Ma újra találkoztunk, méghozzá nem mindennapi helyen. Egy „ kerek erdő” közepében, fenn Budaörs fölött a kis fenyvesben. Hogy miért éppen ott? Mert onnan még a legalább tíz percnyi járóföldre lévő házához invitált bennünket. Ebben a takaros házban él élettársával, aki keletkutató. Gyermekei régen kiröpültek a szülői házból, ami persze egészen máshol volt, nem itt az erdőn túl. Életéről faggattam, hogyan indult és hogyan talált rá a művészetre.

1953 –ban Szegeden születtem. Már kora gyerekkoromban megmutatkozott a művészetek felé törő hajlamom. Gyurmázni kezdtem. Megszülettek első figuráim. Édesanyám orvos volt, édesapám a Szegedi Szalámigyárban volt igazgató.

A Radnóti Gimnáziumban érettségiztem, majd, mivel szüleim semmiképpen sem akarták, hogy művészi pályára menjek, beiratkoztam a Kertészeti Egyetemre. Ott szereztem diplomát. Termesztő Szakra szerettem volna menni, de mivel túljelentkezés volt, a Tartósító Szakra vettek fel, majd borászként végeztem. Lekerültem Szegedre gyakornoknak egy borpincébe, de hamar rájöttem, hogy az nem egy nőnek való pálya.

Időközben férjhez mentem és két gyerekem született. A fiam 36 éves a kislányom 21 éves.
Tehát a borospince légköre nem volt nekem való, így onnan eljöttem. Sok mindent kipróbáltam. A Csongrád-Bács-Kiskunmegyei FŰSZÉRT Vállalathoz mentem el, mint bonyolító. Ez egy felelősségteljes munka volt, hiszen ennek a megyének az élelmiszer-ellátásáért én voltam a felelős. Akkor még hiánygazdálkodás folyt, ami azt jelentette, hogy a raktárakat fel kellett tölteni nagy mennyiségű liszttel, cukorral és tartós élelmiszerekkel.

Időközben felkerültem Budapestre, ott is Szentendrére. Ismerősök útján, bekerültem az Operaház díszletműhelyébe. Ez egy csodálatos hely volt a számomra, nagyon szerettem. Itt már szükség volt a képzelő erőre. Az alkotás örömét itt ismertem meg igazán.

Ezen a munkahelyemen ismertem meg egy festőművésznőt, aki egyszer elhívott a lakására. Kinyitott egy bőröndöt, ami telis tele volt babákkal. Ez nagy örömöt okozott nekem és abban a pillanatban tudtam, hogy én is ez szeretném csinálni. Megpróbáltam és sikerült.

Akkoriban főzött gyurmából készültek ezek a baba alkatrészek, tehát a fej, láb, kéz. Az alap egy drót, amire kézzel formázom a testüket. A többi tartozékot, például a babák ruháit újra hasznosított anyagokból készítem.

Nagyon sokáig dolgoztam a TV Bábműhelyében. Itt megkaptuk a terveket, amiket megvalósítottunk. Ezt a Bábműhelyt felszámolták, eladták az egészet. Így átmentem a Jelmezműhelybe, ahol kalapokat, fejdíszeket készítettem Később ez a műhely is fel lett számolva.

A régi nagy munkák ideje jelenleg szünetel, most inkább kisebb helyeknek, például Bábszínházaknak dolgozom, mint szellemi szabadfoglalkozású. Ezenkívül, bábukat, maszkokat, díszleteket készítek, ha van rá megrendelés.

A tervezéstől a megvalósításig szeretek dolgozni, ez ad igazi élményt számomra. Sok lehetőség van, hiszen Magyarországon számos Bábszínház működik. Például Nyírbátorban, ahol Nyári Bábfesztivált tartanak. Felnőtteknek tartanak előadásokat ezek a színházak.

Húsz éve lakom a fenyőerdőn túl. Mikor még volt Pesten lakásom, akkor is tavasztól őszig itt kint laktunk. A kezdetek szerények voltak, de lassan felépült ez a ház, amiben jelenleg is élünk. Nagyon szeretem ezt a helyet. Közel a természethez, ami mindennel felér. Pedig nem könnyű itt az élet, hiszen ide nemcsak nyáron, hanem télen is gyalog kell feljönni, sokszor hátizsákkal  a mindennapok élelmével megrakodva.

Az életfilozófiám az, hogy azt kell csinálni, amit szeretünk és azzal élni, akit nemcsak hogy szeretünk, hanem van közös érdeklődési körünk. Mindezek a kellékek kellenek ahhoz, hogy boldogok legyünk és ez által munkánkban is termékennyé válunk.

A beszélgetést köszönettel rögzítette: Major Edit
Fotó: Veiland Gyula