http://www.minalunk.hu/
2011-11-22 09:46

Nem tudtunk nyerni Inárcs ellen

|

A hétvégén Budaörs 29-22 arányban alulmaradt Inárcs csapata ellen. Úgy tűnik erős a középmezőny a bajnokságban, de a mieink bátrabb játéka is hiányzott a győzelemhez. Őri Cecília a mérkőzésen lesérült, így a csapatnak nélkülöznie kell őt a soron következő mérkőzéseken.
hirdetés
A hétvégén folytatta meglepetés sorozatát az Inárcs csapata. A romantikus megvilágítású örkényi sportcsarnok félhomályában először az ifik léptek pályára. A csapat egyik játékosa, Harangozó Erika elmondta, hogy bár egyértelműen gyengébb csapattal kerültek szembe, a sok kétperces kiállítás és a labdakezelési hibák vereséghez vezettek. Havril Károly, a budaörsiek edzője szerint a legnagyobb probléma az volt, hogy a lányok nem tudták az ellenfélre erőltetni a saját játékstílusukat. Az edző hozzátette még, hogy játékosai állóképességben is jobbak a rivális csapatnál, de a mérkőzésen ez sem derült ki. Mindezek ellenére elmondása szerint a meccs az 56. percig nyerhető lett volna, viszont a budaörsiek ott nem tudták kihasználni emberelőnyös helyzetüket, elkövettek egy szabálytalanságot, ami döntő volt abban a helyzetben. Az ellenfél felzárkózott és nagyon jó hajrában győzelmet aratott.

Félórás szünet után bizakodva tapsoltuk meg a bemutatkozó felnőtt játékosokat. Sajnos a jó budaörsi kezdés ellenére a várva várt győzelem ezúttal is elmaradt. Bár Tóth Zsuzsa nagyon jól küzdött az egész mérkőzésen, Schneck Réka pedig kiválóan védett a meccs elején, a Budaörs 29-22 arányban alul maradt az Inárcsaikkal szemben. Neukum Tamás vezetőedző úgy véli, a vereség egyik oka az volt, hogy a lányok nem tudták feldolgozni a (gyakran megkérdőjelezhető - a szerk.) játékvezetői stílust, emiatt türelmetlenné váltak, és sokat hibáztak. A győzelemhez továbbá szükséges lett volna a lányok sokkal bátrabb és gólra törőbb támadójátéka is. Az edző szerint a következő, és egyben utolsó őszi mérkőzésre az átlövésekre, az ezekből adódó további helyzetekre, valamint a játék irányítására kell még a csapatnak erősíteni.

Nehezíti a lányok dolgát, hogy Őri Cecíliát, az együttes egyik kulcsjátékosát a következő meccsen nélkülözniük kell. Cili a hétvégi meccsen lesérült, eltört az ujja. Elmondása szerint a körülményekhez képest jól van, de mivel éppen a lövő keze sérült meg, labdázni nem tud, az edzéseken viszont részt vesz. Cilinek mielőbbi gyógyulást, a lányoknak pedig eredményes felkészülést kívánunk!

Vári Barbara
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Éljen a bajnokcsapat! »
  • Németh Helga Utánpótlás Torna - Kézilabdázik Budaörs »
  • Fillaris lány a dobogón »
  • Aramis - Rába ETO: Már 2-0, nem ide »
  • Kézilabda: Új szezon, felkészülés kezdődik »
  • Rába ETO ellen a döntőbe jutásért! »
  • Futsal NB I Rájátszás, negyeddöntő 3. mérkőzés, Colorspectrum Aramis – DEAC Futsal Club Debre »
  • Kapott gól nélkül nyert az Aramis hazai pályán a debrecen ellen »
  • Aranyérem a Fillarisoknál »
  • Futsal NB I Rájátszás, negyeddöntő 1. mérkőzés, Colorspectrum Aramis – DEAC Futsal Club Debrec »
  • Legfrissebb képtárak
    Újra indul a senior torna!
    Tisztelt Vendégeink!
    A nagy érdeklődésre való tekintettel október 18-ától ismét csatlakozni lehet nyugdíjas tornánkhoz.
    A foglalkozásokat kedden és csütörtökön tartjuk 10:00 és 11:00 óra között.
    Jelentkezni lehet a létesítmény információs pultjánál. További felvilágosításért hívja központi telefonszámunkat: 23 428-026 !
    Szeretettel várjuk sporttermünkben a mozogni kedvelő szépkorú látogatóinkat
    Helyszín: BVUSS, Budaörs, Hársfa u.6.
    Úszó-toborzó
    Úszni tudó lányok-fiúk jelentkezését várja a Budaörsi Úszó, Vizilabda és Vizisport Egyesület, akik később is vizisportokban akarnak eredményeket elérni.
    Úszás oktatás Budaörsön

    Úszás oktatás, és úszás tábor Budaörsön az Illyés Gyula Gimnáziumban!

    Bővebb információ:
    Arató Andrea Tel:06-20-399-2232

     

    További részletek >

     

    Ajánlások

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön