. Vagyis nem kell odamenni. Akkor nincs bázisuk. Amennyiben megfelelőek a törvények és megfelelő szigorral lépnek fel a hatóságok. Ennyi..

cskaroly 2012-02-29 14:29:04

György szavaival részben egyetértek: nem kell odamenni. Amúgy meg a polgármester úr a múltkor közzétett egy videót az eseménnyel kapcsolatban, és ott legalább ugyanannyi balliberális hőzöngő volt ugyanolyan attrocitásokkal, mint az általa kifogásolt emberek. Én nem mentem oda, mert erre nem voltam kíváncsi, van jobb dolgom is.
Abban is egyetértek Györggyel, hogy meg lehetett volna oldani, és még mindig meg lehet oldani, hogy a Jobbik vitorlájából kifogják a szelet. Tessék az emberek érdekében politizálni, szembenézni az elmúlt 20-60 év bűneivel, és végre valóban egy élhető, független országot építeni. Ha erről meggyőződök, akkor én leszek az első, aki abbahagyja a politizálást. Addig azonban ne reménykedjenek, és én sem táplálok illúziókat, hogy minimum a rendszerváltás óta "politikai elit"-nek hívott - ezt most inkább nem minősítem - csoportok majd szépen maguktól jó útra térnek.

A "szélsőséges politikai irányzat" jelzőt - ha ezt a Jobbikra értette -, kikérem magamnak az egész párt nevében. Jó lenne, ha ilyen jelzőket a tetteik alapján kapnának szervezetek, és itt mindjárt el is lehetne gondolkozni azon, hogy vajon a Jobbiknak "köszönhető"-e a több, mint 20.000.000.000.000 Ft-os államadósság, vagyonunk teljes kiárusítása és a tömeges mélyszegénység, vagy azoknak, akik minket hasonló dehonesztáló jelzőkkel bélyegeznek meg (itt elsősorban a politikusokra gondolok).

Ha nem, akkor utolsó bekezdésemet kérem tekintse semmisnek. Köszönöm.

gyorgy 2012-02-29 20:26:02

Kedves Károly!
Sajnálom, hogy félreértett, korábban pont azt hangsúlyoztam, hogy a Jobbik legitim, parlamenti párt és ezt mindenkinek illik tiszteletben tartani. Amire értettem: a viágon mindig voltak és lesznek "szélsőséges politikai irányzatok", (nevesítés nélkül), amelyek "várják és gerjesztik" a konfrontációt, mert akkor kapnak fórumot, lehetőséget. Ha "ellen-partnerre" találnak, igazolva érzik magukat. Leghatékonyabb eszköz ilyenkor a "levegőnek nézés"

cskaroly 2012-03-01 09:18:53

Kedves György!
Köszönöm hozzászólását, éreztem én, hogy ez volt a mondanivalója lényege, de tudja ha Ön nem is tartozik közéjük, azért nagyon sokan sajnálatos módon nem képesek ezt átlátni, pedig mennyivel egyszerűbb lenne a világ...
Ebben az esetben mondanivalójával teljes mértékben egyetértek.

laczikzoltan 2012-03-02 02:42:07

Károly azt kívánja, hogy tessék "végre valóban egy élhető, független országot építeni." Ritka pillanatok egyike, hogy egyetértek Károllyal, hozzátéve azonnal: a demokratikus pártok és az alakuló új szerveződések éppen erre törekszenek. Mi, a demokratius oldalon bízunk abban, hogy a következő választáson minden bizonnyal jelentősen meggyengülő Fidesz-t nem a Jobbik fogja kormányon tartani koalíciós megállapodással, vagy külső támogatással. Hiszen előfordulhat ilyen helyzet, bár ez nagyon rossz lenne. A demokraták természetesen olyan arányú győzeleben bíznak, hogy semmilyen formában ne maradjon fenn az autoriter, bezárkózó, Európa-ellenes rendszer.

