http://www.minalunk.hu/
2011-06-22 16:27

Öt jobboldali tanácsnok Budaörsön

|

Budaörs polgármestere és hivatala nem késlekedett sokat. Rögtön a testületi ülés után eljutott szerkesztőségünkbe a hivatal sajtóközleménye, mely erősen megkérdőjelezi a ma elfogadott tanácsnoki rendszer bevezetésének szükségességét és ésszerűségét. Wittinghoff Tamás levelét tesszük közzé, és várjuk a jobboldal válaszát.
hirdetés
 
Öt jobboldali tanácsnok Budaörsön
 
Miközben mulasztásos törvénysértésben van Budaörs Város Önkormányzata, mert tavaly ősz óta nem választott alpolgármestert, a képviselő-testület szerdai ülésén öt jobboldali tanácsnokot szavazott meg a Fidesz-KDNP és a Jobbik. Az előterjesztés szerint, egyenként százhatvan ezer forintos havi díjazással. Ugyanekkor hat, a tanácsnokok munkáját segítő szakértő alkalmazásáról is döntöttek, akik fejenként, bruttó 480 ezer forintot kapnak majd havonta.

Minden előzetes egyeztetés nélkül, kizárólag jobboldali képviselőket választottak tanácsnokká szerdán, a budaörsi képviselő-testület ülésén. A döntés alapján a Fidesz-KDNP városfejlesztési, városüzemeltetési, oktatási és közművelődési tanácsnokot állított. Így a testületben ülő nyolc képviselőjük közül négy tanácsnok is lesz. Míg a Jobbik helyi képviselője szociális tanácsnok lett.

A tanácsnokokat szakmailag támogató, hat szakértő alkalmazását is megszavazták, akik egyenként 480 ezer forintot kapnak majd havonta.
Ez együttesen mintegy ötven millió forintot tesz ki éves szinten.
Mivel a város bevételei nagyon jelentősen csökkentek idén, sőt épp ezen az ülésen derült ki, hogy az eddig befolyt iparűzési adóbevétel még a mérsékelt várakozásoknál is kevesebb lett, ennek az új kiadásnak nincsen forrása a költségvetésben.
Az új kiadás fedezetéül megjelölt pénzügyi átcsoportosítást viszont a kisebbségi szószóló kifogásolta, ugyanis egy a német nemzetiségi önkormányzat által kezelt múzeum épület felújítására félretett pénzt használnak el más célra.
Különösen érdekes a fedezet nélküli költekezés annak fényében, hogy a kormánypárt éppen olyan törvénymódosítást készít elő, amely a csődbe vitt önkormányzatok vezetőit tíz évig nem engedné indulni a választásokon.
Idén egyébként, csaknem 10 százalékkal kényszerült csökkenteni a pedagógusok bérét az önkormányzat.
A döntés szembe megy a kormányzópárt, a Fidesz által meghirdetett célokkal is, miszerint olcsóbb önkormányzatokat szeretnének. Hiába csökkentették ugyanis a képviselő-testületek létszámát, ha az ott ülő fideszes képviselők újabb és újabb funkciókat halmozva ugyanannyi, vagy még több pénzt költenek el, mint amennyibe a korábbi, nagyobb létszámú testület került.

Wittinghoff Tamás
Budaörs Város polgármestere

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Kommentek

Czene 2011-06-22 20:14:02

Érdekes cikk... Csak a pontosság kedvéért :-)

1., Az öt tanácsnokból 3 fő korábban is bizottsági elnök, vagy részönkormányzati elnök volt - ugyanennyi bruttó tiszteletdíjért. Ők (azaz mi) egy Ft további díjat sem kapnak, tiszteletdíjuk változatlan. ("Csak" lényegesen több munkát, feladatot vállalnak, a Város érdekében.)

2., Az említett ~ 160 e Ft-os összeg nettóban kb. 20-25 e Ft-tal magasabb a "sima" képviselői tiszteletdíjnál.

3., Szakértők: Díjazásuk egy közigazgatásban dolgozó középvezető tiszteletdíjával egyezik meg. A 6 fős kontingensből 3 fő a Fidesz/KDNP javaslata, a többi hely az MSZP / Jobbik / BFE számára van fenntartva. ( Így a 8:2 -es aránnyal szemben lényegesen alulreprezentáltak vagyunk... ) Ez utóbbi három szervezetre van bízva, hogy feltöltik-e a helyeket. Véleményünk szerint munkájukra nagy szükség lesz, főleg, ha a közelmúlt néhány "sikertörténetére" gondolunk: Főtér rekonstrukció, uszoda beruházás, problémás útépítések, stb. Mint tudjuk, a puding próbája az evés. Reményeink szerint az idő igazolni fogja döntésünk helyességét - és ez a kiadás több hasznot eredményez Budaörsnek, mint amibe kerül.
Bízom benne, hogy - hozzánk hasonlóan - valamennyi politikai partnerünk jó képességű, nagy szakmai gyakorlattal rendelkező személyeket javasol.

Tisztelettel: Török Czene István

wittinghoff 2011-06-22 22:17:45

Valóban érdekes... Ötből öt kizárólag egy oldalról a demokrácia jegyében... Csak a pontosság kedvéért.: Ha egyeztetünk a kérdésben, a második legnagyobb létszámmal rendelkező képviselő csoport, a Budaörs Fejlődéséért Egyesület biztosan nem él a - felesleges pénzköltést eredményező - "lehetőséggel", főleg akkor nem, amikor a költségek csökkentése alapvető kötelességünk a válság és a parlamenti döntésekből fakadó bevételkiesés miatt. Egyeztetni pedig demokráciában nem a döntések után szokás. Euróba kulturáltabb részeiben biztosan nem...

cskaroly 2011-06-24 15:57:56

Európa kulturáltabb részein az sem fair, hogy a valós történéseket ilyen mértékben félremagyarázzuk, kedves polgármester úr, ha már a demokráciát emlegeti. Liberális körökben persze azt hiszik minden megengedett, jó lenne erről a gondolkodásmódról leszokni mindannyiunk érdekében. Mire is gondolok?
1) A Jobbik a szakértők alkalmazását NEM szavazta meg, pont a szűkös költségvetésre hivatkozva.
2) A mulasztásos törvénysértés egy meg nem egyezésen alapul Ön és a testület többsége között, azaz Ön is nyakig benne van ebben.
3) A szociális tanácsnok munkáját a Jobbik képviselője elvállalta, az érte kapott tiszteletdíjat viszont felajánlotta jótékony célokra. A Jobbik tehát plusz munkát vállalt, de plusz pénze nem lesz belőle.
4) Ön is kapott jutalmat a plusz munkájáért, a Jobbik fel is szólította, hogy ajánlja fel Ön is egy nemes célra, de Ön ezt nem tette meg.
Szerintem ha nem szólt volna, bölcsebb maradt volna...

Gyula_ 2011-06-24 22:25:07

Tisztelt Polgármester úr!

Mostani idézet Öntől: "Egyeztetni pedig demokráciában nem a döntések után szokás."

Egy korábbi idézet Önnel kapcsolatban a június 8-i rendkívüli testületi ülésről az 1. sz. ált. isk. igazgatójának megválasztása után:
"Wittinghoff Tamás polgármester kérte, legalább tárgyalják meg a kérdést, hiszen ennyi szülő és pedagógus kérése a demokrácia játékszabályai szerint legalább arra kötelezi a testületet, hogy foglalkozzon az üggyel."

