Nem tudták, hogy jutnak el, meddig engedik be őket, hogy is fognak hozzá a "lelki segítségnyújtáshoz". Mégis mentek, mert menniük kellett ...

Hogy tudnánk megmondani, mit tennénk, ha elöntene az ismeretlen ár? Ha a kicsinyünket elragadná tőlünk, miközben a nagyobbacskát mentjük? Ha szerelmünket a szemünk láttára sodorná el - a biztos halálba? Tudhatjuk-e előre, hogyan viselkednénk a katasztrófa közben és utána?

Faggatjuk, kérdezzük a két fiatal pszichológusnőt, Szegletes Saroltot és Szilvás Nórát, akik öt hetet töltöttek egyhuzamban a szerencsétlenség helyszínén, de azóta is, öt hónapja is, két hetente visszajárnak.

Alig tudják, miről is beszéljenek inkább, hiszen a megélt tapasztalat, a rengeteg "élmény" olyan gazdag, tele vannak vele. Egyszer majd le kell tisztulnia, egyszer majd írni is kellene erről, akár tudományosan is.

Álljon itt tehát csak néhány felvillanó történet, gondolat, amelyet megrendülve hallgatunk:

- Kolontár egy nagy közösség. Volt, aki azonnal rohant a bajbajutottak megsegítésére és volt, aki ezért az életével fizetett. Volt, aki azóta is azon rágódik, neki is menni kellett volna, legyőzve félelmét. A túlélők bűntudata továbbél ...

- Sokuknak semmilye sem maradt, csak az a ruha, ami éppen rajtuk volt. Ilyenkor felborul a lelki egyensúly, a jövőkép bizonytalanná válik. Meg kell találni a belső erőforrásokat és mozgósítani őket.

Ehhez kell az értő segítség ...

- Megjelentek azok a gondolatok, hogy a rosszban is lehet pici jót találni, ebbe lehet kapaszkodni. A legtöbben nem estek kétségbe:

   Utólag hálát adtak az Úrnak, hogy a tragédia olyan napszakban történt, du. fél 1-kor, amikor már nem dolgoztak a földeken, a gyerekek bejöttek az udvarokból, sokan dolgozni mentek, így nem voltak otthon ...

   Aki korábban halastavat ásott, most örült egykori ötletének, hiszen az is felfogott valamit a halálos áradatból ...

   A gyerekek élvezték a tévés szereplést és egy tanítónő nem győzött örülni a sok-sok játéknak, eszköznek, amit adományokból kaptak...

- A lúgos, maró iszap hatása csak néhány nap múlva jelentkezett, a gyógyulás ennél sokkal hosszantartóbb kínszenvedéssel járt. Aki segítőként, mentőként szerezte sebeit, sokkal könnyebben viselte, szinte nem is törődött vele, mint az, aki csak elszenvedte ...

- A fiatal pszichológusok fordított helyzetben voltak, mint szokásos: hiszen nem őket keresték meg, hanem ők mentek, kutatták, kinek lenne rájuk szüksége. Eleinte sokan elutasították őket, de látva, hogy ők nem mennek el néhány nap múlva, hanem maradnak és tartósan számíthatnak rájuk, az emberek kinyíltak és ma már barátként, fontos segítőként fogadják őket.

- Az országos segítség nagyon jólesett mindenkinek, de miután 'lecsengett a szenzáció" és az újságok is másról írnak már, attól még a problémák nagy része megmaradt és talán mindig is meglesz. Rémálmok gyötrik továbbra is főleg azokat, akik a házukba rekedve várták a bizonytalan végkifejletet...

- És egy csodálatos hír a végére: a Mária-kút gyógyító hatású forrásvize, pedig elérte az ár, tiszta maradt....

Kedves Nóra, Sarolt és Péter!
Köszönjük, hogy elhoztátok nekünk Kolontárt ezen az estén, köszönjük, hogy őszintén megosztottátok velünk életeteket. Köszönjük, hogy megtudtuk, még mindig segíthetünk.
Köszönjük a szervező Budaörsi Kolping Család Egyesületnek, hogy elhozott Titeket hozzánk!

További kitartást és erőt kívánunk nektek!

A helperek elérhetőek: www.helperek.hu (Önkéntes Segítők Közhasznú Egyesület)

SSzK