hirdetés

A szakkönyvek, a zavar néhány százalékos előfordulásáról írnak, azonban a szakemberek is tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy az ilyen problémával kezeltek, tehát akik bekerülnek az ellátásba, az érintettek csekély töredékét jelentik. Ezeknek a zavaroknak az egyik jellegzetessége, hogy az ezzel küzdőknek gyakran nincs belátása, rálátása a problémájára, ezért nem is kérnek segítségért.

Az anorexia nervosa és bulimia nervosa, korábban leírt formái mellett az evés és testképzavarok spektruma folyamatosan szélesedik, s mind újabb zavarok jelennek meg. A korábban is ismert anorexia és bulimia mellett az elhízás is javarészt pszichoszomatikus folyamatok eredményeként alakul ki, vagyis a lelki tényezők is közre játszanak, de ez kevésbé ismert a köztudatban. Ezek mellett, a már korábban is leírt zavarok mellett, néhány éve megjelent a falászavar, az orthorexia, az exorexia, és az izomdiszmorfia.

Az anorexia nervosa a legnagyobb mortalitású pszichiátriai betegség, vagyis 10 évvel a betegségkezdet után 10%, 20 évvel utána pedig a 20% a halálozási ráta. Az anorexiásokra jellemző a rendkívül alacsony testsúly, félelem a testsúlygyarapodástól, a saját test észlelésének a zavara, és gyakori a menstruáció elmaradása is. Ezeknél (a főként) lányoknál az alultápláltság végzetes lehet. Ezekre (a leginkább) serdülőkre sokszor jellemző, hogy az éhezésüket akár spirituális dimenzióba helyezve, különféle istenségeknek ajánlják fel áldozatukat. A bulimia nervosa később került feljegyzésre. Erre a zavarra inkább a rejtőzködés jellemző, mivel a testsúly nem változik nagymértékben, s a nagymennyiségű étel falása, és az azt követő purgáló magatartás (hányás, hashajtózás) is titokban történik.

A falászavart, vagy túlevéses zavart már az 1950-es évek végén falási szindróma néven megkülönböztették az elhízás egyéb típusától, azonban csak az utóbbi években került be a szakmai köztudatba is. A falásroham sokban hasonlít a bulimia nervosához, vagyis meghatározott idő alatt nagy mennyiségű étel elfogyasztásával jár, mely kontrollvesztés, utána pedig bűntudat, undor, lehangoltság érzésével jár. Fontos, hogy nem feltétlenül az éhségérzet váltja ki a falásrohamot, épp úgy, ahogy a bulimiában sem. Az egyik fő különbség közöttük, hogy a falásrohamokat nem követi kompenzáló, vagyis purgáló viselkedés.
A testedzésfüggőség, vagyis izomdiszmorfia inkább férfiakat érintő zavar, melyben a test zsírtömegének rendkívüli csökkentése, és az izomtömeg maximalizásának vágya jelenik meg. Emellett intenzív félelem jellemzi őket, a zsírtömeg növekedésétől, és az izomtömeg csökkenésétől. Megjelenik egyfajta szigorú étrendhez való ragaszkodás, s némi szociális izolálódás. Ehhez hasonló az orthorexia, és az exorexia is. Az orthorexia elnevezést az egészségétel- függőségre használják a szakemberek, mikor valaki kényszeresen ragaszkodik az étel milyenségéhez, minőségéhez. Ebben a zavarban az ételek szinte vallásos többletjelentéssel ruházódnak föl, noha ez az evészavarok többségben megfigyelhetők.
Az exorexia legjellemzőbb tünete a napi többórás edzés, amely az álló- és teljesítőképesség határát feszegeti, s egy idő után már csak az nyújt ezeknek a fiataloknak örömöt, ha teljesítette, vagy meghaladta a kiszabott edzéstervet.

Ezek a zavarok a közmegítélésben pejoratív értelmet kapnak. Sok ember szerint az elhízottak, a falásrohamoktól szenvedők egyszerűen csak nem tudnak uralkodni magukon, s nagyon könnyű egy bulimiás vagy anorexiás fiatalnak is azt mondani, hogy egyszerűen ’ne hánytasd magad!’, vagy ’egyél többet, nem látod milyen sovány vagy?!’ Az izomdiszmorfiában szenvedő férfiakra szintén egy olyan torz látásmód jellemező, melyet intellektuális meggyőzéssel nem lehet megváltoztatni. Ezeknek az embereknek a tüneteit nem a gondolkodásuk érettsége, vagy intellektusa határozza meg. Az evészavarokban szenvedők többsége igen tehetséges, magas intellektusú nő. Bizonyos elmélet szerint az evészavarok a kényszerbetegségekhez, szenvedélybetegségekhez hasonlatosak, melyekre a kontrollvesztett állapot, vagy az attól való félelem jellemző. A tünetek kialakulása érzelmi-, az ’én’ normális fejlődésének zavaráról árulkodik. Az evészavarosok gyakran nincsenek tisztában saját érzéseikkel, értékességükkel, önmagukkal. Tehát alapvetően a saját énjükkel való kapcsolatuk zavart, el van fojtva. A megzavart, megszakad kapcsolat tünetei a testre íródnak. Az érzelem elfojtása, meg nem élése egyenesen vezet a belső feszültség testi megnyilvánulásához. Az érzelmek kifejezhetetlensége nyomán a dühöt, a haragot, és a bűntudatot mind saját maga ellen fordítja az evészavaros. Ezek a fiatalok az összes bennük lévő agressziót, negatív érzelmet önmaguk ellen fordítják, s így válik az evészavar öndestruktívvá, mely akár halálhoz is vezethet. A pszichospirituális megközelítés szerint az evészavarosok a lelki éhségüket összekeverik a testi éhséggel, s lelki szükségleteiket étellel próbálják pótolni. Eszerint a nézet szerint az evészavar a lélek üzenete, miszerint a belső valóságuk elutasításra, devalválásra került, s elfojtották a valódi érzéseiket, a valódi önmagukat.

Amennyiben betegségbelátás kialakul az evészavarosban és motivációval is rendelkezik a gyógyulásra, a pszichoterápia hatékonyan gyógyítja az evészavarokat. A terápiában kialakul egy korrekciós kapcsolat a terapeutával, s feldolgozásra kerülnek azok az események, élmények, melyek az érzelmek kifejezhetetlenségéhez, elfojtásához vezettek. Sokan, akik terápiában vettek részt, s túljutottak az evészavaron, egyfajta újrakapcsolódást éltek meg. Mintha a rég elveszett kapcsolat helyreállt, vagy kialakult volna önmagukkal, a hozzájuk közel állókkal. Sokaknak a szűk környezetükön túl, világnézetbeli, hitbeli változás is bekövetkezett az életükben.
Tehát az evészavarok a változás, változtatás nehézségét, tragikumát mutatják, azonban egy szakember segítségével ki lehet szabadulni ebből a kényszerekkel körbezárt börtönből, s lehet szabadnak, és értékesnek lenni…csak úgy, önmagától!

Papp Szilvia