Most akkor a demokráciában lehet egy döntés után utólag egyeztetni vagy sem? Már megint az a bizonyos kettős mérce....
Köszönöm a figyelmet.

wittinghoff 2011-06-25 00:44:39

Gyula, ez elég vicces. Ezt a példát nem hoztam volna fel. Igazgató ügyben ugyanis a többség sem előtte, sem utána nem egyeztett. Ezzel együtt, bármely kört érintő kérdést illendő megtárgyalni, ha azt az érintett kör egy jelentős része igényli. Ez bizonyára nagyon antidemokratikusan hangzik, s idegen a hazai gyakorlattól, de Európában nem kellene magyarázni.
A konkrét üggyel azonban az igazgató választás ügye a hivatkozott aspektusból össze nem vethető. Ha nem csupán egy részletet idéz tőlem, akkor (s így is nyilván) tudja, hogy választott döntéshozó szervezetekben a működés feltételeit a résztvevő szervezetek számaránya alapján osztják el, demokráciákban. Értem én, hogy ma ez furcsán hangzik, attól még tény.
A Károly féle jobbikozósliberálisozóssértegetgetősdihez nincs mit hozzátennem. Amit leírtam, az állításával ellentétben igaz, aki mást mond, az füllent. A jutalom ügye is elég érdekes. Amint Károly a munkájáért kapott juttatást nem a családjára költi, megfontolom, amit írt :). Kiváncsi lennék náluk ez hogyan van, hisz Ő pontosan tudja, hogy az intézményvezetők is kaptak jutalmat. Megjegyzem, magam is ellátok több olyan feladatot, amelyért nem veszek fel tiszteletdíjat. De ez nem keverendő össze a munkáért járó bérjellegű juttatásokkal. Ennyit a hallgatás károlyi bölcsességéről...

cskaroly 2011-06-25 08:02:31

Kénytelen voltam ezt a kommentárt megírni, ugyanis abban a formában egészen egyszerűen nem igaz, amit Ön leírt, nehogy már megmagyarázza, a tévé is leadta, akárki utánanézhet. Nem tudtam, hogy Önnek a liberális jelző sértés, ugyanis nem a sértegetés volt a célom, hanem nagyon unalmasnak tartom, hogy vannak, akik azt gondolják, hogy akármit akárhogy leírhatnak, annak nem lesz következménye. Valóban a Jobbikhoz tartozom, én nem szégyenlem kik közül jövök, szemben Önnel, aki álszenten játssza itt a civilt több évtizedes SZDSZ múlt után, összesen 12 év szocialistákkal közös kormányzással a farzsebben. A tiszteletdíj átadásának első bizonylatát megkapja postán, mi ugyanis nem szoktuk megszegni a szavunkat. Jegyzem meg a pénzt nem én kapom, mert nem én vagyok a képviselő, de a család talált. Az pedig, hogy ennyire képes elferdíteni azt, hogy mi a munkát vállaltuk el, nem pedig a pénzre hajtottunk, pedig szintén egy számunkra elfogadhatatlan szemléletmód része.
Ennyit a polgármesteri kioktatásról...

trucz 2011-06-25 11:58:01

Kik a tanácsnokok, és kik a szakértők? Név szerint.

wittinghoff 2011-06-26 00:37:16

Kedves cskároly! Azt mondják, a stílus maga az ember (le style c'est l'homme). Azt hiszem, az öné elérte azt, amelyiken én méltatlannak tartom a vitát. Megjegyzem arra sem lennék büszke, ha a feleségem álnéven írogatna egy városi honlapon. Amit írtam az igaz, még akkor is, ha ezerszer próbálja eltagadni. Már csak azért is, mert a leírtak a jobboldal előterjesztéséből idézi a tényeket... Ennyit a kioktatásról... :((

cskaroly 2011-06-26 09:17:08

Csodálom, hogy ennyire nem érti kivel vált szót: én nem a feleségem vagyok, tudtommal ő még egy sort sem írt ide. Ennél azért többet feltételeztem, hiszen többször is leírtam a teljes nevemet, nem tudom mit tehetnék még ehhez hozzá. Legyen szíves ezetúl Tímeát nem rágalmazni olyasmivel, amit nem tesz, mert a rágalmazás csúnya dolog.

Továbbá azt is gondoltam, hogy mára, 2011-re akár Önnek is feltűnik, hogy az országban nem jobb és baloldal van, vannak mások is, akiknek Önökből és a "szakértő" politikájukból elegük van. Igaz, pont ez a tisztán nem látás okozta országosan a bukásukat, de ezért hadd ne hullajtsak krokodilkönnyeket.

Egyébként nekem sem napi kedvenc időtöltésem, hogy megmagyarázzam, hogy Ön miképpen tálalja a valóságot torz formában, úgyhogy a további vita és gépelés helyett arra kérem, hogy legközelebb igyekezzen a tényekhez ragaszkodni. Már másodszor feltételezem Önről, hogy értelmes érvekkel, igazat szólva lehet elérni valamit, ismét csalatkoztam, úgyhogy remélem többet nem levelezünk: egy szót sem.

Erről ennyit, találkozunk 2014 őszén a választásokon. Alig várom.

wittinghoff 2011-06-27 00:46:42

Nehéz ez a magyar nyelv, Károly, a szövegértés nemkülönben. Elmagyarázom. Ön egy "közéleti személy" férje, s így ír igen "udvarias" leveleket más közéleti embereket sértegetve. Ezért írtam, hogy nem lennék büszke, ha a feleségem ezt tenné. Ez azért nem annyira bonyolult... Nem csodálom, ha ezek után a tényeket hazugságnak, a hazugságokat tényeknek látja...

cskaroly 2011-06-28 09:48:42

"VIII. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!

Az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója az emberi beszéd. E nagy adománnyal nem élhetünk vissza, nem használhatjuk mások kárára. A parancs a nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi, s általánosságban is elénk állítja az igaz beszédet, mint Istentől szabott kötelességet. "

gyorgy 2011-06-28 23:19:39

T. Czene István a Fidesz helyi elnöke, közművelődési tanácsnok, alpolgármester-jelölt, a sógornője a kulturális bizottság külsős tagja... alakul a családi vállalkozás!

gyorgy 2011-06-28 23:25:05

A Bum művészeti vezetője, nyári festő-tábor szervezője... no comment!

Fanny 2011-07-24 17:06:12

Szégyen, szégyen, szégyen, szégyen, szégyen, szégyen, szégyen, szégyen, amit a Fidesz az 1.sz iskolával csinál. Fel kellene oszlatni a testületet, vajon hányan maradnának!!!!???

Rovat legfrissebb hírei
  • Schiffer András Budaörsön tart fórumot »
  • A bátorság tisztelete - ünnepség március 15. előestéjén »
  • Róna Péter: A Fidesz a lúzerek pártja (videó) »
  • Budaörs 2012-ik évi költségvetését tárgyalta szökőnapon a képviselő testület »
  • Simándi Szelim: Nem elég csak nemet mondanunk »
  • Róna Péter lesz a Közéleti Klub vendége »
  • A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja »
  • Wittinghoff Tamás és az SZPE »
  • Kuncze Gábor által vezetett, liberális egyesület elnökségi tagja Budaörs polgármestere Wittinghoff T »
  • Akik Budaörsről akarják bevenni a Sándor-palotát »
  • Legfrissebb képtárak
    Politika rovat irányelve

    A minálunk.hu portálrendszer pártoktól független média, mely sem egyik, sem másik párt érdekeit nem szeretné kiszolgálni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a pártok, és politikusok véleményei, és közleményei nem kaphatnak helyet oldalainkon, sőt! Fontosnak tartjuk a pártatlan tájékoztatást, és inkább volna pártoskodás, ha egyik vagy másik oldal véleménye kiszorulna az oldalainkról.

    A politikai szereplők (önmaguk nevében vállalt) véleményei akkor is helyet kaphatnak oldalainkon, ha azok tartalmával a szerkesztőség tagjai nem értenek egyet, és akkor sem jelenítjük meg másképp, ha azok tartalmával maximálisan egyetértünk, bízva az olvasók értékítéletében.

     

     

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön