
Az első könyves magyar író, betegségének és gyógyulásának hiteles történetét írta meg ebben a könyvben. A könyv alapja egy napló volt, melyet az író saját kezdeményezéssel önmagának, majd a pszichiáter orvosának, majd az olvasó közönségnek írt. Budaörsi könyvbemutatójára 2011. május 5-én a Városházán került sor.
hirdetés
A depresszió rengeteg előítélettel társul a köztudatban: „rázd meg magad, csak nem akar dolgozni, sajnáltatja magát”, összességében nem veszik komolyan a depressziós betegséget. Szégyellni és titkolni kell a tágabb és sokszor a szűkebb környezet elől is, pedig a világban meglepően sokan érintettek, számuk egyre nő. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) becslései szerint a világ lakosságának 20-25 százaléka szenved depresszióban és ebben nincsenek benne a nem diagnosztizált, rejtett esetek. Súlyosság és időtartam tekintetében többféle depresszió lehetséges. Szerzőnk állapota meglehetősen súlyos volt, fiatalon, pályája csúcsán egy eredményes, zökkenőmentes karrier után szinte „megfoghatatlan” előzmények nélkül. Ilyenkor nagy a felelőssége a környezet hozzáállásának, odafigyelésének. A beteg elveszti maga körül a szociális teret, képtelen a hatékony közlésre, erős bűntudata és negatív érzései vannak, haszontalannak érzi magát, öngyilkossági gondolatok gyötrik. A testi és a lelki szenvedések közepette, sokszor csak egy halk, erőtlen segélykiáltásra képes. Fontos, hogy a környezet észlelje a segítségkérést, vegye komolyan és segítsen. Mielőbb juttassa el a beteget szakemberhez. Innen már indulhatunk a gyógyulás felé, ha a betegnek van elegendő bizalma a terapeuta felé, és ha a rendelés nem egy futószalag rendelés, ahol a betegre 5-10 perc jut átlagosan, receptírással együtt.
Hogyan tudunk megküzdeni a betegséggel? Itt ebben a könyvben segítséget, konkrét gyakorlati tanácsokat kapunk. „Megfogom a hajamat és elkezdem kihúzni magam”, - igen, a legfontosabb, hogy higgyünk abban, hogy ki tudunk jönni ebből az állapotból. Itt elolvashatjuk, hogyan tudjuk feldolgozni, beintegrálni a lehetséges okokat, újra felépíteni önmagunkat, bízni a gondviselésben, észrevenni a lehetséges kapaszkodókat és használni őket. A könyv bemutatja, hogy a gyógyulás során a kulcs a többi ember és a tőlük kapott több ezer jó szó és több ezer akár lelki, akár fizikai ölelés.
Ami engem személyesen megérintett a könyvbemutató alatt, az a könyv írója által sugárzott figyelem és magas tisztelet a közönség felé. A jelenlévőkkel együtt jutott nekem is egy ölelés, amelyre nagyon szükségem volt és szüksége van erre mindenkinek. A szükség szóban sajnos benne van a SZÜK-ség, ölelésből kevés van.
A könyvről és a szerzőről a www.julesmcallister.com és a www.julesmcallister.eu honlapokon tudhatnak meg többet, ahol módjukban áll bele is olvasni a műbe. Felhívnám szíves figyelmüket az „Olvasói vélemények” részre. Bécsi Judit
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|