Múlt héten még öröm volt kimozdulni a fűtött szobákból és a koradélutáni napsütésben sétálgatni egy-két órát a kertben, de különösen január 10.-e produkált – időjárási szempontból – említésre méltó történéseket.
Aznap reggel enyhe hőmérsékletű, de ronda, borult időre ébredtünk és egész korán elkezdett esni a hó is, ami vékony, néhány milliméteres rétegben rakódott le fák ágaira éppúgy, mint az egész télen át narancssárga virágjukban pompázó körömvirágokra.

A hóesés szerencsére a déli órákban elállt, és az a kevés is, ami még megmaradt belőle itt-ott, gyorsan vízcseppekké változott; kertünk egyik meggyfája a „tanú” erre. Aztán hamar kisütött a Nap, amely nemcsak gyönyörűen megvilágította a meggyfa vízcseppjeit, hanem igazi koratavaszi meleget is sugárzott a földre: a pár órája még hóborította körömvirágok száradásnak indultak és már csak egészen a mértani közepükben volt látható néhány kisebb víztócsa. A szomszéd almafáján ősszel ottfelejtett piros gyümölcsök – testükön vízcseppekkel – szinte mosolyogtak az emberre; mintha csak frissen, mosottan kínálnák magukat elfogyaztásra.

 

 

De még a sárgabarack és szilvafák ágain megmaradt és kiszáradt, összeaszalodott pár szem gyümölcsre is valahogy jó érzés volt ránézni. Nem az elmúlást vagy a szomorú telet, hanem a megújuló természet szépségét látta bennük akkor az ember.

No és persze egy Boeing típusú repülőgép, amely házunk, kertünk felett áthaladva láthatóan már rég megkezdte a süllyedést – hiszen Budaörstől Ferihegy légvonalban nincs is olyan messze – csillogott-villogott a napsütésben.
Sajnos csak rövid ideig, alig pár napig élvezhettük a tavaszt; és mostanra megint visszatért a tél az összes „kellékével” együtt: ronda, esős, nyirkos és meglehetősen kellemetlen hőmérsékletű időjárást hozva magával.

De az a tény, hogy negyven nap múlva március, mégis reménységre ad okot. Töretlen lelkesedéssel várjuk a tavaszt, ami elhozza a természet újbóli kivirulását és szekrénybe akaszthatjuk végre télikabátainkat is.

DMM