http://www.minalunk.hu/
2011-10-02 12:41

Idősek Világnapja avagy „A legjobb dallamokat a legöregebb hegedűk játszák.”

|

A Jókai Mór Művelődési központban szeptember 30-án pénteken, mint az már minden évben megszokott, ünnepségre gyűltek össze városunk időskorú lakosai.
Az idősek világnapjának ünneplése régi szép hagyománya Budaörs Város Önkormányzatának. Jelen voltak a nyugdíjas klubok vezetői, képviselők, városi intézmények és civil szervezetek vezetői.
hirdetés

 

A műsorban elsőként a Budaörsi Diákszínpad – Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék! c. művéből egy rövid humoros átiratot adott elő,  amely fellebbentette a fátylat azokról a hiedelmekről, amely a nyugdíjasokat körülveszi.


 

Wittinghoff Tamás polgármester úr köszöntőjében ezt mondta: „A világnapokban – hiszen ma ebből az alkalomból vagyunk együtt - az a rossz, hogy azt sugallják, az idősek csak ezen a napon fontos, csak akkor figyelünk úgy igazán rájuk. Én nagyon bízom abban, hogy Budaörsön ez nincsen így. Számomra, a hivatalban dolgozók, az önkormányzati intézmények munkatársai körében evidencia, hogy az idős kor érték, amire minden eszközzel vigyáznunk kell. Ezért volt annyira fontos számunkra, hogy az egészségügyi ellátás az átlagosnál jobb legyen nálunk, ezért építettünk ki olyan szociális hálót, amelynek mindenkit meg kell tartania, ezért támogatunk bármilyen civil vagy kulturális kezdeményezést, ahol az idősek egymással és másokkal lehetnek.


 

Azt szeretnénk, hogy Budaörsön idősként is jó legyen élni. Mert pontosan ugyanazt valljuk, mint amit a nagy amerikai filozófus és író Ralph Waldo Emerson állított egyetlen képbe sűrítve:
„A legjobb dallamokat a legöregebb hegedűk játszák.”


 

Ezt követően  következett a Piros Rózsa Dalkör, amely  közismert és közkedvelt dallamokkal szórakoztatta a megjelenteket, amiért ismét nagy tapsot kapott.


 

Olasz Etelka mesemondó által tájszólásban elmondott zamatos, fűszeres és pikáns népmesei történetek nagy derültséget váltottak ki a hallgatókban. A vele fellépő Kis Gergely látványos, nagy kézügyességről tanúskodó bemutatója szintén sikeres volt.


Az ünnepség végén a polgármester úr állófogadásra (üdítő, pogácsa, sütemény) invitálta az idős embereket, távozáskor pedig egy szál rózsát kaptak a hölgyek.


Írta és fotózta:Veiland Gyula

 

 

 

 

Fotó: SSzK


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Budaörsi siker nemzetközitanulmányi versenyen »
  • Lakossági fórum a Frankhegyről »
  • Bújtatott levespor és protekcionizmus - mindenki a maga főztjét dicsérte, mégis a másét ette »
  • Újabb osztályt indít a Kesjár Csaba Általános Iskola »
  • Megkezdődött Budaörs lomtalanítása »
  • Vegyük együtt számba Budaörs értékeit! »
  • Városfejlesztés – a múlt jegyében »
  • pótfelvételi, budaörs »
  • Bemutatjuk Lukács Andrást, a Levegő Munkacsoport vezetőjét »
  • A városunk előszobája, a vasútállomás ismét megtisztult a Föld Napjára! »
  • Legfrissebb képtárak
    Még nem késő ...

    Még nem késő megvásárolni a legszebb budaörsi falinaptárt!

    Megvásárolható kedvezményes áron a Heimatmuseumban, a főúton a Librariumban és a papír-üzletben, továbbá a Gloria boltban. A Budaörsi Passió előadás-napjait is tartalmazza, a hónapok és napok kétnyelvűek.

    Támogassuk a menhelyet!
    A budaörsi állatvédők jó szándékú emberek segítségét várják, akik adójuk 1 %-át felajánlják a 18693180-1-13 adószámra, az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesülete részére.
    Önkéntes segítőket vár a Csiki Pihenőkert
    Önkéntes munkásokat, szponzorokat, adományozókat és csatlakozó szervezeteket is vár a Régiségbúvár Egyesület a Csiki Pihenőkertben megvalósuló határainkon túli magyar egyesületek nyári gyermektáboroztatásához, az Önkéntesség Európai Éve 2011 program keretében.
    Virtuális séta Budaörs legszebb pontjain

    Nézzék meg és gyönyörködjenek a nagyfelbontású panorámaképekben! A hangszórót is érdemes bekapcsolni. (Készült a Heimatmuseum megbízásából.)

    Virtuális séta indítása itt >>

    Ajánlások

    Mi hiányzik legjobban Budaörsről?

    Közösségi terek, parkok
    Szórakozóhely a fiataloknak
    Mozi

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön