http://www.minalunk.hu/
2011-10-24 16:56

Új köznevelési törvény - Aláírásgyűjtő akcióba kezdett az Illyés Gyula Gimnázium

|

Az új köznevelési törvénytervezet megváltoztatását, nemzeti oktatási kerekasztal összehívását, illetve a tervezet elfogadásának elhalasztását követelik a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola dolgozói. A részletes indoklást is tartalmazó felhívást az ország összes általános iskolájának és középiskolájának megküldték aláírásra – közölte az akció egyik szervezője hétfőn az MTI-vel.
hirdetés

Tollner József tájékoztatása szerint intézményük több mint 60 tanára, illetve alkalmazottja írta alá a felhívást, amelyhez november 2-áig lehet csatlakozni, azt követően a kritikai észrevételeket és az aláírásokat tartalmazó "csomagot" eljuttatják az Országgyűlés elnökének.


Az MTI-hez eljuttatott felhívásban a budaörsi aláírók részletesen kifejtik, hogy szerintük miért hamisak a törvénytervezet azon állításai: a jogszabály elfogadása után növekedne az oktatási intézmények és a pedagógusok önállósága, javulna az iskolarendszer eredményessége és húzóerővé válna a tudás.


A tiltakozók úgy vélik, hogy a törvénytervezet a pedagógusokat nem alkotó embernek, hanem végrehajtó közszolgának tekinti. Hozzáteszik: közszolgálatot akarnak végezni, de nem szolgaként, hanem autonóm értelmiségiként.


A törvénytervezet november 4-ei elfogadásának elhalasztását és egy nemzeti oktatási kerekasztal életre hívását is követelő budaörsiek bíznak akciójuk sikerében – mondta Tollner József.

Forrás: MTI


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Kommentek

laczikzoltan 2011-10-28 02:09:14

Hajrá Illyés!

Rovat legfrissebb hírei
  • Mikor lesz nálunk gazdasági növekedés, avagy jófelé megy-e a gazdaságpolitika? »
  • Schiffer András Budaörsön tart fórumot »
  • A bátorság tisztelete - ünnepség március 15. előestéjén »
  • Róna Péter: A Fidesz a lúzerek pártja (videó) »
  • Budaörs 2012-ik évi költségvetését tárgyalta szökőnapon a képviselő testület »
  • Simándi Szelim: Nem elég csak nemet mondanunk »
  • Róna Péter lesz a Közéleti Klub vendége »
  • A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja »
  • Wittinghoff Tamás és az SZPE »
  • Kuncze Gábor által vezetett, liberális egyesület elnökségi tagja Budaörs polgármestere Wittinghoff T »
  • Legfrissebb képtárak
    Politika rovat irányelve

    A minálunk.hu portálrendszer pártoktól független média, mely sem egyik, sem másik párt érdekeit nem szeretné kiszolgálni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a pártok, és politikusok véleményei, és közleményei nem kaphatnak helyet oldalainkon, sőt! Fontosnak tartjuk a pártatlan tájékoztatást, és inkább volna pártoskodás, ha egyik vagy másik oldal véleménye kiszorulna az oldalainkról.

    A politikai szereplők (önmaguk nevében vállalt) véleményei akkor is helyet kaphatnak oldalainkon, ha azok tartalmával a szerkesztőség tagjai nem értenek egyet, és akkor sem jelenítjük meg másképp, ha azok tartalmával maximálisan egyetértünk, bízva az olvasók értékítéletében.

     

     

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön