http://www.minalunk.hu/
2011-03-18 07:17

Továbbra sincs Budaörsnek alpolgármestere. Húzódik a Városmarketing Kft. megalakulása

|
A március 17-i rendkívüli testületi ülésen, melyet a Kormányhivatal hívott össze, két fő téma volt napirenden. Az egyik az alpolgármester választás a másik a Városmarketing Kft. megalakulása volt. A Kormányhivatal azért hívta össze a város képviselőit, mert a döntéshozók fél év után sem tudtak megegyezni az alpolgármester személyéről.
hirdetés
Budaörs mulasztásos törvénysértést követett el, mert közel 6 hónap után sem sikerült alpolgármestert választani. Az önkormányzatokról szóló törvény szerint az új képviselő testület alakuló ülésén már dönteni kellett volna arról, hogy ki, vagy kik ülhetnek be az alpolgármesteri székbe. A törvénytelenség szankciója az, hogy a Kormányhivatal kezdeményezésére az Országgyűlés egy határozat alapján feloszlathatja a budaörsi testületet. Danka Ferenc, a Kormányhivatal Törvényességi Osztály vezetője szerint ez az eset csak akkor fordulhat elő, ha a képviselő testület nem tudja elvégezni a feladatait.

Az alpolgármester jelölése Wittinghoff Tamás, vagyis a polgármester jogköre. A polgármester élt az önkormányzati törvény által ráruházott lehetőséggel, és Bíró Gyulát jelölte ismét az alpolgármesteri poszt betöltésére. Azzal az indokkal, miszerint egy bizalmi embert szeretne megbízni az alpolgármesteri feladatok ellátásával.

A Fidesz-KDNP frakció Török Czene Istvánt, a 10. választó kerület (Kamaraerdő) képviselőjét javasolta alpolgármesternek. Erre Wittinghoff Tamásnak a reakciója az volt, hogy csak azután jelöli Török Istvánt, miután Bíró Gyulát a testület megválasztja a polgármester helyettesének.

Ennek eredménye az volt, hogy a titkos választáson Bíró Gyula nem szerezte meg a szavazatok minősített többségét, mert 6 igen és 9 érvénytelen voks született. Wittinghoff Tamás ezután nem jelölte Török Istvánt alpolgármesternek, ezért az ő személyéről nem szavazhatott a testület.

A budaörsi Fidesz frakció továbbra is csak egy alpolgármesterben gondolkozik, mert a város költségvetésében foglalt (átlagban 10%-os) kiadáscsökkentések mellett véleményük szerint nem lenne helyes, ha Budaörs többeket is alkalmazna a havi 485 ezer forintos illetményért.

Megtörténhet az, hogy egy önkormányzati ciklus eltelik alpolgármester nélkül? A Kormányhivatal munkatársának állásfoglalása szerint igen, ha a testület rendben elvégzi a munkáját. Nem Budaörs az egyetlen település, ahol nincs alpolgármester. Szegeden is folynak a viták ebben a kérdéskörben.

A Városmarketing Kft.

Nem született döntés a Városmarketing Kft.-ről, mely az elképzelések szerint átalakítaná az önkormányzat által finanszírozott, vagy támogatott médiumok működését. Ennek oka az, hogy Wittinghoff Tamás nem a Kft. megalakulását, hanem annak visszavonását bocsájtotta szavazásra.
 
Ezzel lassította a dolgok menetét. A testület tFideszes többsége nem támogatta a Kft. a visszavonását. Wittinghoff Tamás kitart véleménye mellett, miszerint nem szerencsés, ha a város tulajdonába kerül a média, mert az árthat a kiegyensúlyozott tájékoztatásnak.
 
Szerinte az anyagi függőség miatt kénytelenek a szerkesztők tartalomszolgáltatásukban a testület összetételéhez alkalmazkodni. Wittinghoff Tamás szerint az ideális média független és a piacból próbál megélni.

A testületi ülésen Kálóczi Imre elmondta, hogy a tervezett reformok leginkább a 24 millió forintból működő városi televíziót és a 13 millió forinttal támogatott Budaörs Rádiót érintik, valamint hozzátette: a Kft. egyik eredménye az lesz, hogy 12 ezer háztartásba ingyenesen jut el egy havonta megjelenő városi újság.
 
Elmondása szerint a Városmarketing Kft. legfőbb célja, hogy felszámolja a városi televízió törvénytelen módon működő kuratóriumát, és az, hogy a Budaörsön működő intézmények a kommunikációs célra elkülönített közpénzeket takarékosabban, gazdaságosabban költsék el.

Az önkormányzat által finanszírozott médiaszolgáltatások központosításával, a Fidesz-KDNP frakció a város számára kedvezőbb, költséghatékonyabb működést szeretne megvalósítani. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Kálóczi Imre felszólalásában kitért arra is, hogy a Városi TV sosem számolt el az önkormányzat felé a reklám bevételeivel, pedig azt a pénzt vissza lehetett volna forgatni a televízióba. Így Budaörsnek kevesebb összeget kellett volna kifizetnie a TV működtetésére.

A legközelebbi testületi ülés március 23-án, szerdán lesz.

Matsinhe Dénes

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Rovat legfrissebb hírei
  • Májusi rendes ülés 23-án 8.30-tól »
  • Díszpolgár-avatás és rendes ülés április 25-én »
  • Képviselő-testületi ülés: Újabb háziorvosi körzetek »
  • Rendes ülés március 28-án »
  • Képviselő-testületi ülés: Megszületett a 2012-es költségvetés »
  • Testületi ülés lesz 2012. február 29-én »
  • Rendkívüli testületi ülés: Zöld út az óvodabővítési pályázatnak »
  • Képviselő-testületi ülés - 2012. január 18. »
  • 2012. első testületi ülése »
  • Képviselő-testületi ülés: Ötvenmilliós pályázati keret a kis- és középvállalkozásoknak »
  • A képviselőtestület összetétele és elérhetősége a 2010-2014-es önkormányzati ciklusban

    Becz György (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, kompenzációs lista)

       +36 20 399 2303  becz.gyorgy@chello.hu


    Bíró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, 8. sz. választókerület)

       +36 20 914 6790  biro.gyula@budaors.hu


    Czuczor Gergely (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 3. sz. választókerület)

        +36-20-596-3306 level@czuczorgergely.hu, www.czuczorgergely.hu


    Császárné Kollár Tímea Annamária (Jobbik Magyarországért Mozgalom, kompenzációs lista)

        +36 70 297 0703 csaszarne.kollar.timea@jobbik.hu


    Filkey Péter (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 9. sz. választókerület)

        +36 20 985 7410  filkey.peter@budaors.hu


    Káhn János (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 6. sz. választókerület)

        +36 20 914 9226  kahn.janos@budaors.hu


    Kálóczi Imre (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 2. sz. választókerület)

        +36 20 539 9311  kaloczi.imre@budaors.hu


    Laczik Zoltán (MSZP, kompenzációs lista)

        +36 30 668 6799  laczik.zoltan@budaors.hu


    Leipán Tibor (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 5. sz. választókerület)

        +36 30 210 5011  leipantibor@fidesz.hu


    dr. Ritter Gergely (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, , kompenzációs lista)

        +36 20 914 9230  ritter.gergely@budaors.hu


    Sánta Áron (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 4. sz. választókerület)

        +36 20 985 7875  santa.aron@budaors.hu


    Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület, 7. sz. választókerület)

        +36 20 914 9231  stift.nandor@budaors.hu


    Szabó Károly (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 1. sz. választókerület)

        +36 20 985 7632   szabo.karoly@budaors.hu


    Török István (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, 10. sz. választókerület)

         +36 20 985 7679  torok.istvan@fidesz.hu


    Wittinghoff Tamás polgármester (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)

    polgtit@budaors.hu

     

    A választókerületeket utcák szerinti bontásban itt megtalálják. 

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön