
2011-08-13-14-én kétnapos Triatlon versenyt rendeznek Tiszaújvárosban a triatlon nagyhét hétvégéjén. Szombaton az FSA Vision Serdülő Triatlon Gálán Fuchs Dóri, és az FSA Vision ETU Triatlon Junior Európa kupán Fuchs Reni szerepelt kiválóan a Budaörsi triatlonosok közül
hirdetés
A rengeteg nevezőre és a helyszín adottságaira tekintettel speciálisan, két részre bontva kellett teljesíteni a versenytávot a Junior Európa kupán indulóknak. Két selejtezőt rendeztek, és ezekből a futamokból az első 10-10 célba érkező, és az őket követő 5 legjobb idő kvalifikálta magát a döntő futamra. A selejtezők 14 órakor rajtoltak, Fuchs Reni az első selejtező futamban kapott rajtszámot – az európai junior ranglista alapján lettek besorolva. Az úszást a tiszaújvárosi dísztóban rendezték, aminek hátránya, hogy nagyon pici, így az első fordító bója alig 100m-re volt a rajtvonalon felsorakozott több mint húsz versenyzőtől, nem hagyva időt arra, hogy kicsit szétrázódjon a mezőny a fordítóig. A rajtot jelző kürt megszólalását követően tíz métert sem tettek meg a versenyzők, és hatalmas „verekedésbe” torkollott az úszás. A mezőny két szélén úszók a fordító bóját célba véve, elkezdték egymásra tolni a mezőnyt, és elkezdődött a vízi birkózás. Ez nem kedvezett a fiatal és „könnyű” Reninek. Az úszás végére a mezőny felénél sikerült partot érni, viszont a depóig tartó futás, és a leggyorsabb depózás megtette hatását, negyediknek szállhatott kerékpárra, és innentől kezdve a selejtező végéig csak az volt a feladat, hogy a biztos továbbjutást jelentő első tízben tartsa magát. A futáson már akkora előnye volt, hogy gyakorlatilag levezető tempóban, beszélgetve, 6. helyen kocogtak be a célba. Két óra pihenő következett, a döntő futam előtt. Ez a két óra azonban nem telt eseménytelenül, mert ekkor rendezték az FSA Vision Serdülő Gálát, amire a magyar serdülő ranglista első húsz helyén álló versenyzőt hívták meg. Így természetesen meghívásra került Fuchs Dóri a triatlon ranglista győztese is. A serdülőknél nem rövidítették a távot, így itt nem vártunk meglepetést, de egy technikai számmal is dúsított sportágban soha nem lehet biztosra menni. A rajtot követően egy ötfős boly alakult ki, aminek pont a közepén harmadikként ért partot Dóri. Nagyon gyors depózásra volt szükség, hogy a tervezett taktikának megfelelően egyedül tudjon kerékpározni a Dabasi Zelovics Dórával. Sikerült is öt méterrel hamarabb felszállni, és innentől nem volt kétség, nem lesz probléma a futáson. Egy perc előnyt sikerült összedolgozni a kiváló kerékpározásuknak köszönhetően, így akár kényelmesre is vehette volna a futást, de formáját igazolva remek tempóban futott annak ellenére, hogy senki nem szorongatta, nem volt versenyhelyzetben. Magabiztosan szakította át a célszalagot, és ezzel a szép győzelemmel zárta az idei Triatlon szezont. Az idei év mérlege nagyon fényes. Duatlon Magyar Bajnok, Ranglista győztes, Triatlon Magyar Bajnok, Ranglista győztes, az egyetlen nemzetközi versenyt, amit a serdülő korosztálynak rendeztek a Szlovákiai Senek-ben megnyerte, és a mostani meghívásos gálaversenyen sem hagyott kétséget a felől, ki a leg jobb serdülő triatlonos lány az országban. A célba érést követően szinte alig maradt idő gratulálni, és máris ismét a rajtterületre irányíthattuk figyelmünket, mert a rajtnál már ott melegített a junior EK döntőjének 25 fős mezőnye. Itt még nagyobb csatára lehetett számítani úszáson, hiszen itt már a legjobbak csaptak össze. Reni a rajt előtt elmondta, hogy egyetlen esélye, hogy ha sikerül kimaradni a verekedésekből, bár ezt nagyon nehéz lesz megoldani. A beszólítást követően elhangzott a rajtot jelző kürt. Az első tizenöt métert követően pedig elszabadult a pokol. Forrott a víz, azt sem lehetett látni, hogy ki van elöl, ki van hátul, így csak a vízből kifutásnál lehetett a sorrendet felfedezni. Reni az első tízben nem tudott kijönni a vízből, így nem is vártunk jó eredményt a célba érkezéskor. Ő azonban másképp gondolhatta, mert ismét a mezőny legjobb idejét depózva nem sokkal az első boly mögött szállhatott kerékpárra, és nagyon harcosnak látszott. Mivel a kerékpáros pályát nem lehetett látni, feszülten vártuk, kik térnek vissza elsőként a második depózásra, ki kezdheti meg elöl a futást. Feltűnt a mezőny, és Reni úgy odalépett kerékpáron, hogy második helyen leszállva visszahozta a már-már szertefoszlott reményeket. A második depó nem sikerült jól, így 5.-6. helyen kezdett futni, de elég erősnek nézett ki a gyilkos kerékpározás ellenére. A futáson már nem volt probléma. Bár az első hármasba nem sikerült felérnie, negyedikként ért célba a Junior Európa Kupa Tiszaújvárosi futamán, harmadik európaiként, és második magyarként értékes ranglista pontokat gyűjtve, ami kiváló eredmény a fiatal ifitől.
Fuchs Reni verseny utáni beszámolója: - Milyen volt a verseny, hogy érezted magad? Az úszás borzasztó volt. Ütöttek, vágtak, húztak, rúgtak. Nem tudtam rendesen úszni, mindig hátrahúzott valaki. A parton már nem volt gond, csak nagyon le voltam maradva. Sikerült gyorsat depóznom, így az első bolyhoz közel szállhattam fel a bringára. A kerékpáron uszály volt menni, be kellett hozni a lemaradást. Viszonylag hamar előre verekedtem magam, és próbáltam társakat találni egy szökéshez, de nem volt vállalkozó. Tudtam, hogy ez hátrány lesz a futáson, ha még öt fővel többen fogunk leszállni egyszerre. A második depóban gondok adódtak, az egyik futócipőmet ugyanis „véletlenül” valaki arrébb rúgta, így sok időt vesztettem, és nem sikerült elöl kifutni. Úgy látszik ma egy ilyen verseny volt. A futáson nem volt gond, éreztem magamban az erőt, szépen futottam fel. Sajnos mivel a selejtező miatt nagyon rövid távon (a selejtező miatt kétharmad-egyharmad arányban bontották ketté a 750m úszásból, 20km kerékpárból, és 5km futásból álló távot, a selejtezőben a kétharmadát, a döntő futamban az egyharmadát kellett teljesíteni) volt a döntő, nem maradt elég idő, hogy dobogóra érjek, így kicsit csalódott vagyok a negyedik hely miatt. - Az Európai Junior Triatlon Ranglistán előre léptél a hetedik helyre. 16 évesen a tizennyolc-tizenkilenc éveses junior mezőnyben ez kiváló teljesítmény, ami nem ok a szomorkodásra. Igen, nem rossz, de, én érzem a lehetőségeket a verseny közben, ma egy csetepatéktól mentes úszás után sokkal jobb eredmény születhetett volna. - Mi a következő verseny, ahol izgulhatunk érted? Tour-ban (Franciaország) a saját korosztályomban az Ifjúsági Európa Bajnokságon lesz a következő erőpróba, ott kell jól szerepelni. Most péntekig itt, Tiszaújvárosban edzőtáborozik a válogatott keret, és jövő héten, csütörtökön repülünk Párizsba, onnan autóval megyünk a kétszáz kilométerre levő Tour-ba. Holnaptól erre próbálok összpontosítani. - Köszönöm, sikeres versenyzést! A vasárnapi versenynapon sem maradunk izgalmak nélkül, ekkor rendezik a TVK ITU Triatlon Világkupát, ahol mind a női mezőnyben, mind a férfiaknál 2-2 Budaörsi triatlonistáért szúrkolhatunk.
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|