http://www.minalunk.hu/
2011-12-14 16:33

Önkormányzatok fognak össze az uniós források hatékonyabb felhasználása érdekében

|

Kecskemét városának kezdeményezésére 13 település önkormányzata szerdán megalapította a Városfejlesztő Társaságok Országos Szövetségét (VÁTOSZ), az uniós források hatékonyabb felhasználása érdekében. A szövetségnek tagja városunk Budaörs is.
hirdetés

A szervezet vezetőjévé Uhlig Ritát, a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. ügyvezetőjét választották meg. A kecskeméti városházán tartott alakuló ülésen Zombor Gábor polgármester házigazdaként hangsúlyozta: a városfejlesztő cégek összefogása azt jelenti, hogy tudásukat, tapasztalatukat egymással megosztva a városok képesek lesznek még hatékonyabban lehívni az uniós forrásokat.


Az ülés után Uhlig Rita az MTI-nek elmondta: a fejlesztési célok feltárása, az ehhez kapcsolódó forrástérkép felállítása valamint a fejlesztési források megtalálása a szövetség kiemelt célja.


Véleménye szerint fontos, hogy az ország keleti részétől a nyugatiig az információk egy időben érkezzenek meg, valamint az, hogy együttműködés alakuljon ki a városok szakemberei között. Együttműködnek a jövőben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel, a szaktárca képviselőivel azért, hogy a városoknál meglévő szakmai tapasztalatok épüljenek be e pályázatok kiírásába.


Uhlig Rita kiemelte a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. tevékenységét, amely jelenleg 15 pályázatot kezel, 150 milliárd forintot meghaladó összértékkel.


Közlekedés-fejlesztési pályázatok mellett, többek között város rehabilitációs, oktatási célú, környezetvédelmi pályázatokat nyújtottak be és felügyelik azokat.
Érdekességként említette a szövetség vezetője, azt az Európai Unióhoz benyújtott pályázatot, melyet Budapest XII. kerületének önkormányzatával, valamint román és szerb partnerekkel együttműködve készítettek el. Egy zajtérkép további fejlesztését, informatikai megtámogatását szolgálja a pályázat - fogalmazott az ügyvezető. Uhlig Rita hangsúlyozta: a Mercedes-Benz vezetése például folyamatosan érdeklődik a Kecskeméten folyó tervek és fejlesztések iránt.


Kecskemét mellett Miskolc, Pécs, Békéscsaba, Nyíregyháza, Dunaújváros, Budaörs, Ózd, Szentgotthárd, Budapest III. kerülete, Gyöngyös, Dorog és Budapest V. kerülete tartozik az alapítók közé, de már több város jelezte csatlakozását - fűzte hozzá.


Forrás: MTI


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Milyen változások várhatóak Budaörs hatályos településrendezési eszközeiben? »
  • Néhány gondolat a táborozásról... »
  • Budaörsi siker nemzetközitanulmányi versenyen »
  • Lakossági fórum a Frankhegyről »
  • Bújtatott levespor és protekcionizmus - mindenki a maga főztjét dicsérte, mégis a másét ette »
  • Újabb osztályt indít a Kesjár Csaba Általános Iskola »
  • Megkezdődött Budaörs lomtalanítása »
  • Vegyük együtt számba Budaörs értékeit! »
  • Városfejlesztés – a múlt jegyében »
  • pótfelvételi, budaörs »
  • Legfrissebb képtárak
    Még nem késő ...

    Még nem késő megvásárolni a legszebb budaörsi falinaptárt!

    Megvásárolható kedvezményes áron a Heimatmuseumban, a főúton a Librariumban és a papír-üzletben, továbbá a Gloria boltban. A Budaörsi Passió előadás-napjait is tartalmazza, a hónapok és napok kétnyelvűek.

    Támogassuk a menhelyet!
    A budaörsi állatvédők jó szándékú emberek segítségét várják, akik adójuk 1 %-át felajánlják a 18693180-1-13 adószámra, az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesülete részére.
    Önkéntes segítőket vár a Csiki Pihenőkert
    Önkéntes munkásokat, szponzorokat, adományozókat és csatlakozó szervezeteket is vár a Régiségbúvár Egyesület a Csiki Pihenőkertben megvalósuló határainkon túli magyar egyesületek nyári gyermektáboroztatásához, az Önkéntesség Európai Éve 2011 program keretében.
    Virtuális séta Budaörs legszebb pontjain

    Nézzék meg és gyönyörködjenek a nagyfelbontású panorámaképekben! A hangszórót is érdemes bekapcsolni. (Készült a Heimatmuseum megbízásából.)

    Virtuális séta indítása itt >>

    Ajánlások

    Mi hiányzik legjobban Budaörsről?

    Közösségi terek, parkok
    Szórakozóhely a fiataloknak
    Mozi

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön