
Az év utolsó testületi ülésén 2011. december 15-én megválasztották az Jókai Mór Művelődési Központ új igazgatóját Simon Erikát. Eddig ideiglenes megbizatásban az igazgatói feladatokat látta el, két és fél éve dolgozik az intézményben. A városvezetés méltatta Simon Erika eddigi munkáját, egyben a kinevezésével el is ismerte azt.
Az összesen 9 jelentkező közül két jelentkezőt támogatott a testület, a másik pályázó Szegedi Lászlóné munkáját is bizalommal fogadná a városvezetés, de ez alkalommal előnyben részesítették az intézményen belülről érkező pályázót. A korábbi igazgatónő felmondása utáni időszakban Simon Erika vezetésével sikeresen működött az intézmény, egyben megszerezte munkatársai támogatását is, fogalmazott Filkey Péter a testületi ülésen. Ugyanakkor kifejezte elismerését a másik versenyben maradt pályázó Szegedi Lászlóné felé is, és kilátásba helyezte alkalmazását a közművelődés területén. Információink szerint erre lesz is mód, hiszen a JMMK is újabb munkatársak felvételét tervezi a jövőben. Video: Simon Erika a JMMK igazgatója
Get the Flash Player to see this player.
Ezzel a döntéssel úgy tűnik a 2011-ik év végére rendeződik pár régóta húzódó ügy Budaörs kultúrális életében, hiszen a napokban megválasztásra került az Ifjúsági Klub vezetője is Márton Júlia.
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|