http://www.minalunk.hu/
2011-12-21 15:18

BUDAÖRS KARÁCSONYA a Templom téren

|

Vasárnap délután a napos, langyos időjárás kedvezett azoknak a budaörsieknek, akik közös programot terveztek gyerekeikkel és eljöttek a Templom térre, a városi karácsonyra. Ha elfáradtak a kicsik, lehetett kosárban körhintázni vagy a főúton vonatozni is. Az állatsimogató – benne a póni, a juhok, a bárány - sok látogatót vonzott. A színpadon a műsor, akár az ovisok, akár Levente Péter adta elő, megint csak a gyerekek szórakoztatásáról szólt.
hirdetés

A teret belengte Teri néni palóc levesének illata. A sétálgató, nézegető emberek - engedve az invitálásnak - sorra foglalták el az asztalokat és kóstolták meg a forró ételt.

 

De tekintve, hogy Magyarországon vagyunk és magyarok vagyunk, lehetett kóstolni még sajtot, mangalica szalonnát és kolbászt is, de, ha valaki fázott, az a forralt borral is próbálkozhatott.

A pavilonokban árusító kereskedők próbáltak ötletet adni azoknak a sétálgató embereknek, akik még tanakodtak a karácsonyi ajándékvásárlást illetően. Kínálatuk a kézműves szakma szinte valamennyi területét felölelte. A színpadi előadások, a vásári forgatag, a kellemes időjárás egy tartalmas és szórakoztató délutánnal ajándékozta meg mindazokat, akik vasárnap elsétáltak a Templom térre.

veilandgyula

Budaörs Karácsonya

Fotó: veilandgyula


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Milyen változások várhatóak Budaörs hatályos településrendezési eszközeiben? »
  • Néhány gondolat a táborozásról... »
  • Budaörsi siker nemzetközitanulmányi versenyen »
  • Lakossági fórum a Frankhegyről »
  • Bújtatott levespor és protekcionizmus - mindenki a maga főztjét dicsérte, mégis a másét ette »
  • Újabb osztályt indít a Kesjár Csaba Általános Iskola »
  • Megkezdődött Budaörs lomtalanítása »
  • Vegyük együtt számba Budaörs értékeit! »
  • Városfejlesztés – a múlt jegyében »
  • pótfelvételi, budaörs »
  • Legfrissebb képtárak
    Még nem késő ...

    Még nem késő megvásárolni a legszebb budaörsi falinaptárt!

    Megvásárolható kedvezményes áron a Heimatmuseumban, a főúton a Librariumban és a papír-üzletben, továbbá a Gloria boltban. A Budaörsi Passió előadás-napjait is tartalmazza, a hónapok és napok kétnyelvűek.

    Támogassuk a menhelyet!
    A budaörsi állatvédők jó szándékú emberek segítségét várják, akik adójuk 1 %-át felajánlják a 18693180-1-13 adószámra, az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesülete részére.
    Önkéntes segítőket vár a Csiki Pihenőkert
    Önkéntes munkásokat, szponzorokat, adományozókat és csatlakozó szervezeteket is vár a Régiségbúvár Egyesület a Csiki Pihenőkertben megvalósuló határainkon túli magyar egyesületek nyári gyermektáboroztatásához, az Önkéntesség Európai Éve 2011 program keretében.
    Virtuális séta Budaörs legszebb pontjain

    Nézzék meg és gyönyörködjenek a nagyfelbontású panorámaképekben! A hangszórót is érdemes bekapcsolni. (Készült a Heimatmuseum megbízásából.)

    Virtuális séta indítása itt >>

    Ajánlások

    Mi hiányzik legjobban Budaörsről?

    Közösségi terek, parkok
    Szórakozóhely a fiataloknak
    Mozi

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön