http://www.minalunk.hu/
2012-01-19 14:52

Január 24-ig még lehet nevezni a Budaörs Open Szenior Úszó Bajnokságra

|

Még zajlanak a nevezések a február elején Budaörsön megrendezésre kerülő Szenior Úszó Bajnokságra. A rendezvény szervezőjével Dr. Menyhárt Zsolttal beszélgettünk. A válaszokból megtudtuk, bárki nevezhet, aki elmúlt 24 éves. A verseny alatt lesz játszóház is, így a szülők is részt vehetnek a versenyen.
hirdetés
Miben más a Szenior Úszó Bajnokság, mint más úszó versenyek. Kik nevezhetnek, és általában kikből áll össze a mezőny?

Szenior úszó bárki lehet, aki elmúlt 24 éves, és vállalja a megmérettetést a hozzá hasonló korúakkal. A szenior versenyeken nincsenek selejtezők, az induló a választott versenyszámban egyszer úszik, a hasonló nevezési idő alapján összeválogatott, de gyakran eltérő korú ellenfelekkel. Az eredmények kiértékelése pedig korcsoportok szerinti bontásban történik. Öt évenkénti bontásban vannak korcsoportok, így például az első korcsoport a 25-29 éves korig terjed, a második 30-tól kezdődik, és így tovább.

A Budaörs Open néven meghirdetett II. Országos Rövidpályás Szenior Úszóbajnokság és Nyílt Nemzetközi Versenyen bárki indulhat, aki erre kedvet érez magában, és legalább 20 éves. A fiatalabbak az úgynevezett premasters (20-24 éves), 0. korcsoportban.

A versenynek van saját honlapja: www.budaorsopen.hu, ahol a versennyel kapcsolatos további részletek olvashatók.
 

Mit jelent az Open kifejezés? Mennyire népszerű ez ma Magyarországon?
Az Open név arra utal, hogy számítunk külföldi versenyzők részvételére is.
A szenior úszás egyre népszerűbb Magyarországon is, a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége már több mint ezer regisztrált tagot tart nyilván.

Miért Budaörsre esett a választás? Az hogy a verseny elnevezése Budaörs Open, az azt is jelenti, hogy ez a verseny évről évre megismétlődik majd városunkban?

Tóth Csaba rendezőtársammal ide járunk úszni, és remek helynek tartjuk. Bár így még nem lett kipróbálva: hiszünk abban, hogy egy komoly úszóverseny lebonyolítására is alkalmas lehet.
Amennyiben a verseny sikeres lesz, évente szeretnénk megrendezni, ha optimális helyre lesz esélyünk a versenynaptárban. Hivatalos országos bajnokság azonban csak akkor lehetünk, ha azt pályázat útján újból elnyerjük más jelentkezőkkel szemben a szenior szövetségnél.

A versenyzés és a szurkolás izgalmain túl mivel csábítják még a Sportcsarnokba a látogatókat?

A versenyen elsősorban versenyzőkre és kísérőikre számítunk, mivel az indulók várhatóan magas számához képest szűkös az uszoda beltere. Jelentkezni azonban még január 24-ig lehet a verseny honlapján (www.budaorsopen.hu) található nevezési lap kitöltésével és megküldésével (nevezes@budaorsopen.hu).
A versenyzők és vendégeik részére szombat estére élőzenés vacsorát szervezünk. A talpalávalót a Sweet Nothings (www.sweetnothings.hu) együttes szolgáltatja.
Újszerű szolgáltatás a kisgyermekes versenyzők számára, hogy amíg úsznak, zárt és felügyelt játszóházban hagyhatják gyermekeiket.

bm

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Éljen a bajnokcsapat! »
  • Németh Helga Utánpótlás Torna - Kézilabdázik Budaörs »
  • Fillaris lány a dobogón »
  • Aramis - Rába ETO: Már 2-0, nem ide »
  • Kézilabda: Új szezon, felkészülés kezdődik »
  • Rába ETO ellen a döntőbe jutásért! »
  • Futsal NB I Rájátszás, negyeddöntő 3. mérkőzés, Colorspectrum Aramis – DEAC Futsal Club Debre »
  • Kapott gól nélkül nyert az Aramis hazai pályán a debrecen ellen »
  • Aranyérem a Fillarisoknál »
  • Futsal NB I Rájátszás, negyeddöntő 1. mérkőzés, Colorspectrum Aramis – DEAC Futsal Club Debrec »
  • Legfrissebb képtárak
    Újra indul a senior torna!
    Tisztelt Vendégeink!
    A nagy érdeklődésre való tekintettel október 18-ától ismét csatlakozni lehet nyugdíjas tornánkhoz.
    A foglalkozásokat kedden és csütörtökön tartjuk 10:00 és 11:00 óra között.
    Jelentkezni lehet a létesítmény információs pultjánál. További felvilágosításért hívja központi telefonszámunkat: 23 428-026 !
    Szeretettel várjuk sporttermünkben a mozogni kedvelő szépkorú látogatóinkat
    Helyszín: BVUSS, Budaörs, Hársfa u.6.
    Úszó-toborzó
    Úszni tudó lányok-fiúk jelentkezését várja a Budaörsi Úszó, Vizilabda és Vizisport Egyesület, akik később is vizisportokban akarnak eredményeket elérni.
    Úszás oktatás Budaörsön

    Úszás oktatás, és úszás tábor Budaörsön az Illyés Gyula Gimnáziumban!

    Bővebb információ:
    Arató Andrea Tel:06-20-399-2232

     

    További részletek >

     

    Ajánlások

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön