Az ajtó nyitásakor hangjelzés figyelmezteti a mestert a vevő érkezésére és munkáját félretéve szívélyesen érkezik az üzlet mögötti műhelyből (..akár a régi filmekben). Mikor elmondom, hogy a mestersége érdekel és szeretnék többet megtudni a gyertyaöntés fogásairól, annak múltjáról és jelenéről, nem zárkózik el egy kis beszélgetéstől. Bár kiköti, hogy neki közben mártogatni kell, hisz a viasz (parafin-cerezin-stearin keveréke) hőmérséklete optimális ( 60-90 fokos).

Megtudom, 1947-ben született Budaörsön, édesapja budaörsi, édesanyja biatorbágyi születésű volt. Szülei talán e vegyes házasságnak is köszönhették, hogy őket - édesapja hét testvérével ellentétben- nem költöztették ki Németországba. Továbbá, hogy gyerekkorában jó tanulónak számított a budaörsi fiúiskolában, ezért Budapesten a nívósnak számító József Attila gimnáziumban érettségizett. Szakmát a MEDICOR-nál tanult és orvosi műszerész lett. Ám hiába nevezték ki a fejlesztő osztályra technikusnak, hiába kapott jó beosztást a sportkórházban, őt a nyugaton tett rokonlátogatások alkalmával megcsodált gyertyaöntés elbűvölte.

Na meg a kihívás és a függetlenség is vonzotta, ezért 1981-ben a Magyar Iparművészek Kézműves Tanácsa kézművesként soraiba fogadta. Számára az „aranykor” 1982-89 között volt, hisz a nívós termékei (rózsa és olajlámpa forma) jól fogytak a kézműves- vásárokon. Mindkét lánya otthonosan mozgott a műhelyben, őt pedig barátként köszöntötték Pécstől Baján át Debrecenig a kézműves kollégák.

A műhelyt és üzletet négy éve nyugdíjasként vezeti – hisz egy sváb ember soha nem pihen - vallja. Nem panaszkodik a válságra, budaörsi emléktárgyakat (Passió-CD-t, helytörténeti könyveket, képeslapokat, kerámiatárgyakat ) árul, na és persze a saját készítésű gyertyáit megszámlálhatatlan formában: hisz az éttermek, cukrászdák és egyházak az esküvőre, karácsonyra készülődő budaörsiek még mindig az ő kézzel formált termékeire esküsznek.

Írta és fotózta: Veiland Gyula

--