cskaroly 2012-03-02 08:00:48

Ne haragudjon már, Laczik úr, de ez több, mint felháborító, amiket összehord itt. Önök az MSZMP utódpártja, gratulálok, csodálatos demokratikus gyökerek, de ezt most hagyjuk is. A demokratikus oldal definícióját pedig ne sajátítsák ki, mert ehhez nincs joguk. Magam részéről - konzervatív emberként - kevésbé rajongok a demokráciáért, mint önök, de elfogadom és betartom a szabályait, és amíg így van, addig tessék engem is demokratikusnak tekinteni. Ha nem tesz így, akkor magának a demokráciának az alap definícióját rúgja fel, remélhetőleg ez nem csak nekem szúr szemet. Egyébként meg lassan ott tartunk, hogy önök, "demokraták" megmagyarázzák nekünk, hogy mit lehet és mit nem. Akkor talán tessék elszámolni azzal az irgalmatlan kárral, amit okoztak lelkileg, erkölcsileg és anyagilag az országnak. Hogy értem? Lelkileg: merj kicsi lenni, hunyászkodj meg. Erkölcsileg: csalni, lopni ügyes dolog, nem bűn. Anyagilag: 20.000.000.000.000Ft fölötti államadósság, csecsemőtől az aggastyánig fejenként 2.000.000Ft. Mikor fogják ezt végre fel? Remélem a szavazóik, mikor fizetik a havi terheiket előbb-utóbb rájönnek, kiknek is köszönhetik mindezt a "demokratikus áldást".
Az önök tettei megmagyarázhatatlanok. Tetszik vagy nem, mi nem csináltunk ilyesmiket, pont ez ellen jöttünk létre. A tetteinket összehasonlítva önök örüljenek, hogy szóba állunk egyáltalán egyik-másikukkal. Önök a szavak szintjén látom próbálnak még víz felett maradni, a tetteiket pedig messze a múlt homályába veszejteni.
Magam részéről én meg abban bízom, hogy ilyen sanyarú múlttal önök végleg a politikai süllyesztőbe kerülnek. Egyébként azt sem értem, hogy a jelen helyzetben Göncz Kingákkal és Andor Lászlókkal a tarsolyban mit jön nekem itt Európával. Azzal az Európával, aki épp az utolsó szuszt igyekszik kisajtolni belőlünk, erről zeng a sajtó, a csapból is ez folyik. Innen is látszik mennyire érdekli önöket a hétköznapi emberek sorsa: divatból európáznak itt, ahogy 90 előtt szovjeteztek: ahonnan a szél fúj.
Gratulálok "demokraták", szégyelljék magukat!

gyorgy 2012-03-02 10:18:51

Kénytelen vagyok hozzászólni, mint pártoktól független gondolkodó:
Laczik Zoltán elvetette a sulykot! Hogy magukat tarja “demokratikus oldalnak”, ez maga a KIREKESZTÉS! Ráadásul NEM IGAZ! Hazugság!
Az európai játszna sincs lefutva!
Mai hír: a szocialista Schultz is visszakozott!
És röhejesnek tartom, hogy korábbi beírásom alkalmával számon kérték Kohn Bendit nevének helyes írását! Örülhet, hogy egyáltalán nevét leírtam!
Nem vagyok jós, de hamarosan fény derül arra, hogy micsoda szoc-lib össztüzet nyitottak ránk itthonról és külföldről, tovább nehezítve az ország helyzetét.
Tudok arról is, hogy novemberben, decemberben micsoda rombolást végeztek a kormány ellenes emberek: csőddel riogattak és tömegével telefonálgattak össze-vissza, hogy csődbe megy az ország, aki csak tudja vegye ki a pénzét a bankokból és menekítse külföldre.
No ilyenek a “demokratáink” a bal oldalon!

laczikzoltan 2012-03-05 04:42:48

Megpróbálok Györgynek és Károlynak egyszerre válaszolni, mert írásaik tartalma ls struktúrája megenged ilyen összevonást - természetesen finom, szofisztikált különbözőségek mellett. Egy merész váltással áttenném a hangsúlyokat - legalábbiss valamely példabeszéd erejéig - a rusztikusabb szófüzérek mezejére. Anekdotám úgy szól, hogy kezdő újságíróként egy gyakorlott nyomdász barátom azt a tanácsot adta: ha nincs világos gondolatmeneted, hord össze mindent, ami a téma kapcsán eszedbe jut, aztán mindezt ömleszd be néhány hasábba. Nos, ennek a műfajnak a nyomdaipari neve volt "szsr, szappan, szalámi", amivel a névadó kétségkívül arra akart utalni, hoögy a szerző belenyomott egy cikkbe mindenfélét, ami éppen a keze ügyébe került. Na, ilesféla "LÁTTAM ÉN EZT MÁR" érzés lett úrrá rajtam, mikután elolvastam György és Károly e-kollégám posztját. Na.innen folytatom.

