
Az emberek sajnos - annak ellenére, hogy nap mint nap hallják a hírekben az újabb és újabb bűncselekményekről szóló beszámolókat -, úgy tűnik, mégsem eléggé óvatosak, ha róluk van szó. A jó tanácsokból, az intelmekből sosem elég.
Mit kell tennünk, ha idegen érkezik lakásunk ajtaja elé, vagy házunk kapujához? Lehetőleg ne engedjük beljebb az ajtónál, de ha mégis megtettük, ne hagyjuk egyedül egy pillanatra sem. Sokszor előfordul, hogy hivatalos személynek adják ki magukat a becsöngetők: ennek sem szabad hinni. Sajnos eljutottunk oda, hogy már az igazolványukat kell kérni, hogy valóban hitelesek . Sokszor vízóraleolvasóként, gázszerelőként, rendőrként, postásként mutatkoznak be. Nehéz eldönteni, hogy igazat mondanak-e. A környezetünkben dolgozó postást, rendőrt, hivatalos személyt általában ismerjük, aki azonban gyanús, azzal bizalmatlanul kell viselkednünk. Értékeinket tartsuk biztonságos helyen és, ha valakinek fizetnünk kell lakásunkon belül, azt lehetőleg az idegen ne lássa,hogy hol tartjuk a pénzünket. Ha gyanús idegen csönget be, segítséget kérhetünk a 107-es ingyen hívható számon vagy a 112-es segélykérő számon. A névtáblára célszerű egy nevet kiírni, hogy abból ne tűnjön ki, hogy hányan laknak a lakásban. A besurranó tolvajok a be nem zárt ajtón, ablakon és erkélyajtón jutnak be a lakásba. A kertkaput, lakásajtót akkor is zárva kell tartanunk, ha odahaza vagyunk. Célszerű a földszinti ablakokra rácsot szerelni. A bukóablak sem akadály a betörő számára, tehát azt is csukjuk be, ha elmegyünk otthonról. A melléképületet is zárva kell tartani! A lakáskulcsot pedig mindig vigye magával és ne a lábtörlő alá tegye vagy olyan helyre ahol a betörő megtalálja. Érdemes biztonsági ajtót beszereltetni, ez is megnehezíti a betörést! Ha mégis betörők járnak a házban, azonnal értesítse a rendőrséget! . Hogyan közlekedjünk? A zsúfolt helyek, bevásárló központok, piacok, tömegközlekedési eszközök, állomások és megállók, a zsebtolvajok számára ideális terep! Ezeken a helyeken különösen figyeljünk értékeinkre. Táskánkat magunk elé tegyük, szorosan fogva azt hónuk alatt. Csomagjainkat ne bízzuk idegenekre. Kabátzsebben értéket sose tartsunk! Ha a lakáskulcsot elveszítettük, és esetleg azzal együtt irataink is eltűntek, azonnal cseréltessük ki az ajtón a zárakat. A bankkártya mellett a PIN kódot sose tartsuk! Ha ellopták a bankkártyát, haladéktalanul tiltassuk le a számlát vezető banknál. Itt a nyár! A strandok zsúfoltak! Ne hagyjuk értékeinket őrizetlenül. És ami a legfontosabb, vigyázzunk egymásra és önmagunkra. Az intelmeket közreadta: Major Edit Fotó: Veiland Gyula
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|