http://www.minalunk.hu/
2011-06-08 10:23

Bokros Lajos Budaörsön

|

Bokros Lajos érkezik Budaörsre, az MDF korábbi miniszterelnök jelöltje, hogy a Közéleti Klub vendége legyen. A rendezvényre 18 órai kezdettel kerül sor a Friedmann Házban. Hogy mi lesz a téma? A szervező Laczik Zoltán írását tesszük közzé.
hirdetés
„A jövő kérdése talán ez: Együtt tud-e működni Gyurcsány, Bajnai és Bokros?” – írta egy publicisztikájában Debreczeni József, érzékeltetve, hogy szerinte e három személyiség közül lehet valaki Orbán Viktor kihívója 2014-ben. Lesz-e ismét miniszterelnök-jelölt Bokros Lajos? Merthogy legutóbb már volt, mégpedig az MDF színeiben. Ezt is meg fogjuk kérdezni magától érintettől. Hiszen a Közéleti Klub vendége pénteken (június 10-én) Bokros Lajos lesz. A rendezvényre 18 órai kezdettel kerül sor a Friedmann Házban (Ifjúság u. 22.)

Az MSZP Budaörsi Szervezete tavaly ősszel hívta életre a Budaörsi Közéleti Klub rendezvénysorozatát, azzal a céllal, hogy fórumot biztosítson időszerű társadalmi kérdések megvitatására. Kifejezett szándékunk volt, hogy pezsgést vigyünk a város szellemi életébe. Igyekszünk olyan közismert személyiségeket meghívni, akikről tudjuk, hogy érdekes és egyéni mondanivalójuk van az éppen aktuális témákról. Sokat számít tehát a vendég személye, viszont a meghívásnál egyáltalán nem szempont az, hogy mi magunk egyetértünk-e az előadó nézeteivel.

Pénteken este meg fogjuk kérdezni Bokros Lajostól, mit szól a devizahitelesek megsegítését célzó intézkedésekről, a svájci frank öt évre szóló 180 forintos árfolyamon történő rögzítéséről. Valóban megoldja-e ez a hitelterhek alatt nyögő emberek fizetési gondjait? Számos kérdést kívánunk feltenni a nyugdíjrendszer átalakításáról és a munka világát érintő kormányzati tervekről. Érdeklődni szeretnénk arról, mit tart a volt pénzügyminiszter a 18%-os egykulcsos adóról, illetve általában az Orbán-kormány adóintézkedéseiről. S mi a véleménye a mostani család- és népesedéspolitikáról?

Szembesítjük majd a vendéget Róna Péter közgazdásznak azzal a nézetével, hogy Magyarországon nem a különféle ellátások keretében folyósított pénz a túl sok, hanem a gazdaságélénkítés címén kifizetett összegek, melyek nagy része nem bizonyul hatékonynak.

Természetesen megkerülhetetlenek a pártpolitikai természetű kérdések. Például az, hogy akar-e a Bokros Lajos által létrehozott Szabadság és Jólét Alapítvány egy majdani párt háttérszervezetévé válni? Továbbá – mint fentebb jeleztem –, vajon ki veheti fel a versenyt eséllyel Orbán Viktorral szemben 2014-ben.

S persze, szinte kötelező megkérdeznünk Bokros Lajostól: miként érinti őt az, hogy a kormányzat esetleg szétdarabolja vagy bezárja a Corvinus Egyetemet, azaz „a Közgázt”?


Laczik Zoltán
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Kommentek

cskaroly 2011-06-08 14:21:57

Kíváncsi vagyok Laczik úrnak milyen hosszú a listája. Vajon meghív mindenkit, akik az elmúlt 20 évben tönkretették az országot? Méghogy Közéleti Klub.

Rovat legfrissebb hírei
  • Schiffer András Budaörsön tart fórumot »
  • A bátorság tisztelete - ünnepség március 15. előestéjén »
  • Róna Péter: A Fidesz a lúzerek pártja (videó) »
  • Budaörs 2012-ik évi költségvetését tárgyalta szökőnapon a képviselő testület »
  • Simándi Szelim: Nem elég csak nemet mondanunk »
  • Róna Péter lesz a Közéleti Klub vendége »
  • A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja »
  • Wittinghoff Tamás és az SZPE »
  • Kuncze Gábor által vezetett, liberális egyesület elnökségi tagja Budaörs polgármestere Wittinghoff T »
  • Akik Budaörsről akarják bevenni a Sándor-palotát »
  • Legfrissebb képtárak
    Politika rovat irányelve

    A minálunk.hu portálrendszer pártoktól független média, mely sem egyik, sem másik párt érdekeit nem szeretné kiszolgálni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a pártok, és politikusok véleményei, és közleményei nem kaphatnak helyet oldalainkon, sőt! Fontosnak tartjuk a pártatlan tájékoztatást, és inkább volna pártoskodás, ha egyik vagy másik oldal véleménye kiszorulna az oldalainkról.

    A politikai szereplők (önmaguk nevében vállalt) véleményei akkor is helyet kaphatnak oldalainkon, ha azok tartalmával a szerkesztőség tagjai nem értenek egyet, és akkor sem jelenítjük meg másképp, ha azok tartalmával maximálisan egyetértünk, bízva az olvasók értékítéletében.

     

     

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön