http://www.minalunk.hu/
2011-03-08 12:24

Levél Bakk Istvánnak

|
Bakk István, Schmitt Pálnak intézett levelére, válasz érkezett szerkesztőségünkbe. A Minalunk.hu oldalain közzétett levél, és az erről készített videó sokak figyelmét felkeltette. A levél írója ellenzi a kezdeményezést.
hirdetés

Bakk István
Bakk Endre Kanonok alapítvány elnöke részére

Budapest, 2011. 03. 07

Tisztelt Elnök Úr!


Az Internetről értesültem az ötletről, hogy Nagyboldogasszony szobrával helyettesítenék a Gellért-hegyi Szabadság szobrot. Kérem, engedje meg, hogy mint a közügyekért felelősséget érző állampolgár, egyben volt pannonhalmi diák, röviden kifejtsem ezzel kapcsolatos néhány gondolatomat.


Való igaz, hogy a hagyomány szerint Szent István felajánlotta a koronát Szűz Máriának. Ám abban a korban egészen más volt az Egyház szerepe és jelentősége, mint napjainkban – a királyság után a legfontosabb hatalmi ágazat volt, egyben az ország egyik leghatalmasabb birtokosa. Örülök, hogy ma már nem így van, hanem az Egyház, előnyére, visszaszorult spirituális, oktatási és karitatív területre, amely szerintem sokkal inkább megfelel a jézusi tanításnak és eszményeknek. Jobb, hogy a Hercegprímás nem az első közjogi méltóság, nem az első zászlósúr már, és a modern korszellemnek, a mai Európának megfelelőbb, hogy a Szent Korona már csak jelkép.


Ez a korona az egész magyarságé, a vallásos, azon belül katolikus és más vallású, valamint a vallástalan embereké egyaránt. Még ha nem úgy állna a dolog, ahogy valójában, hogy a vallásgyakorló katolikusok kisebbségben vannak az összlakosságon belül, akkor sem lenne helyeselhető a Korona és az általa jelképezett hatalom kisajátítása. Véleményem szerint ezért egy ilyen lépés nem is felelne meg a felebaráti szeretet eszményének.
Hadd mutassak rá egy másik szempontra is. Korunkban erőteljesen nyomul az iszlám, és még erőteljesebben a hedonista fogyasztási nihilizmus. E hatásokkal szemben szükség van valamennyi keresztény összhangjára és együttműködésére. A Mária-kultusz ezt a remélt összhangot nem erősíti, hanem rombolja, mert a protestánsok számára idegenszerű, elfogadhatatlan. Ők joggal érezhetnék úgy, hogy az Egyház ismét a régi hatalmát igyekszik érvényesíteni, az ő rovásukra. Ha már országos vallási jelkép létesítésében gondolkodik valaki, akkor feltétlenül olyat kellene szóba hozni, amely maximálisan megfelel az ökumené szellemének. A Nagyboldogasszony szobor ezzel ellentétes.


Rámutatnék, hogy a Szabadság szobor eredetileg nem annak készült, később a kommunista hatalom kisajátította, de mint Budapest és hazánk egyik jelképe, szerencsére a helyén maradt, miután több más alkotás, nagyon helyeselhetően, a Szoborparkba került. Eltávolításának szándéka erős ellenérzéseket válthat ki, és ezek feltétlenül ütköznek a Mária-tisztelettel. A vita és az esetleg felállított Nagyboldogasszony szobrot később kísérő gúny, csúfolódás és megvetés ellentétes hatást váltana ki az ötletadók elképzelésével.


