
.JPG) Sokféleképpen lehet zenét hallgatni: hanghordozók közvetítésével, tévén, videon, egy patinás nagy színház vagy koncertterem színpadáról. De az a varázslat, amelyet a zene létrehozása jelent, igazán olyan testközelből érezhető, melynek tanúi lehettünk pénteken a budaörsi sportcsarnokban.
Már a felsorolt zeneszerzők és főképpen az előadói gárda, élén Tokody Ilonával, azt sejttették, hogy szép esténk lesz. De a számos beharangozó ellenére is kicsit féltem attól, nem leszünk elegen ehhez a kivételes alkalomhoz. Szerencsére nem lett igazam. Az első blokk népszerű opera-áriákat tartalmazott a kiosztott kis műsorlap szerint. Ez már fél siker. Az alaphangot a "mi budaörsi zenekarunk", a Vivart és Török Géza karnagy úr adta meg a "Könnyűlovasság" nyitánnyal, fergetegesen. Tóth Anna, a műsorvezető pedig - bár kicsit zavarta a visszahallott hangja, így szívesen megszabadult volna a mikrofontól - olyan érdekességekkel szolgált minden egyes műsorszám előtt, amely felkeltette azok érdeklődését is, akiknek hiányos ismeretei vannak az opera világában.
Nehéz bárkit kiemelni, hiszen a "varázslat" az orrunk előtt történt:
.JPG)
Germont és Rigoletto apai fájdalmát Kálmándy Mihály megrázóan, gyönyörű baritonon mutatta be, Szilfai Márta Leonorájának drámaisága, Tokody Ilona Laurettájának csilingelése elbűvölt mindenkit. A hangulat egyre forróbb lett és Nyári Zoltán gyönyörű "Hazám, hazám" áriája után már tombolt a közönség. A második részt a 9 gyerekkórus kezdte, Mozart, Kodály és Bizet dallamai csendültek fel. Kicsit nehéz volt összehangolni a zenekar és a két oldalon elhelyezkedő rengeteg gyerek munkáját, de a rokonszenvező közönség megbocsátotta a kisebb bakikat és buzdításként ezt a produkciót is nagy tapssal jutalmazta. .JPG) .JPG)
Ezután következtek méltán híres magyar operettszerzőink dallamai, amelyet Muskát Zoltán indított: "Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket ..." Egyik betét szebb volt, mint a másik, az énekesek oldottan, kedvesen énekeltek, vidámságot is csalva a csodálatos dallamok közé. Nyári Zoltán - magyarul is előadott! - O sole mio-ja, majd a fergeteges, tüzes tánccal kísért "Hej, cigány--" dala egészen különleges színt varázsolt az egyébként is csodálatos estének. .JPG)
Köszönjük minden közreműködőnek, hogy megajándékoztak minket, budaörsieket a muzsika születésének varázsával. SSzK Fotó: Veiland Gyula
Vivart Sinfonietta operagála a sportcsarnokban
Sztárvendég Tokodi Ilona. Fotó: veiland gyula
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|