hirdetés

A Szülőföldünk Budaörs című könyvben rövid, de értékes visszaemlékezést és egy kedves anekdotát találhatunk Herzog Pál leírásában.

„ A budaörsi asszonyok nemcsak a szőlős vagy őszibarackos kosaraikat cipelték hátukon fehér kendőikben, hanem gyakran járni még nem tudó kicsinyeiket is. Ha nem volt senki, aki otthon vigyázhatott volna a kicsire, bizony a földekre és a szőlőbe is kivitték magukkal a babát. Ha egy gyermek különösen nyughatatlan volt, még otthon, a házimunka közben is egyszerűen a hátukra kötötték – kendőjükbe – a kicsit, akit a lépések okozta ringás, hintázás megnyugtatott. (…) Láttam egyszer egy mamát, aki miközben a tésztát gyúrta, nyugtalan kicsijét a hátára vett batyuban ringatta.”
Történt egyszer a következő eset.

„B. asszony a szőlőbe ment dolgozni. Kisfiát batyujában kivitte magával, és az egyik őszibarackfa ágára akasztotta úgy, hogy ha a kicsi nyugtalankodott, kis lökésekkel ringatni tudta. Innen is az elnevezés: hutschen=hintázni, ringatni, Pingl=batyu. B. asszonynak szerencséje volt, a kicsi majd’ egész nap szunyókált, úgy anyja zavartalanul dolgozhatott. Este az egyik hazafelé tartó asszony megkérdezte: Na, B. asszony, nem fejezi még be a munkát? – De igen, várjon csak egy kicsit, mindjárt mehetünk együtt! Így is lett, vidáman beszélgetve indultak hazafelé, mint a többi asszony. Már a faluban jártak, amikor valahogy a gyerekekre terelődött a szó. –Jézus, Mária, József!- kiáltott fel B. asszony, mintha darázs csípte volna meg. –Képzeld, a kis Franzimat fent felejtettem a Péterhegyen!
Mint a szélvész, rohant vissza a hegyre, ahol – hála Istennek – a kicsi a Hutschapingl-ben aludt, mintha mi sem történt volna.
Később, amikor a kisfiú eleven rosszcsont lett, és a mamáját többször felmérgesítette, B. asszony gyakran mondta neki:- Ott kellett volna téged hagynom a Péterhegyen.”
Lejegyezte: s.k.
Fotók: Veilandgyula /Heimatmuseum képtárából/