
Fuchs Renáta a Budaörsi Triatlonklub színeiben aranyérmet nyert a 2011. évi Duatlon Európa Bajnokságon, így junior Európa Bajnok lett. Reni élvezetes beszámolóját közöljük, melyben mi is átélhetjük a verseny izgalmait a rajttól a célig. Gratulálunk Reninek!
hirdetés
011. április 16-17-én rendezték az Írországi Limerick-ben az idei Duatlon Európa Bajnokságot. Ezen a versenyhétvégén remekül éreztem magam. Csütörtökön Pozsonyból indult a repülő Dublinba. Kiváló társaságban utaztam Csomor Erikával, kettesben. Dublinban autót béreltünk és két és fél órás autózás után megérkeztünk a verseny színhelyére. A szállodát kisebb kavarodás után megtaláltuk, és a vacsorát követően nyugovóra tértünk. Másnap a szállodában reggeliztünk, és elmentünk kerékpárral átmozgatni. Átmozgatás címszóval bejártuk a pályát, majd futottunk háromnegyed órát. A pénteki versenytájékoztató túl későre volt kiírva, így a szombat reggelit választottuk. Az eligazítás után felmentünk a szállodába, és elkezdtünk készülni a versenyre. Ebédeltünk, és utána kimentünk a versenypályára. A pályán megkaptuk a rajtszámokat, és a chip-et. A bemelegítés a szokásos rendben eseménytelenül telt.  A rajtvonalnál azonban nem kellett a rajtot jelző dudaszóig várni az izgalmakra. Öt perccel a rajt előtt vettem észre, hogy nincs rajtam a versenycipőm, bár az új kedvencem a gyönyörű „Saucony Fast Witch” már ott várt a depóban, hogy a második futáson elrepítsen, de az első futásra tervezett „Saucony Type A2” azért nem cserélhető fel a bemelegítő cipőmre.  Era sprintelt a cipőért, de nem találta meg azokat, akiknek a táskát adtuk megőrzésre, így visszajött. Megbeszéltük, hogy a bemelegítő cipőmbe futom az első futást, de ő azért még tesz egy kísérletet. Elrohant másodszorra is. Már a rajtvonalon álltunk a rajtbíró kezében a duda, és mindenki várta az indítást, amikor hallom, hogy kiabál, vetkőzz! Mire lekaptam a lábamról, oda is ért a verseny cipővel, cipő fel és rajt. Az első futás nem volt halálos, egész jól éreztem magam, és jó állapotban szálltam a bringára. A felszállást követően négyen maradtunk az élen, egy Olasz lány és két Brit. Egymást váltva mentünk, de a két Brit lány folyamatosan akciózott, megpróbáltak mindent, hogy leszakítsanak minket. Mivel a kerékpáros pálya nagyon technikás volt, tele körforgalommal, fekvőrendőrrel, kanyarral, fordítóval, nagyon nehezen sikerült ott maradni velük. A kerékpár vége előtt figyelni kellett arra, hogy egy kicsit könnyebb áttéten forgassam a pedált, hogy jó iramban tudjak elkezdeni futni.  A második depó nagyon jól sikerült, harmadiknak mentem ki futni, közvetlenül a többiek mögött. Nagyon erős iramban kezdtek, kicsit meg is ijedtem, hogy ezt fogják végig bírni? Az első kilométer után iramváltás volt, és rajtam kívül nem tudta senki felvenni az iramot a Brit Lucy Hall-al. Mögötte futottam, egészen a cél előtt 700m-ig ahol ismét iramot váltott. Én is elindultam, és még ráraktam még egy lapáttal. Ekkor Lucy öt méterre lemaradt, de utána felfutott és azzal a lendülettel, amivel utolért, elfutott mellettem. Beálltam mögé, a cél előtt 150m-rel egy emelkedőn iramot váltottam, és itt már nem tartalékoltam semmit. Ez neki sok volt, így körülbelül 10m-rel előtte szakítottam át a célszalagot. Nagyon jól esett, hogy mindenki nekem tapsolt, bár semmi erőm nem maradt. A befutót követően több képet készítettünk a többiekkel, sőt a Belga fiúk is odajöttek az edzőjükkel, hogy szeretnének közös képet. Ez után következett az eredményhirdetés, ahol eljátszották a Himnuszt, egy szép kristály vázát, virágot, és természetesen érmet kaptunk. Nagyon jól sikerült, nagyon jól éreztem magam, és dolgozok tovább, hogy minél több ilyen élményben legyen részem. Fuchs Reni | P. | SN | LAST NAME | FIRST NAME | | RUN | T1 | BIKE | T2 | RUN2 | TOTAL TIME | | 1 | 79 | Fuchs | Renata | HUN | 00:18:10 | 00:00:23 | 00:36:34 | 00:00:20 | 00:08:33 | 01:03:59 | | 2 | 83 | Hall | Lucy | GBR | 00:18:12 | 00:00:20 | 00:36:33 | 00:00:21 | 00:08:38 | 01:04:02 | | 3 | 81 | Petrini | Elena Maria | ITA | 00:18:10 | 00:00:19 | 00:36:38 | 00:00:21 | 00:08:53 | 01:04:18 | | 4 | 78 | Schwiening | Georgina | GBR | 00:18:12 | 00:00:21 | 00:36:33 | 00:00:21 | 00:09:04 | 01:04:30 | | 5 | 82 | Orazem | Monika | SLO | 00:18:32 | 00:00:19 | 00:38:55 | 00:00:19 | 00:09:11 | 01:07:15 | | 6 | 84 | Priarone | Giorgia | ITA | 00:18:32 | 00:00:20 | 00:38:54 | 00:00:20 | 00:09:18 | 01:07:21 |
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|