Budaörsön a helyi média burjánzását láthatjuk. Aki ezen a helyzeten központosító szándékkal változtatni akar, annak csakis az lehet a célja, hogy „centrális erőteret” hozzon létre a budaörsi nyilvánosságban.
hirdetés
A Budaörsi Városmarketing Kft. Létrehozásával kapcsolatosan eddig egy meggyőző érvet sem hallottam. A tegnapi testületi ülésen paradox módon éppen az előterjesztők hallgatása adott magyarázatot arra, hogy ki, miért és mire gondolja használni ezt az újonnan létrehozandó médiacéget. A Fidesz dobta be marketing Kft. ötletét, de az ő részükről senki még csak meg se próbált az előterjesztés mellett érveket felsorakoztatni.* Ha már létezne ez a cég, akkor lehet, hogy tegnap sem érezte volna magát annyira kínosan a Fidesz frakció, hiszen kellően kreatív szakemberek nyilván meg tudnák magyarázni a megmagyarázhatatlant. Az adófizetők pénzéből fizetett marketingesek nyomhatnák le a város torkán a jobboldali többség által hozott olyan döntéseket, amiket ők maguk nem tudnak vagy nem akarnak épkézláb érvekkel alátámasztani.
A kérdések: mi a baj a városi kommunikációval, miért így kéne javítani rajta és miért éppen most? Egyáltalán nem szeretnék az ördög ügyvédje lenni, de ha már az előterjesztőktől nem hallhatottunk érveket, akkor megpróbálom én bemutatni a felvetés általam vélt két fő értelmezési lehetőségét.
Mit is jelent maga a városmarketing? Minden település két irányba kell, hogy kommunikáljon. Egyrészt „kifelé” a potenciális hazai és külföldi befektetők, turisták felé, másrészt „befelé”, azaz a lakosság irányába. A Városmarketing Kft. létrehozása mellett ebből adódóan két típusú érv szólhatna.
Kifelé kommunikálás
„A város nem fest kellően pozitív képet magáról kifelé, ezért szükséges egy aktív városimázs építés, amit egy Városmarketing kft. tudna a leginkább ellátni.” Ez az érvelés több helyen is sántít.
Az Image Factory által készített tavalyi városimázs toplistán Budaörs a saját kategóriájában 5. helyezést ért el. Tehát mindenféle központi városi médiacég működtetése nélkül is kifejezetten előkelő helyen vagyunk.
Ha teszem azt nem lenne ennyire jó a város imázsa, akkor sem biztos, hogy azon egy városi médiacég tudná javítani. Természetesen lehet az a célunk, hogy mint sok minden másban, Budaörs a városimázs toplistán is az ország éllovasa legyen, de semmi nem indokolja e célból egy külön kft. létrehozását. Különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben.
Befelé kommunikálás
A másik fő irány, ami mentén lehetne érvelni a városi médiacég mellet a következő: „A városi döntéshozók nem tudnak megfelelő kommunikációs csatornát találni a lakossághoz. A lakosság tájékoztatásához szükséges tehát a médiacég létrehozása.”
Azt gondolná az ember, hogy pont Budaörsön ez a kérdés fel sem merülhet. Van egy BTV, egy Budaörs Rádió, egy a magyar települési honlapok átlagához képest űrtechnológiával felszerelt városi honlap és egy Budaörsi Napló. Ezek valamilyen formában kapnak önkormányzati támogatást. Ezeken a felületeken mind a hivatal, mind a képviselőtestület tagja kommunikálhatnak.
Budaörsön ráadásul kiemelten magas az internethasználók aránya. Nem véletlen, hogy tőlünk indult ki az elmúlt évek legígéretesebb országos hálózatú helyi médiakezdeményezése, a MINÁLUNK.HU. Ez ékes példája annak, hogy közpénzek költése nélkül is megteremtődnek új kommunikációs felületek. Több önkormányzati képviselőnek van blogja, illetve a közösségi oldalakat is használják.
