
 Várhegyi Istvánt ismerjük íróként, fotósként. Legújabb könyve meglepetés: Varga János budaörsi plébános úrral indítja sorozatát, amelynek kötetei egy-egy jelentős személyiséggel ismertetnek majd meg minket. A Kötődések I. bemutatója vasárnap lesz a Mindszenty Iskolában. A könyv születéséről faggattuk az írót.
- Hogyan jutott eszébe, hogy Varga János plébánosról írjon könyvet, illetve interjút készítsen vele? - Először a „Kötődések” mint könyvsorozat jutott eszembe. Amikor két évvel ezelőtt megjelent a „Budaörs keresztjei” című könyvem, amelyet Boross Nórával készítettünk – egyébként az új könyvemnek ő a szerkesztője – már úgy éreztem, jó lenne valamerre tovább lépni. Hála Istennek, segített az önkormányzat: tavaly jelent meg „Lélekcsapdában” c. regényem, ahol nem volt a pályázatban szigorú kikötés a budaörsi kötődés. Bár a regényemben előfordul budaörsi helyszín, a cselekmény nagy része nem itt játszódik. Idén csak olyan témával lehetett pályázni, amely Budaörsről, budaörsieknek szól, helyi értéket képvisel. Akkor úgy gondoltam, Budaörsön sok olyan ember él, akinek az életútja megérdemel egy-egy kötetet, mert vannak az életükben olyan kötődések, amelyek, ha nem is feltétlenül Budaörshöz kapcsolódnak, de markánsan meghatározhatók. És nem árt, ha ezeket valaki lejegyzi.
- Ez azt jelenti, hogy több kötet is várható? Talán már megvannak az interjú-alanyok is hozzá? - Mindenképpen folytatni szeretném a sorozatot, amelyet én jegyzek, én vagyok a könyvkiadó is, és magát a címet sem jegyezheti más. De nem zárkózom el attól, hogy - ha valaki olyan anyagot hoz, amely érdemes a megjelentetésre és a „Kötődések” sorozatba beilleszthető - kiadjam. Visszatérve az első kötetre: sokat hezitáltam, kivel nyissam a sorozatot. Tavaly év elején még Sapszon karnagy úrra gondoltam, de mire beérett a döntés, ő már sajnos eltávozott az élők sorából. Akkor még többen biztattak, hogy posthumus készítsem el a könyvet. De mivel interjúkötetről volt szó, ezt már nem lehetett megoldani. Ekkor kerestem meg Varga János atyát, hiszen sok aktualitása volt annak 2011-ben, hogy éppen vele beszélgessek: aranymisés lett 50 év papi szolgálat után, megkapta a Budaörs Díszpolgára címet, elég hosszú ideje plébános itt és ez év elején betölti 75. életévét. Úgy gondoltam, kevesen tudják róla, hogy ő valójában milyen ember, miken ment keresztül és hogyan jutott el Budaörsre.
Magam is elcsodálkoztam, amikor mesélt az életéről, hogy mi mindent élt át. Nagyon jó választás volt és nagyon örülök, hogy a plébános úr elfogadta a felkérést. - Mikor lesz a könyv bemutatója és ki fogja bemutatni? - A könyvbemutató február 19-én, 11.30-kor lesz a Mindszenty Iskolában, a nagymise után. Mindenkit invitálok, hogy jöjjön el a nagymisére, és utána feltöltött lelkülettel tud részt venni a könyvbemutatón. A bemutatón olyan vendégeim lesznek, akik egy kis műsorral teremtik meg a megfelelő hangulatot: elsőnek Szikora Réka énekművészt említeném, aki már első könyvbemutatómon is közreműködött. A Budaörsön jól ismert két kitűnő zenész: Róbert György és Szabó István is muzsikálnak majd. A kötetet Nánási Tamás újságíró barátom, a Magyar Nemzet rovatvezetője fogja bemutatni. Tamás régi kollégám, barátom, az első könyvemet is ő mutatta be nagyszerűen. A második könyvem, a Lélekcsapdában esetében, kereken megmondta, hogy az nem az ő világa és nem vállalja. Most viszont szívesen jön.
- Hol lehet majd megvásárolni a könyvet? - A budaörsi Gloria boltban és a Librarium Könyvesboltban a főúton. Utószó: Az író jóvoltából a bemutató előtt elolvashattam a könyvet és nagyon élveztem. Le sem tettem, amíg a végére nem értem. Úgy gondolom, hívők és nem hívők egyaránt találhatnak benne elég elgondolkodtató, átérezhető, bámulatra méltó és mindenekelőtt érdekes dolgot. Mindenképpen méltó a figyelemre! SSzK
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|