http://www.minalunk.hu/
2012-02-14 12:48

Bemutatkozik a Budaörsi Nyugdíjas Polgári Egyesület

|

Krúdy Gyula gondolatát olvashatjuk az egyesület honlapján:
„ Többen kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdtem.”
Az egyesületet Lukács Mihály elnök mutatja be olvasóinknak.
hirdetés

- Nyugdíjas Polgári Egyesületünk, mint ahogy azt neve is jelzi, fontosnak tartja a polgári értékeket és nyitott minden jó szándékú érdeklődő irányába.
Jelenleg kb. 50 tagunk van, honlapunkon megtalálhatóak a 2011 évi programjaink és az arról készült rövid beszámolók és fényképek.
Tagjaink érdeklődése szerteágazó, így programjaink is ennek megfelelően változatosak.
2012 évi programunk tervezés alatt van, az anyagi források még csak részben biztosítottak a tagdíjakból mivel a pályázati lehetőségek még nem ismertek. A tagdíjakat szeretnénk továbbra is alacsony szinten tartani, mivel tagjaink zöme a kisnyugdíjasok közül kerül ki.
Március körül már körvonalazódik ez évi programunk.

Öröm visszatekinteni a 2011-es évre. Talán mindnyájunk számára a legemlékezetesebb a „többnapos” kirándulásunk volt. Vonattal utaztunk az Alpokaljára. Novák-falva szépségei, Kőszeg nevezetességei, Kőszegszerdahely 100 éves vízimalma- hogy csak néhányat emeljek ki a látnivalók közül. A bátrabbak még a Dunántúl legmagasabb pontjára, a 883 méter magas Írott kőre is felmásztak.

A történelmi városok közül májusban Szombathely, októberben Celldömölk látnivalóiban gyönyörködtünk

Egynapos kirándulásunk idején a Budakeszi Vadasparkot látogattuk meg.
„Múzeum, emlékhely, kultúra” –programunkban szerepelt Gödöllő, Péliföldszentkereszt, Várpalota,a Várban található Sziklakórház.
Hagyományosan megtartjuk – a teljesség igénye nélkül- az év első negyedében a vidám farsangot, advent időszakában a karácsonyt egy közös, szeretetteljes délutánon, és megemlékezünk nemzeti ünnepeinkről. Alkalmanként nagyjaink szobrait is megkoszorúztuk.
A sok szórakoztató program mellett részt vettünk a Törökugató környékének szeméttől való megtisztításában.
Fontosnak tartjuk maradék egészségünk megőrzését is, ezért gyakorta kirándulunk a Budaörs környéki hegyekben.
s.k.


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Zombihálózatok: Budaörs nagyon fertőzöttnek számít »
  • Madarak és fák napja a budaörsi óvodákban »
  • Amíg tudok, addig jövök »
  • Zarándokút Makkosmáriára »
  • Keressük Budaörs legfinomabb egytálételét! »
  • Hudson Hornet és budaörsi Tatra az old-timer expo-n »
  • Kertbarátok dinnyési kirándulása »
  • Old-timerek a budaörsi reptéren »
  • Fagykár-jelentés a budaörsi kertekből, gyümölcsösökből »
  • Föld Napja a Holdfény utcai Óvodában »
  • Legfrissebb képtárak

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön