Tiszafüreden született 1924-ben.
Szülei egyszerű, dolgozó emberek voltak voltak, akik hét gyereket neveltek fel, közöttük Kálmán bácsit is. Remélem nem haragszik majd ezért a titulusért. Mint elmondta apja kovács segéd volt egy malomban. Abban a malomban volt villanytelep is, amely ellátta egész Tiszafüredet villanyárammal. A malom 1928-ban épült, akkortól volt áram is. Nagy szó volt ez akkoriban.

A régi mesterekre és mesterségekre lassan úgy tekint a XXI.század embere, mint valami poros, látványos mutogatnivalóra. A magyar emberek, a pásztorok, a tehéncsordák terelgetését végző, magyar parasztok voltak a kezdeményezői ennek a nagyon szép mesterségnek. Mindent, így a marhacsordákból vágásra kerülő állatok bőrét használták fel mindennapi használati tárgyaik elkészítéséhez. A levágott állatok bőrét kicserzés és alapos kikészítés után oly annyira megdolgozták, hogy abból készítették, pl. karikás ostort, kulacsot, bőrtarisznyát. Olyan tárgyakat készítettek ügyes kezeik, amelyeket mindennapjaikban használni tudtak. Ezen kívül szépen megmunkált dísztárgyak is kerültek ki kezeik közül. Kálmán bácsi műhelyében számtalan hasznos szerszámot őriz, és használ.

1930-ban református elemi iskolában kezdte tanulmányait, innen az öt osztály elvégzése után polgári iskolába került. Kovács szeretett volna lenni, apja mesterségét követve de erre már nem volt lehetőség. Így lett inas, szíjgyártó tanuló. Unokabátyja már akkor a szíjártó mesternél tanult, így az ő útja is oda vezetett. A mesternél kitanulta a szakma minden fortélyát. Még a nyersbőr kikészítést is. Egy marhabőr 2 méter hosszú és ugyanennyi széles és irdatlan nehéz. Különösen egy vékony kis inasnak. Tanuló évei alatt a mester házában élt, ott segédkezett minden házi munkában. Szigorú menetrendje volt a napnak. Itt nemcsak a mesterségre, hanem a munkára és az illendőségre is megtanították. Majd letelt a tanuló idő is, ami négy év volt. 1942-ben szabadult. Akkor lett segéd, és egyben levente is, mely szervezet előképzés volt a katonasághoz. Ez kötelező gyakorlat volt, aki nem ment, azt bizony a csendőrök előállították. Akkor még fapuskával gyakoroltak, és nem is sejtették, hogy hamarosan valódira cserélik. Polgári végzettségénél fogva egy vezetői tanfolyamara küldték Egerbe. Inaséveinek végén már dolgozott, mert a segédeket behívták katonának. A munkaszolgálatos katonák már építeni kezdték a tankcsapdákat. Nekik készítettek hátizsákokat, és oldaltáskákat. Ekkor még, mint levente légószolgálatot teljesített. Légi veszély jelzéskor a toronyba kellett felszaladnia és a hatalmas harang nyelvét- ami másfél mázsát nyomott- hozzáütögetni a harang oldalához, hogy fedezékbe menjenek az emberek. Később jöttek a menekültek, akiknek ennivalót, ruhát és cigarettát gyűjtöttek.
A háború Tiszafüredet is nagyon megviselte. Ennek a korosztálynak a legszebb éveit vitte el a háború és még most 87 éves korában is élesen él emlékiben minden mozzanata.

1943-ban egy hónapot Pesten dolgozott, majd Debrecenbe kérték úgymond kölcsön egy másik mesterhez, ott volt két hónapig, majd újra Pesten, de már nem volt munka. Később Pesten Hadiüzemben dolgozott. Tüzéreknek hámokat, lovasoknak nyeregtáskát kélszített, kerékpárnyerget, amelyet bőrrel szegtek be. Lőrincen lakott már akkoriban és a Vas utcában dolgozott egy bőrdíszművesnél. Ez még a háborús időkben volt. Ahogy meséli, a front őt Tiszafüreden érte. Dr. Vitéz Bobori György tanyájára került a lószerszámokat megjavítani aki országgyülési képviselő volt akkoriban. Ezen a tanyán ismerte meg a leendő feleségét. A gépésznek volt a lánya.
Tiszafüreden robotmunkára került, ahol orosz katonai parancsra egy brigádot hozott létre cipőjavításra.

1946-ban sorkatonai szolgálatra megjött a behívója. A Jugoszláv határra sorozták be. Leszerelés után újra Tiszafüreden élt és dolgozott, ahol szakmáját igyekezett hasznosítani. 1947-ben mestervizsgát tett és később a bőrdíszmű szakmában is vizsgát tett.

Ebben az évben Újpesten a Bőrműveknél dolgozott. Még 1945-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba, mert nagyapja is annak volt a tagja, majd később MDP majd 1956 után az MSZP-be, amelynek tagja nyugdíjas kora kezdetéig volt.

1948-ban vette feleségül a gépész lányát, akihez négy évig rendületlenül biciklizett 4 km-t naponta. Ebből a házasságából egy lánya született, akivel itt él Budaörsön a Baross utcában. A Magyar Néphadseregben tiszti rendfokozatot szerzett. Kiképzőtiszt volt. 1953-ban szerelt le. Utána is Budai Járási tartalékos tiszti tagozatnak volt a vezetője. Minden év után egy- egy újabb rendfokozatot kapott később főhadnagy lett, majd századosként szerelt le.1984-ben polgári alkalmazottként ment nyugdíjba.

Budaörsre 1950-ben a katonasággal került. Itt kapott szolgálati lakást, amelyet később megvásárolt. Itt él, lányával együtt most is a Baross utcában.

Már régen nyugdíjas, de a műhelynek kialakított szobában minden nap dolgozgat. Csak úgy, magának, szeretetből, hobbyból. S míg idősödő kezei közül szebbnél szebb dolgok kerülnek ki, énekelget és emlékezik. Van mire, hiszen ez a hosszú élet sok-sok eseménynek volt a tanúja és ő maga a résztvevője.

Műhelyében azonnal bemutatót tartott nekünk, hogyan fűzik össze pl. a gépszíjakat, hogyan lyukasszák ki, vagy ütnek különböző mintákat a vastag bőrbe. Nagyon érdekes és szép mesterség.
Aztán előkerültek a családi fotók, a szülők, a hét testvér, majd azok gyerekei.

Kálmán bácsi életét legnagyobb részben a háború emlékei szövik át. Ez volt az a korszak, amitől senki emberfia nem tud megszabadulni még az emlékeiben sem.

Felesége pár évvel ezelőtt közlekedési balesetben halt meg. Így egyedül van az emlékeivel és a szépen megmunkált bőreivel.

A riportot készítette: Major Edit
Fotó: Veiland Gyula