
Milyen munkát végeznek a közterület-felügyelők? Miben számíthatunk rájuk és mi az, ami nem rájuk tartozik? Milyen izgalmas eseményeknek részesei nap mint nap? Lévay Ernővel, a felügyelet vezetőjével beszélgettünk.
- Mióta látja el ezt a tisztséget? 2008. január 23-án neveztek ki a közterület-felügyelet vezetőjévé. Kinevezésem bizonyos körökben nem keltett osztatlan sikert. Néhány napon belül három különböző forrásból kaptam figyelmeztetést, hogy kik és milyen módon próbálnak meg ártani nekem, illetve követnek el mindent, hogy minél előbb eltávolítsanak erről a posztról. Közülük jó néhány már nem közvetlen szereplője a budaörsi politikai-hivatali életnek.
- Azóta milyen változások történtek a felügyelet munkájában? Hány emberrel dolgozik?
Az első hónapok a szakmával való szoros ismerkedéssel teltek el. Még 2008-ban elvégeztem az állami előírásokon alapuló közterület-felügyelői tanfolyamot, amely írásbeli és szóbeli-gyakorlati vizsgával végződött, majd közigazgatási alapvizsgát és közigazgatási szakvizsgát tettem. De az igazi közterület-felügyeleti képzés az utcán megy végbe, mindig újabb és újabb szituációkkal, nem egy esetben kissé ellentmondásos jogi-szabályozási háttérrel. Tíz munkatársam volt kezdetben, köztük szolgálati elődöm. A személyi állomány jelentős része komoly gyakorlattal rendelkezett, ami nagy segítséget jelentett a munkámban. A kezdőcsapatból már csak hatan vannak, négyen elmentek nyugdíjba. Egy munkatársam van, aki a kilencvenes évek közepe, a csoport létrehozása óta ezen a területen dolgozik. Jelenleg tizenhárman vagyunk. Egy főnek van olyan beosztása, ahol nem szükséges a közterület-felügyelői vizsga, a többiek mind vizsgázott felügyelők. Két fő állandó jelleggel ügyfélszolgálati feladatot lát el az irodában, magam is többet vagyok bent mint kint, az adminisztratív terhek miatt. Az összetettebb vagy nehezebb feladatok esetében azonban majdnem mindig kint vagyok a helyszínen, és, ha csak tehetem, magam is részt veszek a gyalogos vagy gépkocsizó járőrszolgálatban, illetve ellenőrző szolgálatban. A csoportból két fő minden nap Biatorbágyon teljesít szolgálatot, szerződéses alapon. Az elmúlt években minden nap két fő rendőr is szolgált velünk, 2011-ben ez sajnos napi egy főre csökkent anyagi okok miatt.
- Hogy lehetne felosztani a főbb tevékenységi köreiket? Mielőtt erre tételesen válaszolnék, elöljáróban néhány információ: Magyarországon a nyolcvanas évek elejétől működik közterület-felügyelet, egy távolabbi ős-szervezetnek lehet tekinteni a nagyvárosok parkőreit, még az első világháború előtti időkből. A közterület-felügyeletet a gépkocsik nagyarányú hazai darabszám- növekedése és a vele összefüggő közlekedési-parkolási gondok hívták életre. Hamar világossá vált, hogy a problémák kezeléséhez kevés a rendőr, illetve a felmerülő gondok rendezéséhez sok esetben nem szükséges olyan magas szintű képzettség - beleértve a fegyveres szolgálati kiképzést is - ami a rendőrségnél szükséges. Budapesten alakult meg először a felügyelet a nyolcvanas évek elején, a rendszerváltás után nőtt meg jobban azon városok száma, ahol felügyelet működik. A tevékenységet jelenleg az 1999. évi LXIII. törvény a közterület-felügyeletről szabályozza, amely összefoglalja a legfontosabb feladatcsoportokat. A két alapvető feladat: a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése, és a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása. Ezeken túlmenően: közreműködés a közterület, az épített és természeti környezet védelmében, közreműködés a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, a közrend, a közbiztonság védelmében, közreműködés az önkormányzati vagyon védelmében, közreműködés állat-egészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában. Kevesen tudják, de a feladatát ellátó közterület-felügyelő hivatalos személy. Szidalmazása vagy inzultálása szabálysértés, komolyabb esetben bűncselekmény. A felügyelőnek joga van igazoltatni, személyazonosságot megállapítani és adott esetben előállítani az igazoltatott személyt a rendőrkapitányságra.
