http://www.minalunk.hu/
2011-11-02 16:11

Árendás Péter megszólalt, védi álláspontját a közoktatási törvény tervezete kapcsán

|
Az új köznevelési törvénytervezet megváltoztatását kérte a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, melyre Dr. Gloviczki Zoltán válaszolt, majd Megszólalt Witinghoff Tamás, Budaörs polgármestere is. Most Árendás Péter szólalt meg, egyből két levelet is írt. Egyet a helyettes államtitkárnak, egyet Sánta Áron képviselőnek.
hirdetés

Előzmény: Az új köznevelési törvénytervezet megváltoztatását, nemzeti oktatási kerekasztal összehívását, illetve a tervezet elfogadásának elhalasztását követelték a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola dolgozói. A részletes indoklást is tartalmazó felhívást az ország összes általános iskolájának és középiskolájának megküldték aláírásra.
A Felhívás közzététele után Dr. Gloviczki Zoltán oktatásért felelős helyettes államtitkár kormányzati portálon közzétett levelében támadta a felhívás kezdeményezőit, külön említve az Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI igazgatóját.

Árendás Péter (Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI igazgatója) nyílt válaszlevele Dr. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár levelére

Tisztelt Államtitkár Úr!


Szomorúan olvastam a kormányzati portálon a hozzám, iskolaigazgatóhoz, ill. a hozzánk illyéses kollégákhoz írt, „Hamis állításoktól hemzseg a budaörsi igazgató levele” c. írását.


Tisztelt Államtitkár Úr!
Én, az a bizonyos budaörsi igazgató, semmilyen levelet nem írtam sem Önnek, sem másnak, ezért nem tudom, mire alapozza az állításait!?
Ön ugyanis feltételezi, hogy csak „védőpajzsok” (tantestület, érdekvédelmi szervezet) mögé bújva merem vállalni a véleményemet, mellyel „alaptalan hisztériát” keltek. Feltételezi, hogy képes vagyok arra, hogy rávegyem, (kényszerítsem?) kollégáim 90%-át, hogy írjanak alá egy felhívást azért, hogy e mögé rejtőzve „politikai agitációt” folytathassak. Ez nyilvánvaló rágalmazás, amit visszautasítok!


Ennél fontosabb azonban - és ez az igazán elszomorító – hogy Ön fel sem tételezi, hogy egy ilyen léptékű törvényi változásnál (amilyen a rendszerváltozás óta nem volt a közoktatásban) egy felelős, autonóm iskolai kollektíva olyan fórumot hívhat össze, amelyen az összes körülményt mérlegelve úgy dönt, hogy egy felhívást tesz közzé. (A fogalmazók egyébként kínosan ügyeltek arra, hogy a felhívásban semmilyen vonatkozásban ne az Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI, mint intézmény szerepeljen, hanem mindenhol az intézmény - felhívást aláíró dolgozói.)


A felhívást én is aláírtam, mert egyetértek az abban foglaltakkal.
Azzal természetesen tisztában voltam, hogy aláírásommal felkínálom azt a lehetőséget, hogy az aláírók tömege helyett elég lesz egyetlen emberre, rám fókuszálni. Egyfajta puding-próbának tartom, hogy ez bekövetkezett.


Az én személyemnél, jövőmnél azonban sokkal fontosabb az, hogy mit üzen az Ön levele az iskoláknak, a tantestületeknek, és különösen az iskolaigazgatóknak – autonómiáról, öncenzúráról, biztos egzisztenciáról, igazodásról!?


Ám ami még ennél is lényegesebb: meggyőződésem, hogy nincs azonnali lépéskényszer, a törvénytervezetről tovább lehet és kell tárgyalni!


Tisztelettel
Budaörs, 2011. október 28-án
Árendás Péter
a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI igazgatója

Válasz Sánta Áron képviselő úr gondolataira


Kedves Képviselő Úr!
Ma, 2011-ben már világosan látszik, hogy sikerrel járt az a több (legalább három) évtizedes erőfeszítés, amelynek eredményeként Budaörsből, a poros, álmos nagyközségből, majd a Budapest melletti alvóvárosból, mára egy sikeres „világ-kisvárost” hoztunk létre. Abban, hogy az elmúlt néhány évtizedben Budaörs nem „egyszerű” kisvárossá, hanem Magyarország egyik jelentős gazdasági- kulturális tényezőjévé vált, meghatározó szerepet játszott a város önkormányzata, annak vezetése, a kisebbségi önkormányzatok (mindenekelőtt a Német Nemzetiségi Önkormányzat), és életkorától, pozíciójától, tenni akarásától függően nagyon sok budaörsi polgár. Ebben a folyamatban különösen fontos szerepet töltöttek be a város oktatási-nevelési intézményei, köztük az Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI.


Budaörs középiskolája, az „Illyés”, a képzés színvonala mellett mindenekelőtt nyitottságának, értéksokszínűségének, integráló képességének köszönheti, hogy az elmúlt 20 évben a Közép-magyarországi Régió egyik legsikeresebb és legkeresettebb iskolájává vált. Olyan iskolává, ahová vallásos és ateista, liberális és konzervatív családok egyaránt azzal a meggyőződéssel írattathatták és írattathatják be gyermekeiket, hogy azok úgy találkoznak majd (és biztosan találkoznak!) más kultúrák-értékrendek képviselőivel, hogy eközben senki nem kérdőjelezi meg a másik saját, „hozott” értékeit. Kevés dologra vagyok olyan büszke, mint arra, hogy ezt megvalósítottuk az elmúlt 20-25 évben.


Ugye Ön is büszke erre Képviselő Úr!?

Budaörs, 2011. október 30-án

Tisztelettel:
Árendás Péter
az Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI igazgatója

 


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Mikor lesz nálunk gazdasági növekedés, avagy jófelé megy-e a gazdaságpolitika? »
  • Schiffer András Budaörsön tart fórumot »
  • A bátorság tisztelete - ünnepség március 15. előestéjén »
  • Róna Péter: A Fidesz a lúzerek pártja (videó) »
  • Budaörs 2012-ik évi költségvetését tárgyalta szökőnapon a képviselő testület »
  • Simándi Szelim: Nem elég csak nemet mondanunk »
  • Róna Péter lesz a Közéleti Klub vendége »
  • A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja »
  • Wittinghoff Tamás és az SZPE »
  • Kuncze Gábor által vezetett, liberális egyesület elnökségi tagja Budaörs polgármestere Wittinghoff T »
  • Legfrissebb képtárak
    Politika rovat irányelve

    A minálunk.hu portálrendszer pártoktól független média, mely sem egyik, sem másik párt érdekeit nem szeretné kiszolgálni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a pártok, és politikusok véleményei, és közleményei nem kaphatnak helyet oldalainkon, sőt! Fontosnak tartjuk a pártatlan tájékoztatást, és inkább volna pártoskodás, ha egyik vagy másik oldal véleménye kiszorulna az oldalainkról.

    A politikai szereplők (önmaguk nevében vállalt) véleményei akkor is helyet kaphatnak oldalainkon, ha azok tartalmával a szerkesztőség tagjai nem értenek egyet, és akkor sem jelenítjük meg másképp, ha azok tartalmával maximálisan egyetértünk, bízva az olvasók értékítéletében.

     

     

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön