Székelyhíd határ menti település, Debrecentől kb. 40 km-re fekszik.
A szinte teljesen magyarlakta város egykor az Érmelléki járás székhelye volt. Ez a térség Erdély után a második legnagyobb magyarlakta tömb.

A háború után több család érkezett Székelyhídról Budaörsre. Közülük Bánvölgyi Kálmánné Rozál szülei is itt élték le életük hátralévő részét.

Úgy véltük, hogy több kapcsolódási pont is található Székelyhíd és Budaörs között (az itt élő családok, a szőlőkultúra, a katolikus és református vallási közösség, stb. Ezenkívül nincs partnerkapcsolatunk romániai magyarlakta településsel), ezért testvérvárosi kapcsolat kialakítását kezdeményeztük a budaörsi önkormányzatnál. Székelyhíd polgármestere, Béres Csaba levélben is megerősítette és kinyilvánította a közeledési szándékot. A képviselő testület anyagi okokra hivatkozva ezt nem szavazta meg.

Közben a rokoni szálak megerősödtek, a baráti szálak megsokasodtak.
Megtudtuk, hogy a környéken több árvaházat alapított Böjte Csaba atya. A következő létrehozását éppen itt – Székelyhídon - kezdte el.

Rozál kezdeményezésére ruha-adománygyűjtésbe fogtunk. Ezúton is köszönetet mondunk a segítségért Varga János plébános atyának, a híveknek, a katolikus  és a Holdfény utcai óvodának, a segítőkész nyugdíjasoknak és azoknak, akik még adakoztak.
A ruhákat tárolta, szállította és napokon keresztül rendezte Bartha Károlyné Marcsi. Majd 80 zsáknyi adomány gyűlt össze, amit két kisteherautóval vittek Székelyhídra.

Közben folyamatosan kaptuk a meghívást, jöttek-mentek az e-mail-ek. 23-ára tűztük ki az indulás napját. A megbízható gépkocsivezető és fotós, Pethes András végig a segítségünkre volt.

Kényelmes szállásunkat, kitűnő ellátásunkat a vendégszerető Nagy családnak, a ház asszonyának, Marikának köszönhetjük.

A város polgármestere péntek délelőtt fogadott bennünket. Budaörsi könyveket, ajándékokat adtunk át. Mindezt ő a búcsú délutánján Székelyhíd monográfiájával viszonozta.

Székelyhíd és környékének nevezetességeit Dr. Kéri Gáspár mutatta be nekünk. Ő a fogorvosi munkája mellett elhivatott helytörténész, két tájház tulajdonosa, a múlt értékeinek szakavatott őrzője. Könyvet írt az érmelléki szőlőművelés építészeti és tárgyi emlékeinek védelméről.
Bemutatta a gálospetri tájházat, a szalacsi 19. századi zsellérportát, a székelyhídi pincesort és a város több nevezetes épületét.

Ellátogattunk a már felújított gálospetri gyermekotthonba és megnéztük az 1768-ban épült, egykor szebb napokat megélt Stubenberg kastélyt, amelynek rekonstruálását már megkezdték. Ha elkészül, 100 rászorult gyermek befogadására lesz alkalmas.

Székelyhíd valamikor híres volt a bortermeléséről, szőlőkultúrájáról, ebben hasonlít a mi városunkhoz. Pincesora ugyan védelemre szorul, de legalább megmaradt! A környéken találni svábok lakta falvakat, amelyek abban az időben népesedtek be, mint az egykori Budaörs.

Két és fél nap után élményekkel telve mondtunk búcsút őszintén kedves vendéglátóinknak.
Bízunk benne, hogy hamarosan viszontlátjuk egymást – Budaörsön.
s.k.