A törvény betűjét köznyelvre fordítva a legfontosabb feladatok a közlekedésben a parkolás, várakozás szabályszerűségének ellenőrzése, a különféle behajtási tilalmak ellenőrzése, megszegésük esetén szankcionálása. Ide tartoznak a súlykorlátozási tilalmak is. A település legtöbb utcája, a főútvonalak kivételével súlykorlátozási védettséget élveznek, a korlátozó táblán feltüntetett súlyhatáron felül csak a felügyeletnél megváltható behajtási engedéllyel lehet az illető utcába behajtani. A közterület-használattal kapcsolatban röviden úgy lehet fogalmazni a fő feladatot: a városi körletrend biztosítása, árusok ellenőrzése, építkezések, környezetük ellenőrzése, rendezvények biztosítása – a rendőrséggel közösen- stb. Sokrétű és összetett feladat a különböző közműépítéssel és bekötésekkel összefüggő bontási engedélyek kiadása. Több száz ilyen engedélyt adunk ki évente és az engedély kiadása előtt szinte minden esetben helyszíni ellenőrzést, vizsgálatot tartunk. Sok kivitelezővel állunk kapcsolatban, a helyreállítások során olykor véleményeltérések, viták adódnak. Egy szokatlan feladatunk is van: tulajdonosi kérelemre házszámigazolást állítunk ki az ügyfél részére. Ezt a feladatot furcsa véletlenek folytán az építéshatósági szakvonaltól „örököltük”, más hivatalokban ezt a munkát a városrendezés vagy az építéshatóság végzi.
- Mit tart a legfontosabb területnek? Budaörsön a lakosság lélekszáma elhagyta a huszonnyolcezret, a súlyadót fizető autók darabszáma a tizenháromezret, meglehetősen sűrűn vagyunk. A belvárosban főleg hétköznaponként kevés a parkolóhely. A közlekedési morál meglehetősen alacsony, nagyon sokan parkolnak szabálytalanul, járdán, zöldfelületen, tiltó tábla hatálya alatt, körforgalomban stb. Ezen a területen nagyon sok javítanivaló akad, a szó legszorosabb értelmében is, mert sok szép, viakolorral kirakott járdafelületünk megy tönkre, olajszennyezett lesz, nem is beszélve arról, hogy gyalogosok, biciklisek, gyerekkocsisok, rokkantkocsisok sokszor az úttestre kényszerülnek. Ez a legnagyobb gondunk. Szükséges a radikális változás, a szakma most dolgozik (nem először!) a parkolási rendeleten. A korlátozott várakozás a legfrekventáltabb területeken remélhetőleg minél előbb bevezetésre kerül.
- Milyen nehézségekkel találkoztak? Munkánk még hatékonyabb és eredményesebb lehetne, ha a közönség jelentős része nem ellenfelet vagy ellenséget látna bennünk, hanem partnert a mindennapi élet gondjainak megoldásában. Nem működik a társadalmi szolidaritás, az emberek nem törődnek egymással, a környezetükkel. Nagyon sokan csak a Hivataltól várják a megoldást és eszükbe sem jut, hogy ők is tehetnének valamit a helyzet jobbításáért. Lehangoló volt az a magatartás például, amelyet a kisbuszközlekedés beindulásakor tapasztaltunk. Többen szándékosan akadályozták a közlekedését és intézkedéskor még ők voltak felháborodva. Ezért jó néhány helyen megfelelő közlekedési jelzésekkel kellett biztosítani az útvonalat. Néha még mostanság is előfordul ilyen eset, a sofőrök azonnal jeleznek, ha gond van. A mozgássérültek számára fenntartott parkolóknak sincs még meg a megfelelő társadalmi rangjuk.
- Történtek-e különleges vagy furcsa esetek munkájuk során? Elmesélne néhányat? 2008. októberében hosszabb esőzési időszak után a Kőfejtő utcában egy pince hátsó falát áttörte a felette lévő átázott vizes lösz-homok-agyagmorzsalék réteg, és a félig hígfolyós massza teljesen kitöltötte a pincét igen rövid idő alatt. Ha valaki a pincében tartózkodott volna, nem tudott volna kimenekülni. Elsőként meg kellett állapítani, nem hiányzik-e valaki az ott lakók közül. Szokatlan krízishelyzetben az érintett szolgálatok között (rendőrség, tűzoltóság, katasztrófavédelem, közterület-felügyelet) nagyon hamar kialakul egy hatékony együttműködés, amelynek legfontosabb jellemzője az, hogy testülettől, szolgálati rangtól függetlenül az veszi át a felderítés irányítását, aki legjobban ismeri a helyi körülményeket és az ott lakókat. Ennek eredményeképpen háromnegyed órán belül kiderítettük, hogy a ház lakói –ki itt, ki ott – mindnyájan megvannak. Kiüríttettük és lezártuk a házat, kapcsolatba léptünk szakértőkkel, áttekintettük közösen a körülményeket, és egy nap múlva visszaköltözhettek a lakók. Az esemény egy máig tartó folyamat nyitánya volt, ezért is említettem elsőként. A csapadékos időjárás következtében a tavalyi évben a késő tavaszon és nyáron sorozatban jelentkeztek hasonló események: házmegsüllyedés, támfal- megrogyás, rosszul tömedékelt pincék beszakadása. Egy udvarban beszakadt a térkőburkolat és félig eltűnt a rajta álló személygépkocsi stb. Mindegyik esetet megvizsgáltuk és megvizsgáltattuk szakértővel a Városépítési Iroda műszaki kollégáinak irányításával, és mindegyik károsodás valamilyen módon helyreállításra került. A település meredek tereplépcsői csapadékos időjárásban telítődnek vízzel, fellazulnak, megváltoznak a talajfizikai jellemzők, csúszás, mozgás várható. Legveszélyeztetettebb terület a Kőhegy és környéke, a Máriavölgy, a Kőhalom utca, Budakeszi utca vidéke, de fordult elő ilyen jelenség a Törökugratón és Kamaraerdőben is. A kialakuláshoz hozzájárul a sűrű beépítettség, ami kiszámíthatatlanná teszi a rétegvizek mozgását. Ennek következtében vezettük be a Kőhegy területén a 3,5 tonna abszolút súlykorlátozást. Ez azt jelenti, hogy a BTG legkisebb szemétszállító járművén és a kék fényű megkülönböztető jelzést viselő gépjárművön kívül 3,5 tonnánál nehezebb (össztömegű) gépjármű egyátalán nem hajthat be a Kőhegy terüle-tére. A vizes témánál maradva: tavaly augusztusban vasárnap délután egy trópusi méretű eső után a Hosszúréti patak Kamaraerdő felé kiöntött, és vagy tíz ház pincéjét, garázsát elöntötte. A tűzoltók szivattyúi kevésnek bizonyultak. Késő délután értem a helyszínre, a lakosok követelték, hogy az ismétlődést gátoljuk meg. A budapesti katasztrófevédelem néhány embere volt a helyszínen, de homokot és zsákot nem tudtak adni, amijük volt, az Budapesten került felhasználásra. Nem volt könnyű homokzsákot szerezni, sem homokot, de estére minden lett, és a lakosok rendes nyúlgátat építettek. Tudjuk, hol jött át a víz először. A közelben a Kolozsvári utca 33. szám garázsában most is ott van 700 homokzsák, homok is maradt a helyszínen, és ha jönne újból a víz, időben lehet gátat építeni. Reméljük minél későbben kerül ilyesmire sor… A lakóteleptől jött a segítségkérés. Középkorú hölgyet harapott meg egy kutya, amit kezdetben nem lehetett azonosítani, és szűk két hét állt rendelkezésre, hogy megtaláljuk a kutyát, különben a sértettnek veszettség elleni oltást kell kapnia, ami erős fizikumú embert is megviselhet. Több mint egy hétig kutattuk a nyomokat, hajszoltuk a kutyákat a lakótelep tág környezetében, míg eredményre nem jutottunk. A kutyának volt oltási bizonyítványa, és rendszeresen kiszökött az udvarukból. A kutyatulajdonost nem dícsértük meg, a hölgytől pedig nagyon kedves köszönetet kaptunk. Az sem volt „kutya”, amikor kóborló rotweilereket kellett (volna) megtalálnunk. Csak preventív intézkedéseket tudtam foganatosítani, a tágabb környék rotweiler- tulajdonosait felkerestem – kollégáim előzetes felderítése alapján – és nem éppen barátságosan felhívtam figyelmüket a várható következményekre. Emlékezetes eset volt, amikor a Károly király utca-Baross utca kereszteződésében egy fiatal férfi felmászott a villanyoszlopra egészen a vezetékekig. Sokáig tartott, amíg a rendőrök le tudták onnan szedni. Éppen hazafelé mentem, amikor az eset történt. Nagy dugó alakult ki, beálltam a délutáni járőrbe forgalmat irányítani. Kiderült, hogy több hónapra visszamenőleg nem kapta meg a kialkudott bérét, és elkeseredésében így kívánta sorsára a figyelmet felhívni.