laczikzoltan 2012-03-05 05:21:14

S miért van az MSZP a mai magyarországi politikai osztatban a demokratikus oldalon? Hol máshol lehetne! A politika mozgása és fejlődése nem mindig pontosan oda irányítja a pártokaz, ahová eredetileg indultak volna. Legjobb példa erre a Fidesz, amely ultraliberális, antiklerikális pártból lett előbb őskonzervatív, háromrészes-öltönybe bújtatott jól fésült párt, majd a 2002-es vereséget követően kinőtt zakós, panelprolis kádárista néppárt, leöntve nemzetiszínű szósszal. Más pártok más pályát jártak be. Az MSZP például visszanyúlt a szociáldemokrácia gyöketeihez, és ezt a hagyományt igyekszuki ötvözni a XXI. század kihívásaival. Dce mindettől elvontkoztatva: a kormánypártok elmúlt két éves működése, és a velül szemben álló nem rasszista-radikális pártok halmazából kiálákult z etáístistá kormánypártok és velül szemben felsorkozó demokrikus szervezetek csoportj.

cskaroly 2012-03-05 10:33:23

Laczik úr rendesen félreértett itt pár dolgot. Az én első számú problémám nem az, hogy az MSZP-t tekinthetem-e demokratikus pártnak. Épp elég lesúlytó véleményem van a Magyarországon kialakult, szent demokratikusnak csúfolt bohózat rendszerről, hogy akár ezt a privilégiumot megadjam nekik. Egy ismerősöm találó megállapítása szerint az emberek a diktatúrában az csinálják, amit a diktátor mond, a demokráciában pedig azt, amit a tévé. Az MSZP mindkét verzióban nagyon alaposan helytállt, bár én inkább ezt mélyen elhallgatnám. Diktatúrát üzemeltetett évtizedekig, utána pedig gondosan ügyelt arra, hogy a médiafölénye vitathatatlan legyen és maradjon, kár ezt vitatni. Úgyhogy üsse kavics: vigyék a demokratikus pontot.
Azzal viszont nagyon is van problémám, hogy ezt kisajátítják maguknak a szocialisták és liberális szövetségeseik. A demokratikus oldalhoz sorolás előjogát hörcsög módjára magukhoz ölelik és nem hajlandók tudomást venni arról, hogy a világot nem csak ők alkotják. Nekem nem célom a Fideszt védeni, ők is kaptak ebből a balliberális kirekesztésből, de hol vannak ők a Jobbikhoz képest!
Nem panaszként mondom, megszoktuk. Mint ahogy azt az ősrégi szoci-libsi eljárást is, hogy ha vaj van a füled mögött, akkor vádold meg vele az ellenségedet: gyűlölet, kirekesztés, kapzsiság, hazudozás.
Nem ismerősek ezek a viselkedési formák mondjuk egy szoci vagy libsi kongresszusról? Nem várok választ...