A fentiek közül mindegyik egymástól függetlenül működik. Egymás mellett és egymással versenyezve jöttek létre. (Ez alól kivétel a budaors.hu, ami hivatalos önkormányzati honlap, viszont minden információját bárki felhasználhatja.)
Budaörsön a helyi média burjánzását láthatjuk. Akár szerencsésnek is tarthatnánk magunkat, hogy ennyi forrásból tudunk tájékozódni. Ez jó mind a széles nyilvánosságnak, mind azoknak, akiknek mondanivalójuk van. Aki ezen a helyzeten központosító szándékkal változtatni akar, annak csakis az lehet a célja, hogy „centrális erőteret” hozzon létre a budaörsi nyilvánosságban. Már ha van egyáltalán konkrét célja ennek a kezdeményezésnek és ez nem egyszerűen a "nagyok" öncélú majmolása, a kormány felé való stréberkedés.
A javaslat megfontolatlanságát abszolút jelzi annak időzítése. Pontosan a média központosításával kapcsolatos botrányok miatt romlott drasztikusan Magyarország egészének imázsa az elmúlt hónapokban. A kormánypártok népszerűségvesztése is nyilván valamelyest a médiacentralizációs törekvéseiknek köszönhető. Ilyen körülmények között pont most felvetni a budaörsi központi médiacég létrehozásának kérdését bődületes szarvashiba. Még ha szólnának is a dolog mellett valós érvek, a Fidesznek akkor is minimum fél évet várnia kellett volna a felvetéssel, amíg lecsillapul az országos és európai szintű botrány. Nem szeretnék kommunikációs tanácsokat osztogatni a jobboldalnak, de érezniük kellett volna, hogy a jelen körülmények között ezzel a felvetéssel vékony jégre tévednek.
*A korrektség kedvéért hozzáteszem, hogy Kálóczi Imre végül hozzászólt a napirendhez, de az előterjesztés melletti érvet nem mondott. Videón elérhető a teljes anyag, ki-ki próbálja meg kihámozni belőle, hogy miért is van szükség erre az egészre.
Tisztelt Simándi Szelim! Gratulálok, hogy ilyen szépen összefoglalta saját gondoltaimat is. A Városmarketing Kft. mellett eddig én sem hallottam meggyőző szakmai érveket. A mai világban, amikor bárki szolgáltathat tartalmakat blogon, közösségi médián keresztül, eléggé halott elképzelésnek tartom az ötletet, hacsak nincs valami mögöttes szándék. Számomra egy média akkor hiteles, ha független és tárgyilagos, akkor élvezetes, ha friss, naprakész, interaktív és változatos formában kínálja a tartalmakat. A felsorolt médiumokat mind ismerem, fogyasztom is, és annyit tudok, hogy a helyi TV-t és Rádiót részben, vagy egészben az Önkormányzat finanszírozza, így nem beszélhetünk függetlenségről, a Budaörsi Napló jelenleg anyagilag talán független, viszont sosem rejtegette politikai identitását, és jellegénél fogva nem tud se napra-, se \
... se "hétrekésznek" sem lenni. A városi honlapon kerestem az űrtechnológiát, de nem találtam. Még tovább keresem.... A Minálunk.hu tudtommal független, politikailag kiegyensúlyozott, friss, aktuális, interaktív és multimédiás megoldásaival egyenesen attraktív, úgyhogy magam részéről szívből drukkolok a kezdeményezőinek, hogy minél több helyen meg tudják valósítani az országban. ...És mindezekkel még ki sem merítettük a helyi médiumokat. Ismerek még legalább két weboldalt és három nyomtatott lapot is a város híreivel kapcsolatban.
Filkay Péter egy hasonló kérdés kapcsán ezt mondta:"A fenntartó egyébként eldöntheti, hogy maga kívánja ezt a feladatot végezni, vagy kiszervezi." A kiszervezéseknek ezer negatív hatása volt a gazdaság különböző területein. A kiszervezés mindig azt jelentette, hogy többszörösébe került a feladat ellátása! Erre csak azok törekedhetnek, akik a személyes kapcsolatok bővítésére használják az állam pénzét, kiépítve egy újabb klientúrát. Az Önkormányzat médiákat érintő feladatát egy jól működő, szakmailag rátermett, felelősségteljes munkát ellátó - szervezeti formájában már meglévő - Kabinet-iroda el tudná látni, mint ahogy az önkormányzat intézményeinek üzemeltetését is. Csupán ki kellene terjeszteni, meg kellene határozni a konkrét feladaköröket és működtetni kellene az ellenőrzést! Bármilyen kft., a "saját szakállára" fogja alkítani tevékenységét, mert gazdasági tevékenységében senki nem korlátozhatja. Ha pártemberek kerülnek oda, akkor a pártszempontok fognak dominálni!
Függetlenül attól, hogy most ki ilyen politikai holdudvarhoz csatolja magát, azt azért el kell ismerni mindenkinek, hogy van ebben az elképzelésben pár racionális és támogatandó dolog. Mindezen túl szerintem sem szerencsés gondolat egy ilyen sziluettjében sem felvázolt elképzelést megvalósítani, mert félő, hogy ez is a sikertelen projekteket (pl.: termál fürdő és vize) fogja gyarapítani.
Az ember természetes ösztönéhez, vagy igényéhez tartozik, hogy minél jobban tájékozódjon. Például, ha tehetem, akkor nézem a képviselő-testületi üléseket, de az igazat megvallva a felét sem értem. Pedig súlyos pénzekről döntenek komoly, jól felkészült és hiteles embereknek kikiáltott képviselők. Szerintem az egész egy nagy színjáték, és igen becsületére váljon annak, aki pontosan meg tudja mondani, hogy akkor ki, hol, miért azt mondta, és különben miért is pont most? Azon túl azt érzem (lehet, hogy rosszul), hogy egy nagy helyi mutyi végkifejletét nézem, ami már régen le lett zsírozva. Az emberek csak szavaznak, előtte és utána hol a kamerának, hol egymásnak odamondogatnak valamit, és se eleje, se vége a történetnek, csak a 6 órás időkorlát szab gátat az esztelenségnek. Az emberek pedig értetlenkednek, nem értik, hogy miért került az uszoda 1 milliárddal többe, nem értik, hogy miért megy ott a legfőbb vágyunknak kikiáltott bicikli út, ahol épeszű ember nem akarná, és nem értik, hogy miért és miért olyan gyorsan kell ennek a Budaörsnek szép belvárost csinálni. Ezekre nem kap kielégítő választ a tájékozódni vágyó ember. Persze van felelet rá, de mindig marad az emberben valami hiányérzet.
Helyi média? Hát, a nyomtatottak közül a Helyi Téma (igaz ez regionális) jobboldali orientáltságú, ellenben ha kinyitom a Budaörsi Naplót, akkor biztos, hogy az első felütésnél a főszerkesztő asszony mélyen, burkoltan és kedvesen pozitív színben festi le a baloldalt. A helyi rádió és a tévé is önkormányzati támogatásból él (részben), így nem várja el senki tőle, hogy oknyomozó riportban számol be a (még meg sem választott) alpolgármester titkosszolgálati előéletéről.
Egy szóval, hiú remény, hogy ez a helyzet megváltozzon. Mindenki ízlése szerint olvasson ezt, vagy azt, vagy szörfölgessen az interneten és olvassa a minalunk.hu-t, vagy menjen le a szomszéd Joli nénihez, aki mindig mindent hamarabb tud, és főleg jobban.
Megtekintettük nemrégiben, hogy néz ki most a tervezés alatt álló Zichy korzó majdani alsó kijárata és milyen látvány fogad minket. Vajon hogyan kapcsolódik majd mindez a leendő kulturális központhoz?