- Mi volt eddig a legnagyobb szabású akciójuk? A nagyszabású akciókat minden esetben a Rendőrséggel közösen hajtjuk végre. Ezeknek két fő típusa van: nagy tömegeket vonzó rendezvények közlekedési és biztonságtechnikai biztosítása, és éjszakai területátfésülés, közlekedésellenőrzés, vendéglátóipari egységek ellenőrzése. Az első kategóriába tartozik például a Budaörs-nap biztosítása, amikor is a rendőrök pénteken éjféltől vasárnap hajnali 3-4 óráig, a közterület-felügyelet pedig szombaton reggel hat órától szintén vasárnap hajnali 3-4 óráig van a helyszínen nagy erőkkel. A biztosításban kiegészítő jelleggel a polgárőrök és egy magán biztonsági cég emberei is részt vesznek. A rendezvényhez útlezárás szükséges, amelyet főleg rendőri erők foganatosítanak, természetesen kisegítő személyzettel. Ilyen alkalmakkor három ponton, a Károly király utcai körforgalomnál, a Petőfi-Kisfaludy utcák és a főút kereszteződésében és a Kárpát utca- Kossuth Lajos utca kereszteződésénél zárjuk le az utakat. Ezek a nagyrendezvények általában rendben lezajlanak, köszönhetően a jelentős rendőri és közterület-felügyeleti jelenlétnek. Kiemelkedő szabálytalanság vagy baleset az utóbbi években nem történt. Új feladatot jelentett az uszoda-sportcsarnokban tartott nagy rendezvények biztosítása, elsősorban a nagyszámú gépkocsi miatt, amelyek nem fértek be a rendelkezésre álló parkolókba. A feladat megoldása érdekében a Hársfa utcát és a szervízút egy szakaszát ideiglenesen egyirányúsítottuk, a szervízút egyik forgalmi sávjában ideiglenes parkolót alakítottunk ki, megfelelő számú ellenőrző ponttal. A rendszer jól működött és mintául szolgált a további rendezvények biztosításához. Az éjszakai akciók egészen más jellegűek. A dombvidéken lévő üdülőterületek időnkénti átfésülése nagyobb figyelmet, fizikai és pszichikai felkészültséget igényel. Elsősorban nem hivatalos lakókat keresünk ilyenkor, ami nem mindíg veszélytelen feladat. Tanulságos a vendéglátóipari egységek éjszakai ellenőrzése is. Minden alkalommal sor kerül 10-15 előállításra, nem egyszer körözött egyének is elfogásra kerülnek.
- Hogyan tudják ellenőrizni az égetési tilalom betartását? Tapasztalható, hogy sok helyen égetnek még most is az emberek, de lehet, hogy csak nem tudnak az új rendeletről. Szigorú értelemben véve ez nem közterület-felügyeleti feladat, kivéve abban az esetben, ha közterületen égetnek. A közterület-felügyelő közforgalom számára meg nem nyitott magánterületen nem illetékes intézkedni. Ezért figyelmezteti az égetést végző egyént, súlyosabb esetben jegyzőkönyvet vesz fel az esetről, és hivatalosan átteszi az ügyet az Általános Igazgatási Irodára, és ők indítják meg a szabálysértési eljárást. Az új égetési rendelet most március 1-én lépett hatályba. Nem lehet égetni közterületen és a rendszeres háztartási hulladék elszállításba bekapcsolt ingatlanon. Egyéb ingatlanon márciusban és áprilisban, valamint októberben és novemberben, keddi és szombati napokon 9 és 18 óra között lehet égetni.
- Milyen feladatok állnak Önök előtt a közeljövőben? A T-Com beruházásában nagyarányú optikai kábelépítés folyik sok helyszínen a város nyugati felében. A munkához a közterület-felügyelet adja ki a bontási engedélyeket, és ellenőrzi a helyreállítást. Május 7-én, szombaton lesz a Budaörs Fesztivál zárónapja, amely során a korábban említett biztosítási feladatokat el kell végeznünk a társszolgálatokkal, elsősorban a Rendőrséggel közösen. Folyamatosan figyeljük és ellenőrizzük a város forgalmát, pótoljuk a megrongálódott, tönkrement vagy eltulajdonított közlekedési táblákat. Folyamatos félhivatalos kapcsolatban vagyunk a BTG-vel, amely a kátyúzásokat és kisebb útjavításokat végzi.