trucz 2012-03-08 21:33:11

Hej, élet, be gyöngy budaörsi élet, ennél azért tényleg szebb sem lehet: Wittinghoff, Kuncze, liberális üldözési-csomagolási mánia, kioktató stílusgyakorlatok, mszmp, fideszék, panelproli, na és Császár Károly, meg a jobbik persze... Bocsánat, ha esetleg nem túlzottan vágna a témába, de a napokban volt alkalmam megtekinteni azt, amin már egy hete nagyjából az egész város röhög, és-vagy szőrnyülködik: Császárné előadását a pénz és a mutyi hálójába keveredve vergődni a legutóbbi közös leosztási szeánszon. Hogy is szólt a fáma, asszongya: radikális változást (de azt nem mondták, hogy ez azt jelenti, hogy 'mi is lopunk ám majd'), vagy Magyarország a magyaroké, de a lóvé meg a Császár családé (lenne?) Budaörsön, és a nép nevében, 'a képviselőasszony zsebében'. Szóval fasza ám ez az egymás anyázása, csak jó lenne már olyan kis idő - mondjuk néhány év esetleg - , amikor felüdülésből éppen nem lop-nem akar lopni senki politikus. Az, hogy a minálunk.hu kommentoldalt gyakorlatilag sikerült egy polgármester - jobbikos férj - mszp-s képviselő - györgy üzemi négyszöggé silányítani, már csak hab a tortán (végülis Önökön kívül kit érdekelnek Önök?), de a hazánk, könyörgöm!!! A testületi ülésről pedig egy vicc jutott az eszembe, azzal a végtelenül szomorú megjegyzéssel, hogy sajnos a testületin Kohn-nak nagyon igaza volt. De persze nem kérem meg sokadszorra újra cskaroly-t feleslegesen, hogy gondolkodjanak el ezen. Vajon ehhez a budaörsi ámokfutáshoz meddig asszisztál a jobbik vezetése? Hmmm.
Szóval: Kohn állást kap a Coca-Cola cégnél. Egy nap a főnöke megbízza, hogy ajánljon fel csúszópénzt a pápának és kérje meg, hogy mostantól ne úgy imádkozzon, hogy "mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma", hanem úgy, hogy "mindennapi Coca-Colánkat add meg nekünk ma". El is utazik a pápához, de a szentatya hajthatatlan, hiába ajánl pénzt érte Kohn. Amikor Kohn látja, hogy a helyzete reménytelen és a pápa nem teljesíti a kérését, kullog ki a pápa szobájából, amikoris visszafordul és azt kérdezi - 'Csak azt mondja meg szentatyám, a pékek mennyit ígértek?'

gyorgy 2012-03-09 10:09:51

Tisztelt Trucz úr! Hogy kinek miben lehet igaza, nem foglakoznék vele. Három dolgot viszont fontosnak tartok megjegyezni:
1. Maradjunk meg a kulturált stílusnál, annál nincs hatékonyabb
2. Sajonos többen is hozzászólhatnának, lehetne ez egy komolyabb "civil" vitafórum is, de láthatóan keveseket érdekel.
3. A "KÖLTSÉGVETÉS" nem lehet titkos egyezsége a testületnek!
Kötelező lenne teljes nyilvánosságot adni, részletekbe menően, mindenki által hozzáférhetően!
Egyelőre csak annyi van, hogy megszavazták, kész vége...

cskaroly 2012-03-10 09:14:56

Trucz Elemér sorai - bár ránézésre meglehetősen koordinálatlan lelkiállapotról uralkodnak - magukért beszélnek. Az altesti elemeket figyelmen kívül hagyva, és látván, hogy komoly tájékozatlanság van a sorok mögött azért pár dolgot javasolnék:
- Ha nem tudja, mit jelen a "lop" ige, akkor nézzen utána. Ha tudja, akkor mielőtt ilyet állít, győződjön meg róla, hogy mire alapozza mondatait, legyen szíves.
- Ha mérges a világra, akkor arra egész jó terápiák vannak, nem biztos, hogy egy közéleti fórumon körbecsapkodni a legcélravezetőbb dolog.
- Hogy én kivel, hol, mikor, miről beszélek, azt bízza legyen szíves rám. Mások nevében erről nem nyilatkozom.

Ezen túllépve - bár a rágalmazásnak mindig, most is - következményei lesznek, nem foglalkoznék Trucz úr levelével. Van egy sokkal komolyabb észrevételem, amihez képest ez eltörpül.

Jelesül az, hogy Wittinghoff Tamásnak, mint Budaörs választott polgármesterének két évtized gyakorlata után lehetne annyi esze, hogy tudja: az ő szavának súlya van. Ha rágalmaz, bagatellizál, az hamar visszaköszön a közbeszédben. Ez nem csak lehetőség, hanem komoly felelősség is. Úgyhogy kérnénk szépen, szedje össze magát és viselkedjen méltóan egy város demokratikusan megválasztott vezetőjéhez.

