A modell nem akármilyen fából készült. Szorgos kezek készítik és repítik akár 300 méteres magasságokba is. A róla készült fotó pedig önmagáért beszél. Ennek a gyönyörű gépnek a modellezője Erdőcs Zoltán.

Hogyan történt hogy ezt a szép hobbit választotta. Vagy talán nem is hobby, hanem hivatás?

1948-ban születtem, a Győr-Sopron megyei Zsirán. Az általános iskolát már Csepregen végeztem. Ez az akkori „nagyfalu” lett fiatalkorom, szakmai tanulmányaim kiindulópontja és meghatározója. Itt kezdődtek el a repülőgépmodellező-sportban kibontakozó első találkozások, szakmai előfutamok.
Csepregen az általános iskola tornatanára egyik óra után a fizikaszertár rendezésére küldött bennünket. Az iskola a hatalmas Nádasdi kastély épületében volt. A szertárban szorgoskodtunk, amikor az egyik szekrény hátlapja kidőlt és egy csodaszép repülőmodell esett ki a padlóra. Mi fiuk rettentően örültünk ennek és máris vágyat éreztünk a szerkezet kipróbálására. A kertészlakban adtak helyet erre a célra, és munkánkat támogatták.

Ennek az lett a végső eredménye, hogy 20 évesen  mint modellező dobogóra állhattam. Az akkori modell 41 dkg volt. Focimeccsek szünetében repülőgépmodelleket mutattunk be, ami mindig nagy sikert aratott.

Apám asztalos szakember volt, mellette találkoztam elsőként a fával és annak csodálatos lehetőségeivel. Talán ennek köszönhető, hogy az én szakmám műbútorasztalos lett.
1966-ban Győrben egy országos szakmai versenyen értem el kitűnő eredményt. A szakmát a szombathelyi 405. MÜM intézetben tanultam és itt kerültem kapcsolatba a „Savaria „ városi modellklubbal. 17 évesen nyertem felvételt. Itt tehetséges sportolókkal találkoztam és kötöttem velük egy életre szóló barátságot.

Úgy tudom, hogy az akkor fénykorát élő MHSZ-hez került Budaörsre. Hogyan történt mindez?

Katonai szolgálatra kellett volna bevonulnom, amikor is a megyei MHSZ vezetése felajánlott egy félkatonai három éves munkakört a MOKI-ban -Modellkisérleti Intézet-, amely az akkori korszak modellgyártó központja volt a budaörsi repülőtéren. Ez a létesítmény az országos MHSZ Központhoz tartozott. Az MHSZ Magyar Honvédelmi Szövetséget jelentett, amely intézmény keretében sok fiatal találta meg akkoriban a sportolás lehetőségét. Számomra ez egy szakmai, sportbeli kihívás volt, de sikerült leküzdeni az akadályokat. Közben tanultam és 1974-ben sikeres érettségi vizsgát tettem az Eötvös József Gimnáziumban.

Milyen volt akkoriban Budaörs repülőtere?

Mindenek előtt hatalmas sportélet folyt itt. A budaörsi repülőtér az MHSZ központi repülőtere volt.
Ez a dicső múlt, sajnos a jelen egészen más. 1976-ban a katonai modellezés véget ért és ez megpecsélte a repülőtér sorsát is. Pedig az itt található hangár egyedülálló, egy ponton alátámasztott tetőszerkezettel rendelkezik, amelyet a francia Eiffel cég tervezett. Az 1970-es évek közepéig három kerületben oktattam a modellezést, mely 2009-ben éppen 100 éves múltra tekinthetett vissza.

A továbbiakban hogyan alakult az élete?

1977-ben még a repülőtéren dolgoztam a Központi Repülőgépjavító üzemben mint repülőgép-asztalos. Szakmai továbbképzésemet a lengyelországi Bielskoban végeztem, az ottani repülőgépgyárban. Tizenhárom évet dolgoztam ebben a munkakörben, mígnem 1990-ben felszámolták az MHSZ-t, amely a munkaköröm elvesztésével járt. A munkámhoz használt műgyantától egészségkárosodást szenvedtem. 1990-ben még egy modellmotor kft-t alapítottunk, amely hosszú ideig amerikai exportra szállított. 1993-ban egy kisebb agyvérzés miatt félbeszakadt szakmai pályafutásom.

Hogyan folytatódott a repülőgép- modellezés? Itt tart a kezében egy gyönyörű modellt, az E-07 HA-Budaörs Sirály E-176 rendszámú repülőgépet, ami arról árulkodik, hogy van folytatás!

Igen. Minden akadály ellenére modellezünk egy páran. Meg kell említenem Kozéky Györgyöt, aki egy helyi iskolában szaktanár. Ő segít a sok munkával megépített gépeim berepülésében. Vele és barátaival szerettünk volna létrehozni egy városi modell-klubbot, de sajnos ebben a tervünkben nincs támogatónk.

A technikai sport nagyon pénzigényes, így csak magamra,  barátaimra, családomra támaszkodhatom. Pedig szeretném átadni ötven éves szakmai tudásomat, ismereteimet az érdeklődő fiataloknak. A téli időszakban a modellek építése folyik, tavasszal pedig eljön a repítések ideje, amelyre szívesen látjuk az érdeklődőket.

Köszönöm a beszélgetést és kívánom, hogy álma valóra váljon..

A riportot készítette: Major Edit
Fotó: Veiland Gyula