- Mit üzen Budaörs lakosságának? Elsősorban azt kérem, hogy figyeljenek egymásra és a környezetükre. Tartsák be a közlekedési szabályokat, a táblák és útburkolati jelek jelzéseit, mert ezek együtt mindnyájunk biztonságát szolgálják. Tartsák rendben a portájuk elejét. Mind az 1/1986.(II.21.) ÉVM-EüM együttes miniszteri rendelet, mind a 29/2004.(V.25.) számú a zöldfelületek rendbentartásával kapcsolatos önkormányzati rendelet előírja, hogy az ingatlan tulajdonosa, használója, bérlője gyakorlatilag az úttest szegélyéig köteles rendben és tisztán tartani a területet, beleértve a vízelvezető árkokat is, a zöldfelületet gondozni kell, télen pedig a hóeltakarításról, síkosságmentesítésről kell gondoskodni.
Ne parkoljanak járdán, zöldfelületeten, tiltott helyeken. Aki szabálysértési bírságot kap, ismerje el a szabálysértést, tanuljon belőle és fizesse be a bírságot. Csak abban az esetben keressen jogorvoslatot, ha száz százalékig meg van győződve az igazáról és minden vonatkozó szabályt, rendelkezést áttanulmányozott. A budaörsi közterület-felügyeletnél – ellentétben más városokkal, elsősorban a fővárossal – a bírságolás nem cél, hanem csak a rendfenntartás egyik eszköze, a felügyelő elismerése nem attól függ, hogy mennyit bírságol. Nincs kiszabat, hogy ennyit meg ennyit bírságolni kell mert különben…. Felügyelőink csak abban az esetben bírságolnak, ha azt az elkövető megérdemli. Ha az elkövető nem fizeti be a bírságot a megadott határidőre, akkor a szabálysértés jellegétől függően szabálysértési feljelentést teszünk önkormányzati jellegű ügyekben a Polgármesteri Hivatal Általános Igazgatási Irodájánál, közlekedési ügyekben a Budaörsi Rendőrkapitányságon, ők pedig mint „másodfok”, felülvizsgálják az ügyet és az esetek perdöntő többségében behajtják a bírságot. Ha a lakos közterületen bármiféle alakítást, változtatást kíván eszközölni, kérem hogy előtte keresse meg a Városépítési Iroda illetékes munkatársát, aki készséggel elmondja, hogy ennek érdekében mit kell tennie. A közterület-felügyelet minden nap déli 12 és1 óra kivételével az ügyfelek rendelkezésére áll, hétfőn 17 óra 30-ig, kedden-szerdán-csütörtökön 15 óra 30-ig, pénteken déli 12 óráig, de sürgős és igen indokolt esetben a munkaidő végéig kereshetnek bennünket. Az elmúlt évben négy köszönő levelet és egy pár köszönő telefont kaptunk a lakosoktól, amelyeket ez úton is megköszönök. Jólesett az elismerés. Nem lenne teljes az interjú, ha nem emlékeznék meg a Budaörsi Rendőrkapitányság és a közterület-felügyelet közötti együttműködésről. Hosszú évek óta teljesítünk közösen jár-őrszolgálatot Budaörs teljes területén. A rendszeres rendőri jelenlét már magában bűn-megelőző tényező, a nagyközönség számára pedig azt üzeni, hogy a rendfenntartó erők egymással közösen, egymást támogatva végzik munkájukat.
Sokat tanultunk és tanulunk egymás munkájából, elsősorban mi felügyelők, beleértve magamat is. Mind a nappali közös járőrszolgálatban, mind a közös éjszakai akciókban a felügyelő fokozott biztonságérzettel végzi munkáját, mert jól tudja, hogy fegyveres bajtársa bármilyen szituációban ott áll mellette, segítségére siet. A közös akciók megtervezése során jó munkakapcsolat alakult ki a Kapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetésével. Több olyan dologban is segítséget nyújtunk egymásnak, amely az egész település közbiztonsági helyzetét javította, és ez még akkor is így van, ha a közvélemény ezt másképpen érzi, vagy másképpen akarja látni.
Kérem Budaörs város közönségét, hogy segítse, támogassa munkánkat. Köszönjük Lévay Ernőnek a kimerítő tájékoztatást!
SSzK
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|