
A Budaörsi Játékszín pályázatot hirdet civil szervezetek számára a Városi Klub (2040 Budaörs, Károly király út 3.) helyiségeinek kihasználására. A pályázatok beérkezési határideje: 2011. augusztus 31.
A Budaörsi Játékszín a budaörsi kulturális élet meghatározó szereplője. A színház működtetésén túl, mely Budaörsön és Budaörsön kívül évente 180-200 előadást mutat be, köztük számtalan gyermekelőadást és beavató-színházi műsort szervez, a BJSZ művészei rendszeresen részt vesznek a városi és állami ünnepségeken, aktív résztvevője a Budaörsi Passiónak, főszervezője a Budaörsi Kistérségi Fesztiválnak, s útjára indította a Kiscsillag tehetségkutató versenyt.
A BJSZ elkötelezett a város ifjúságának nevelésében, a városi ifjúsági politika alakításában és hiszi hogy a kultúra közösségteremtő ereje meghatározó az ifjúság szórakozásának, kikapcsolódásának és nevelésének alakításában. A BJSZ a Budaörsi Városi Ifjúsági Klubban olyan programot kíván kialakítani, mely egyaránt otthont ad kisebb csoportok klub jellegű foglalkozásainak, ifjúsági és kamara-előadásoknak, szakköröknek, illetve nagyobb szabású ifjúsági rendezvényeknek.
Ezért a BJSZ, mint a Budaörsi Városi Ifjúsági Klub működtetője pályázatot hirdet civil szervezetek számára az BVIK helyiségeinek rendszeres használatára.
Résztvevők: A pályázaton a gyermekek és az ifjúság részére programokat kínáló budaörsi szervezetek, egyesületek vehetnek részt.
Kizáró ok: Profitorientált szervezetek pályázatát a BJSZ elutasítja.
A pályázati dokumentációnak tartalmaznia kell:
A civil szervezet céljainak, működésének, tagságának bemutatását.
A BVIK helyiségeinek használatára vonatkozó elképzeléseket, beleértve a rendezvények megszervezésének, a szükséges eszközök biztosításának, a szükséges közreműködőknek a bemutatását, az esetleges belépti díjakat, illetve a helyiségek használatához köthető tagdíjakat, a tervezett terembérleti költségeket (csak bevétellel rendelkező események esetén), valamint a BJSZ-től elvárt segítséget, eszközöket, munkatársakat. A helyiségek használatára rendszeres elfoglaltságokkal lehet jelentkezni.
Elbírálás: A pályázatok elbírálása során a BJSZ vezetősége többek között az alábbi szempontokat mérlegeli: - a civil szervezet nagysága – azaz várhatóan mennyi helyi fiatalt mozgat meg az esemény - a rendezvény(ek) tervezett időigénye - a rendezvények várható költségei és bevételei - a szervezéssel járó kockázatok
A pályázatokat az alábbi cím valamelyikére várják: Budaörsi Játékszín 2040 Budaörs Szabadság u. 26. Tel/fax: 06 23 444 850 bvik@budaorsijatekszin.hu
A pályázatok beérkezési határideje: 2011. augusztus 31.
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|