Nem lehet eltekinteni a terv anyagi hatásától sem, amely mindenképp száz milliós nagyságrendű lenne, egy olyan országban, ahol a lakosság széles rétegei szenvednek súlyos szükséget. Ebben a helyzetben bizonyára sokan vélik úgy, hogy az emlékműcsere árát inkább karitatív célokra kellene fordítani, hivalkodó, valós helyzetet már nem is tükröző hatalmi jelkép létesítése helyett.
Sajnos nincs különösebb illúzióm, sejtem, hogy érveimmel nem tudok áthangolni valakit, akinek ez az elképzelés egyáltalán eszébe jutott. Lelkiismeretemet mindenesetre megnyugtatom valamelyest: senki sem hivatkozhat arra, hogy épp ez a józan figyelmeztető hang maradt el. Egyben becsületbeli kötelességemnek érzem kijelenteni, hogy a projektet minden rendelkezésemre álló módon és eszközzel gáncsolni és akadályozni fogom. Ha komolyabb formában felmerül, remélem, népszavazás dönt, és én ellene szavazok majd.

Tisztelettel:


Karlovitz Kristóf


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Ez a hirdetési hely kiadó

Kommentek

cskaroly 2011-03-16 15:23:59

Kedves Karlovitz Kristóf!
Engem is meglepett Bakk István kezdeményezése, de én kis átgondolás után helyeslem azt, következésképpen sajnos Önnel nem tudok egyetérteni.
Általában nem tudok egyetérteni az olyan érvelésekkel, hogy nekünk magyaroknak akár történelmi múltunk feladása árán is meg kell felelnünk külső normáknak. Különösen szomorúnak tartom, hogy pannonhalmi diákként Szűz Mária, a magyarság hozzátartozó Nagyboldogasszony hite és szeretete Önben a megosztást idézi fel. Hasonlóan értetlenül állok azon sorai előtt, amikben a Szent Korona - a magyar államiság egységes jelképe - szerepét részletezi. Nem kioktatni akarom, csak közlöm, hogy az én véleményem szöges ellentéte az Önének.
Ami a szobor és a hozzá kapcsolódó alkotói munka anyagi vonzatát illeti, azt el kell ismernem, hogy most sokaknak tényleg húsbavágóbb problémái vannak. Az viszont kétségtelen, hogy tiszta szellemiség nélkül az akadályokat is nehezebb venni és ebben a szimbólumoknak fontos szerepe van.
Összegzésképpen: sajnálom sorait, elkeserítőnek tartom, hogy idáig jutottunk, hogy - még ha udvarias formában is - de a magyarság múltja és szimbolikája többekben olyan gondolatokat érlelnek meg, mint Önben. Biztos nincs ugyanis egyedül.
Kívánom, hogy érezze át egyszer a büszke magyarságtudatot, akkor talán helyükre kerülnek az ilyen dolgok is.
Tisztelettel:
Császár Károly, Budaörs

wittinghoff 2011-03-18 22:21:57

Szerintem Károly, mindenkinek az érzékenysége és értékei tiszteletet érdemelnek. Ezért szomorú, ha mindenféle kurzusok, mindenkire rá kívánják eröltetni aktuális ötleteiket. Különösen fájdalmas ez, ha egy évtizedes jelkép, sok magyar és idelátogató számára szimbólummá vált érték lerombolásán át vezet egy ilyen ötlethez az út. A szabdságszobor a világháború végét és a szabadságot jelképezi, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása. Több tiszteletet érdemel! üdvözlettel.W.Tamás

cskaroly 2011-03-28 15:19:21

Kedves Tamás!
Szerintem pedig Szűz Mária és a hozzá tartozó hit nem egy "aktuális ötlet", "mindenféle kurzus". Sem magyarság 1000 éves történelme, sem pedig az azt megelőző időszak nem egy futó kaland a történelemben. Egyébként én a cikk szerzőjének véleményével és az azt alátámasztani hivatott érveivel vitatkoztam, nem akartam lerombolni semmit. Ha elolvassa, akkor láthatja, hogy nem a sürgetés itta át soraimat. Szabadság pedig majd akkor lesz itt, ha végre megtanuljuk tisztelni egymást, köztük az őseinket is és nem soroljuk értékben őket alá mindenféle kurzusoknak, hogy az Ön szavával éljek. Mert ez a szabadságnak álcázott szabadosság valóban egy kurzus, szerencsére lecsengőben.
Azért annak örülök, hogy szavaiból mintha tényleg kicsengene a másik véleményének elfogadása is, remélem köztük az enyém is.
További szép napot:
Cs.Károly

wittinghoff 2011-03-28 21:18:21

Kedves Károly!
Sokakkal ellentétben értem, elfogadom, s ha tiszteletet érdemel tisztelem mások véleményét, és mindenképpen tiszteletben tartom ezek sokféleségét. Nem venném a bátorságot ezek érték szerinti rendezésére sem. Ám nagyon nem értek egyet semmiféle könyvégetéssel, szobordöntögetéssel, hacsak nem diktátorok szobrairól, s "műveikről" van szó. Azoknak szoborparkokban a helyük, örök okulás okán. A szabadságszobor nem ilyen. Nem magyarságunkhoz, nem Szűz Máriához, s még csak nem is a koronához képest. Csak úgy magában egy jelkép, ami nem leváltandó. S aki ezt szeretné megőrizni, még lehet mélyen vallásos, de akár ateista is. Ez nem világnézet kérdése, szerintem... Mint ahogyan szabadság is akkor lesz, ha sem egyén, sem hatalom nem írja elő senkinek, mi az érték. A kultúra mindig, ahogyan a szabadság is akkor szenved csorbát, ha keretek közé szorítják. A szabadság pedig addig terjed, ameddig más szabadságjogait nem sérti. Ha egy aktuális kurzus megmondja, mi a szép, mi a jó, az sérti az egyént, s sosem a demokrácia kiteljesedése irányába mutat, ellenkezőleg. Üdv, Tamás

matyas 2011-03-29 10:42:02

Bakk István bizalmából elsőként értesültem az elképzelésekről, készítettem egy rövid riportot is a hírek megjelenése előtt, és bennem is voltak kétségek. Vannak benne jó elemek és vannak benne ellenérzéseket okozó részek is. Bennem is megfogalmazódott, miért éppen a Szabadság szobor helyére? Mert nincs abban semmi rossz, ha az ország jelképrendszerét er?sítjük történelmünkhöz, kultúránkhoz kapcsolódó szobrokkal, emlékm?vekkel. De miért egy másik helyett? Miért nem fér el a kett? egymás mellett? Vagy miért nem teremtünk új helyeket, mely nem csak jelképként, hanem közösségi térként is funkcionálhatnának ezután?
Ahogy nézem a politikai életet az országban és Budaörsön is, egyre jobban hiszem, hogy a legtöbbet a közösségi életre, kultúrára, civil kezdeményezések támogatására érdemes fordítani, mert ott jó élni, ahol barátok, ismer?sök, és jó közösségek élnek. Ahol van pezsgés, programok, élet. Ha más forrás nincs költsünk kevesebbet betonra, ami csak falakat épít.
Én örülnék egy Nagyboldogasszony szobornak, de nem a Szabadság szobor helyett. Ez a jelkép szeretett része Budapestnek.

cskaroly 2011-03-29 13:21:51

Kedves Tamás!
Nem gondoltam volna, hogy valaha is több lépcsős levelezésbe kerülünk, de hát ez is színesíti az életet: látja, nem is vagyok olyan fafej. Valószínűleg az érdemi véleménycserének nem ez a legmegfelelőbb fóruma, már csak azért sem, mert az Ön értékrendszere és az enyém között sok tekintetben mély szakadék tátong. Ennek ellenére legutóbbi levelének jó részét akár el is tudnám fogadni, ha nem látnám, hogy közben mi zajlik az országban 20-60-160 éve, vagy akár régebben, kinek-kinek hogy esik jól-rosszul. Ennek kifejtése azonban messze vezetne, úgyhogy hagyjuk. Azt kívánom, hogy sorai váljanak valóra és tényleg szó szerint legyenek igazak, ne csak szeressünk róla így ábrándozni. Sajnos a mindenkori aktuális kurzus jó ideje megmondja, hogy mi a jó, mi a szép nekünk. Ha ezt Ön is belátja, és nem csinálunk úgy, mintha a minap kezdődött volna a történelmünk, akkor szerintem sokat haladtunk előre, ebben szerintem megegyezhetünk.
Örülök "matyas" hozzászólásának, íme egy jó példa, ha valaki keresi a megoldást, nem csak beszél róla. A valódi jobbító szándék ugyanis az, ami nagyon hiányolok Hazánkban. Ilyen értelemben az első következtetésemet akár újra is tudom értékelni, ez nekem nem fáj csöppet sem. Ilyen egyszerű. Persze ettől még Karlovitz úr Bakk István levelére adott első érvelését továbbra is teljesen elfogadhatatlannak tartom. Ismétlem: az érvelést, mert nekem kezdettől ezzel volt a legnagyobb problémám.
Üdvözlettel: Károly

cskaroly 2011-03-29 13:32:10

Röpke utóirat:
A könyvégetésről, szobrok döntögetésről az a véleményem, hogy rossz, akik rosszra gondol. Emellett persze nem tudom nem észrevenni, hogy "...hacsak nem diktátorok...". Most akkor mi van a nagy szabadsággal? Ki a diktátorügyi fő megmondó? Vannak elfogadható diktátorok meg nem elfogadhatók? Ejnye-bejnye, ilyet még én sem mondok.
A kultúrának pedig nem csak a keretek közé szorítás árt, hanem a végtelenített szabadosság is, de azért örülök neki, hogy Tamás is aggódik érte: máris sokat haladtunk.
Üdv: Károly

Rovat legfrissebb hírei
  • Az autópálya zaja messzire elér ... »
  • A Kertbarátok Egyesületének véleménye a budaörsi piac tervezett helyéről »
  • A kerítés túloldaláról - a „bunyós postás” történetéhez »
  • Újra jelentkeztek a fanyűvő vandálok »
  • Észrevétel, vélemény az új polgárőr törvényről »
  • Homokozó »
  • A meleg hajlék, jó szó és befogadó szív reményében ... »
  • Vizuális kultúra békaperspektívából - M. Fekete György londoni levele »
  • A Szülőföld Egyesület Budaörsért nyilatkozata »
  • Ismét jöttek a pusztítók. »
  • Legfrissebb képtárak

    A leendő Zichy korzó környéke

    Megtekintettük nemrégiben, hogy néz ki most a tervezés alatt álló Zichy korzó majdani alsó kijárata és milyen látvány fogad minket. Vajon hogyan kapcsolódik majd mindez a leendő kulturális központhoz?

    Helyi dolgok...

    Molinó készítés Budaörsön a Dicentránál!

    Szállás Budaörs
  • Magdi Panzió

  • Éttermek Budaörs
  • Fenyő Étterem
  • Magdi mama kiskonyhája
  • Aromi Ristorante Italia - Olasz étterem, pizzéria Budaörs szívében
  • ABS Bowling & Pub
  • Berger Vendéglő

  • Látványosság, szabadidő Budaörs
  • Városi Régészeti Kiállítás
  • Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum Budaörs

  • Helyi vállalkozások, szolgáltatások Budaörs
  • Plissée Exkluzív női divat
  • Buliszerviz
  • Budaörsi Ingatlanszövetség
  • Völgy 2000 Kft.
  • Horváth Kereskedelmi kft.

  • Civil szervezetek Budaörs
  • Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport
  • Régiségbúvár Egyesület
  • BUDAÖRSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
  • BUDAÖRSI DIÁK SPORTEGYESÜLET (BDSE)
  • CBE, BUDAÖRSI CUKORBETEG KLUB EGYESÜLET

  • Közösségek Budaörs
  • Budaörsi Római Katolikus Egyházközség

  • Sport Budaörs
  • Zendo Budaörs Egyesület
  • ABS Sportcentrum
  • BSC Labdarúgó Szakosztály
  • Liver FC Budaörs
  • Úszásoktatás Budaörsön