A Kedves Olvasók figyelmébe ajánlom továbbá a Jobbik Budaörsi szervezete nevében Császárné Kollár Tímea sajtótájékoztatóján készült anyagot, amit a közeljövőben a helyi médiában találhatnak meg, és ami rendbe teszi a fentihez hasonló igaztalan vádakat, az erkölcsi vonatkozásokról nem is beszélve.

cskaroly 2012-03-10 09:16:10

bocsánat, javítás: "...lelkiállapotra utalnak..."

trucz 2012-03-10 09:19:15

Tisztelt gyorgy!
Végülis ez egy fórum, tehát nyilván jogosan jelenti ki, hogy nem kell azzal foglalkozni, hogy kinek miben lehet igaza. Érdekes, de ha valaki csak az ön hozzászólásait visszalapozgatja, mégis olybá tűnik, hogy az igazságot keresi, de ezt szerintem ne szégyellje, hiszen ez alapvető emberi tulajdonság. Megintcsak szerintem persze, de mindegy, hagyjuk a filozófiát hellerékre, és szintén mélyzsebű elvbarátaira.
1. a stílussal tényleg nem tudom mi a baja. Szokott ön kitekinteni a minálunk-os kommenten kívüli világra is néha, vagy örökre száműzte önkéntesen magát wittinghoff falvára?
2. voltak itt korábban többen is, én emlékszem rá, és talán egy gondolatkezdeményt megérne, hogy miért tüntek el (beleértve magamat is).
3. a testületi ülés elég jól megmutatta, hogy mi folyik itt, már nem is a háttében, hanem nyiltan a színfalak előtt, a leosztások, összenyálazások, keresztbeokádások, lopások tekintetében. Részemről megkímélem magam a mélyebbre ásástól, mert csak a látottak-hallottak miatt is már (nem csak a mostaniról, de a korábbi üléseken elhangzottakról is beszélek) kedvesen kicsomagoltam az uzit. Erre jók.

gyorgy 2012-03-10 11:17:11

Tisztelt Trucz úr!
Bárki joggal harcolhat az igazáért, a tények fogják eldönteni kinek van igaza. Vagy ki hangoztatja az igazát. Az objektív igazság az összefügések tekintetében vizsgálandó. Nincs rálátásom az említett történésekre, így nincs is véleményem. Pont azért szajkózöm ismételten, minden döntés, különösen a költségvetés számai mindenki számára nyilvános adat

gyorgy 2012-03-10 11:22:10

mert a nyilvánosság az egyetlen lehetőség arra, hogy megakadályozható legyen minden mutyizás, érdek-összefonódás.

trucz 2012-03-10 12:19:46

@cskaroly Hát ez az, ezt mondom, hogy itt tényleg semmi sem változott, ön ugyanúgy beszél össze-vissza, és ugyanazokat a sületlen badarásgait hangoztatja, mint eddig korábban: puffogtat, elkeni a lényeget, fenyegetőzik, epét okád... De nem baj, hiszen azért az mindenki számára világos, hogy önt aztán tényleg mindennek lehet venni, de komolyan még feltételesen sem. És ha már a koordinálatlan lelkiállapot, meg a megoldást nyújtó terápiák kerülnek szóba, akkor talán kérdezze bizalommal a témában bizonyosan jártas, bal szemével feltűnően sokat pislogó kedves szakértő-őő-őőő feleségét.
@gyorgy kár, hogy még úgy sincsen véleménye a dolgokról, hogy a történések összefüggései egyértelműek. Vagy esetleg nem hagyják Önnek látni/kimondani a valót? Szar lehet.

gyorgy 2012-03-10 13:59:05

Ha nem vettem részt a testületi űlésen, honnan tudhatom meg, mik a kölztségvetés tételei és számai?

matyas 2012-03-10 20:53:27

Ha valaki reszt vesz a testuleti ulesen, akkor se ismeri meg a reszleteket. A bizottsagi ulesen sem derul ki minden. Ha valaki megkapja a teteles bontast, talan meg akkor sem, hiszen nem tudhatjuk miert kell 5 milliard ide, 2 oda...
De az kiderul elso korben merre indulnak a kozpenzek, es talan az is leveheto, hogy mennyire tamogatottak adott teruletek, celok...
Szerencses esetben kirajzolodik egy igazsagos, es atlathato koncepcio...
Tehat ami igazan erdekes kerdes lehet, mi a koncepcio, mi a vezerelv, miert es mire szanunk a kozosbol...
Egy civil szervezet parszazezer, vagy egy rendezvegy 1-2 millio forintja koruli vitak, nem a koltsegvetest meghatarozo sullya miatt kapnak ilyen nagy szerepet a showmusorban.

gyorgy 2012-03-10 21:38:52


Kedves Mátyás!

Szomorú tény! Arra hivatkozni netán - hogy úgysem értik az emberek - tisztességtelen! Két okból is: lenézik a rajtuk kívülieket és kizárják a nyilvánosságot, ami melegágya a trükközéseknek.

Igenis ki lehet olvasni belőlük sok mindent, még szakembernek sem kell lenni. Minden elmélet (matematikai, fizikai) egyszerű képletekkel kifejezhetők. A költségvetés számai mögött koncepciók, irányultságok, netán koncepciótlanság stb. lemérhetők.

Az Önkormányzat kötelessége lenne az adatok nyilvános közlése az elsőtől az utolsó betüig, számig!
Ez még idáig nem merült fel? Ha nem, egyike lennék azoknak, akik követelik a közzétételét!

A választások előtt röpködnek a szólamok: a lakosság érdekében..... stb. -majd évek óta bevált gyakorlat- első döntésük a saját jövedelmeik megszavazása! (arcátlan!)...És a pozicióharc bizottságokban, alpolgármester választásban...és nyilt vita, hogy ki az igazi fideszes?
Ezekről tudunk, semmi másról. Közben nyilvánvaló “disznóságokat” falaznak egymásnak.
(pl. I sz. iskola 2 menetes pályázata) (még engem tartottak hülyének). Hogy ki a felelőse a “templom téri koncepció” borulásának, stb. Soha nem derül ki. Felelős soha nincs!

Tehát én igényt tartok a költségvetés megismerésére, közzététel formájában!

gyorgy 2012-03-10 22:57:35

Budaörs honlapján olvasható a költségvetéssel összefüggésben: "Trianon emlékmű megtervezéséhez rendelt három millió forintot."
MIlyen pályázat keretében folyik a terveztetés, elfogadás, megbízás, kivitelezés stb....

Rovat legfrissebb hírei
  • Mikor lesz nálunk gazdasági növekedés, avagy jófelé megy-e a gazdaságpolitika? »
  • Schiffer András Budaörsön tart fórumot »
  • A bátorság tisztelete - ünnepség március 15. előestéjén »
  • Róna Péter: A Fidesz a lúzerek pártja (videó) »
  • Budaörs 2012-ik évi költségvetését tárgyalta szökőnapon a képviselő testület »
  • Simándi Szelim: Nem elég csak nemet mondanunk »
  • Róna Péter lesz a Közéleti Klub vendége »
  • A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja »
  • Wittinghoff Tamás és az SZPE »
  • Kuncze Gábor által vezetett, liberális egyesület elnökségi tagja Budaörs polgármestere Wittinghoff T »
  • Legfrissebb képtárak
    Politika rovat irányelve

    A minálunk.hu portálrendszer pártoktól független média, mely sem egyik, sem másik párt érdekeit nem szeretné kiszolgálni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a pártok, és politikusok véleményei, és közleményei nem kaphatnak helyet oldalainkon, sőt! Fontosnak tartjuk a pártatlan tájékoztatást, és inkább volna pártoskodás, ha egyik vagy másik oldal véleménye kiszorulna az oldalainkról.

    A politikai szereplők (önmaguk nevében vállalt) véleményei akkor is helyet kaphatnak oldalainkon, ha azok tartalmával a szerkesztőség tagjai nem értenek egyet, és akkor sem jelenítjük meg másképp, ha azok tartalmával maximálisan egyetértünk, bízva az olvasók értékítéletében.

     

     

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön