
A Baross utcai kerékpárút építése kapcsán sor került a Baross utca – Stefánia utca kereszteződésének átépítésére. A kivitelezés során többször jeleztük, hogy a meglévő tűzcsapot beleépítették az útpadkába, ami nagyon veszélyes, ráfordulásos balesetek esetén.
A városépítési irodából Zolnai Márton tájékoztatott, hogy a tervező „nem vette észre a tűzcsapot”, ezért tervezte rá az utat, de át fogják helyezni, ez nem jelent többlet költséget, mert egyébként is az önkormányzatnak kellett volna finanszírozni a kialakítást.  Az áthelyezés nem történt meg. Az első baleset megtörtént. Szerencsére nem tört le a tűzcsap a csőről, mert akkor számos ingatlan víz alá került volna, mivel a kivitelező az elzáró szerelvényt bebetonozta, majd leaszfaltozta. Ennek hiányában nem lehetett volna elzárni a vizet. Egy óra alatt a nyolcvanas átmérőjű csövön medencényi víz ömlött volna a szomszédos ingatlanokra, elmosva azokat. A vízművek szakemberei a bejelentést követően gyorsan a helyszínre értek, majd sürgősséggel megkezdték a helyreállítást. Az első csapat után, akik felmérték az állapotot, 40 perccel megérkezett a második, akik légkalapáccsal feltörve az utat, megkeresték az elzárót, aminek a doboza sem volt elhelyezve, és elzárták a tűzcsapot. Visszaállították, majd rányitották, így ideiglenesen elhárították a közvetlen veszélyt. Tanulság: érdemes mindenkinek körülnézni lakókörnyezetében, hol lehet, el lehet-e zárni a vizet egy esetleges baleset, csőtörés esetén?
Fuchs Ernő
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|