Egy fiatal kislánnyal, Boné Annával találkoztam a napokban. A Kesjár Csaba Általános Iskola ötödik osztályos tanulója, alig 12 éves. Rajzait most állították ki az iskolában, sokadszorra. Aki látta a kiállítás anyagát, el volt ragadtatva tehetségétől. Kíváncsi voltam alkotásaira, de elsősorban őrá.
hirdetés
Mint minden rendes 12 éves kislány, anyukájával érkezett Hansági Ildikó művésztanárnő lakására. Ugyanis itt volt megbeszélve a randevú. Hatalmas mappában hozta a kiállítás anyagát, mivel az, nagy sajnálatomra, az interjú napjára éppen véget ért.
Boné Anna 2000-ben született. Már három évesen látszott, hogy valami őstehetséggel rendelkezik. A rajzkészsége nagyon korán megmutatkozott. A tanulás mellett sosem hanyagolta el a rajzolást és a festést. Eleinte vízfestékkel és grafitceruzával dolgozott, 2009-ben volt az első bemutatkozó kiállítása. Édesanyja kicsi korától kezdve tudatosan neveli, irányítja és nem hagyja lankadni és elveszni a benne rejlő tehetséget.
Az igazi áttörést Hansági Ildikó tanárnővel történt megismerkedése hozta. A Zichy-majorban vezetett nyári alkotó táborban találkoztak, ahol a tanárnő felfigyelt különleges képességeire.
Anna így beszél erről:
A tanárnővel az első találkozásom óta rendszeresen összejövünk. Megvitatjuk munkáimat, elmélyedünk a művészettörténet ismereteiben és gyakran kapok tőle olvasnivalót. Segít rajzi látásmódom fejlesztésében, új technikákat találunk ki és egyre gyakorlottabb vagyok a műszaki rajzok területén is. Köszönöm neki hogy a munkáimban rejtőző gondolatokat és élményeket segít megmutatni azoknak, akik örömüket lelik a művészetekben. Egyszer olvastam egy idézetet Dallos Sándortól, mely a következő volt: „ A képzeletet utolérni nem lehet” De lerajzolni igen. Ezt a gondolatot már én tettem hozzá. Igyekszem ehhez a gondolathoz hű lenni és rajzaimban megpróbálom a képzeletem világát visszaadni. A rajzoláson kívül nagyon szeretem a zenét, ezen belül a csellót, valamint mozgáskultúrával is foglalkozom, balettre járok. Anyukám és az egész családom mindenben támogat.
Hansági Ildikó tanárnő a következőket mondta ifjú tanítványáról:
2008-ban egy nyolc éves kislány keresett fel a BUM szervezte nyári táborban. Sokan tudják már, hogy nyaranta itt működik egy művésztanárok által szervezett és vezetett művészeti tábor, ahol az érdeklődő gyerekek és felnőttek képezhetik magukat többféle művészeti ágban. Én ebben a tárborban grafikát tanítok.
Bona Anna akkor még egy csöndes, halk szavú, befelé forduló kislány volt.. Akkor még túl fiatalnak tartottam, viszont a rajzai már sokkal érettebb emberkéről tanúskodtak. Ő és édesanyja is nagyon akarták, hogy foglalkozzam vele. Így hát belevágtunk és a magántanítványom lett. Anna négy év alatt kinyílt, mint egy virág. Csak úgy szívja magába a tudást. Szimbolikusan egy golyóhoz hasonlítanám, amelyet elég meglökni és gurul, gurul megállíthatatlanul. Én megtanítottam látni. Képzelete szabadon szárnyal, amelyeket képein keresztül fejez ki.
Boné Anna alkotásai
Több kiállítása volt már. Így a Zichy-majorban, a Kesjár Csaba Általános Iskolában és a Polgármesteri Hivatalban. Nagyon tehetséges gyereknek tartom. A tehetségének kibontakozásában a családi háttér sokat segíti. De nemcsak a rajzban kiemelkedően jó, hanem a zenében, a sportban, a balettben. Ezek mind hozzájárulnak személyisége kibontakozásához.
De a legnagyobb feladat őrá vár, hogy beteljesítse tehetségét, ami fokról fokra tör előre. Ő az a „ gyöngyhalász”, aki lebukik a tenger mélyére azért, hogy a kagylóban rejlő igazgyöngyöt a felszínre hozza. És Anna töretlenül hozza felszínre „gyöngyeit” vagyis a tehetségét.
Néhány megjegyzésem lenne a riporttal kapcsolatban:
Már többször leírtam, hogy óvatosan kell kezelni a "művész" státuszt, mert mint minden szakmának megvannak a belső törvényszerűségei, tudás-és képzésalapja, mely után válhat azzá. A kibontakozó tehetségre figyelni kell, irányítani kell, a fejlődésének megfelelő tanárok, művészek segítségével.
Hogy a Zizhy majorban nyári táborokat vezetők tudomásom szerint nem "művésztanárok" (tisztelet a kivételnek) Amatőrök. Veszélyesnek tartom a tehetséggondozásban szerepüket. Remélem felismerik idpben, hogy meddig fogják a tehetséges gyerek kezét, mert könnyen visszjára fordulhat...! Ezért javaslom a szülőknek, gondolkozzanak el ezen és jó érzékkel merjenek tovább lépni, mert a gyermekük valóban tehetséges. Nem csupán szellemiségét kell fejleszteni, annál sokrétűbb a feladat. Sok gyerek elkallódott a legjobb szándék mellett, de jó tanár segítségével szárnyakat lehet adni. A kislány valóban tehetséges! A "Zichy-színvonal" nem neki való. Irány a fejlesztés, tudás megszerzése egy magasabb szinten! És akkor bátran lehet mondani "kész művész" aki rendelkezik mesterségbeli tudással, önálló fantáziával és már biztos önmagában.
Kedves György!
Köszönöm a figyelmességét!Résen voltunk,amikor a tanárait kiválasztottuk.Már leváltunk 1-2-ről.Informálódtunk,bár Hansági Ildikó neve hamarabb ideért,mint mi ő hozzá!Vén Emil tanítvány a művésznő,Emil bácsi pedig a család jó barátja volt,míg élt:-)
Üdvözlettel:Anna szüleje
Kedves Andarte!
Teljesen tisztában vagyok a képességekkel...Nem véletlenül ajánlottam. Mellesleg (nem rólam van szó) én is a Képzőművészeti Főiskolán végeztem teljes rálátásom van a szakmára. Ezért mertem ajánlani valakit, aki egyébként lassan 40 éve a Moholy Egyetem tanára, jelenleg is, többszáz tehetséges tanítványa tevékenykedik a nagyvilágban.
Pont azért hívtam fel a figyelmét mert, -már konkrétabban fogalmazok- hamar ki fognak merülni a kapacitások. Nem az a kérdés, ki jobb egy fokkal, hanem a kifejezett tehetséggondozás- magas szinten!
Én egyszer szoktam ajánlani, ha nem fogadják el tanácsom, még egyszer nem hozakodok elő vele. Tegye mindenki legjobb belátása szerint!
H.I. a Pécsi Tanárképző Fóiskolán rajz szaktanári diplomát szerezhetett csak.Vén Emil pedig soha nem volt tanára, így ő nem lehetett tanítványa! Ennyit a hitelességról...
A budaörsi Werner templomkórus találkozóra hívja minden eddig volt tagját 2012.október 20-ra! Kérjük, jelentkezzetek és szóljatok másoknak is! Főcze Károly – 70/552-4676 email: foczi2@gmail.com
A Budaörsi Passió Egyesület színjátszó csoportja további jelentkezőket vár 8-18 éves korig. Idei tervük egy GODSPELL bemutatása. Művészeti vezető: Hajtó Aurél. Találkozó keddenként 15.30-tól 17.30-ig a Heimatmuseumban. Személyiségfejlesztő foglalkozások, közös színházlátogatások, kirándulások.
Nézzék meg és gyönyörködjenek a nagyfelbontású panorámaképekben! A hangszórót is érdemes bekapcsolni. (Készült a Heimatmuseum megbízásából.) Virtuális séta indítása itt >>