Mountainbike-kal az Alpok csúcsain – Michelberger Szilvia és Bojkó Balázs fantasztikus túrája

Első Trans Alp túránk (2010. július 22-30.) – Michelberger Szilvi beszámolója

Már régóta játszottunk a gondolattal, hogy ki kellene próbálni egy többnapos Transalp bicikli-túrát. Szerelmesek voltunk a természetbe, a kihívásokba, a kerékpározásba, egymásba és ennél több nem is kellett ahhoz, hogy nekivágjunk kettesben egy 400km hosszú, összesen 12500 m szintű, 6 napos túrának az Alpokban.
A helyszín: az olaszországi Dél-Tirol tartományban Morter kis városától a Garda-tó északi csücskén fekvő Nago városáig.

Minden napra előre lefoglaltuk telefonon vagy e-mailen keresztül a szállást, hogy ezzel ne kelljen időt töltenünk az egész napos tekerés után. Egy éjszaka 30euro/főre jött ki, amihez a reggeli is hozzátartozott. Szerencsénkre Dél-Tirol területén az emberek mind beszéltek németül, így a kommunikációval nem volt gondunk. 1919-ben a saint-germaini béke megkötésével Dél-Tirolt Olaszországhoz csatolták, de hosszas harcok után Dél-Tirol nagyfokú autonómiát kapott. Megtudtuk, hogy a tanítás ma is német nyelven folyik.
Kerékpáros GPS-re letöltöttük az útvonalat, de a biztonság kedvéért beszereztük az útvonalhoz tartozó térképeket is. Mivel még nem voltunk egyáltalán többnapos túrán, úgy mértük fel a kondíciónkat, hogy napi 65-70 kilométert teszünk meg.

A hátizsákunkban 30 liternyi hely volt és úgy döntöttünk, hogy maximum 8 kg-ot cipelhetünk a hátunkon, és ennek betartására mérleget használtunk. Tudtuk, hogy a hosszú és meredek alpesi emelkedőkön minden háton hordott plusz kiló különösen nagy terhet jelent majd.
Ez azt jelenti, hogy egy teljes heti ruhamennyiséget, minden időjárásra felkészülve, szerszámokat, alkatrészeket mind bele kellett sűríteni a táskába. Szinte csak bringás ruhákat pakoltunk, az utcai ruhánk mindössze egy póló és egy rövidnadrág volt. Minden felesleges súlytól igyekeztünk megszabadulni.

0. nap – a megérkezés
Kora reggel indultunk autóval a Budapesttől 900 kilométerre fekvő Morter városkáig. A 10 órás út alatt izgatottan figyeltük az Alpok meghódításra váró csúcsait. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, mintha ismerőshöz érkeztünk volna. Megérkezés után sietve kipakoltunk és beletekertünk a másnapi útvonalba, hogy kipróbáljuk a navigációt. Gyorsan realizáltuk, hogy itt 2-3 órás folyamatos mászások várnak ránk, ellentétben azzal, amihez itthon szoktunk hozzá. Délután kaptuk a hírt, hogy másnap a meghódításra váró 3000 m-es csúcs közelében alpesi vihar várható. Ezt mindenképpen el akartuk kerülni, így a másnapi útvonalat át kellett szerveznünk. Este a kitűnő vacsorával jóízűen belakmároztunk és az elhatározott napi 9 óra alvást betartva korán nyugovóra tértünk.

1. nap – havas csúcsok
7 órakor keltünk, hogy még a vihar előtt felérjünk. Bőséges reggeli után búcsút vettünk a házigazdától, az autótól és átültünk a szívműködtetésű, izomhajtású kétkerekűnkre. Nagy hegy állt előttünk, tengerszint felett 450 m-ről 3000 m-re kellett feltekernünk, ráadásul az út végig emelkedett.
Haladtunk felfelé a nagyon meredek utakon. Egyre jobban fáradtunk és az idő is egyre romlott. Kezdetben aszfalton, később köves terepen, szabadon legelésző állatok és vízesések mellett tekertünk. 2000 m-en betértünk egy meleg levesre a csúcs előtti utolsó „Hüttébe”.

Induláskor gyors menekülőre fogtuk, mert két jól megtermett, agresszív liba támadt ránk. Ezután egy nagyon köves, helyenként már nem tekerhető túraútvonal várt ránk, 1000 m szintkülönbséggel. A beígért vihar közeledett, esni kezdett az eső és hirtelen nagyon hideg lett.
Az utolsó 400 m szintkülönbségen átléptük a hóhatárt, és a terep a kövek és a víz, hó miatt tekerhetetlenné vált. Így az utolsó 2-3 kilométert gyalog, a bringát tolva, cipelve, tettük meg. Nagyon boldogok voltunk, amikor az utolsó méterek után megpillantottuk a célt, a Stettiner Hüttét.
Különleges élmény volt, hogy a rossz idő, a 1-2 °C ellenére sok túrázó és bringás érkezett aznap is a hüttébe, mesélték, hogy ritkán járnak magyarok a környéken, főleg bringával. Egy 10 fős szobában aludtunk és este 10-kor már mindenki aludt.

2. nap – a lovak nyomában
Az éjszaka tomboló vihara után reggel havas tájra ébredtünk, ehhez -1 °C hőmérséklet tartozott. Reggel nem tudtunk olyan korán indulni, mint szerettünk volna, mert a csuromvizes ruhák éjjel nem száradtak ki eléggé.
A havas-köves lejtőn nagyjából 2000 m szintkülönbséget kellett lefelé haladnunk, 3,5 óra elteltével már napsütésben, 20 °C-ban érkeztünk meg Merano-ba, útközben kétszer is átöltöztünk. Így lett hirtelen télből ismét nyár, egy nagy pizza után folytattuk utunkat a csodaszép Hafling üdülőfalucska felé, mely az aznapi uticélunk volt. Ez volt az egyetlen nap, ahol nem várt minket lefoglalt szállás, bíztunk benne, hogy majd könnyedén találunk. Nem ment könnyen, de a végén sikerült találnunk egy kedves szobát. Hafling falu híres az itt kitenyésztett, róla elnevezett lófajtáról, melyet szőke szépségnek is hívnak. Jellegzetes barna színe és szőke sörénye egyedülálló. Sajnos a faluban nem sikerült felfedezni egyet sem, reméltük, hogy a következő szakaszon találkozunk velük.

3. nap – rázós terep
A 3. napi szakasz Haflingból Kaltern (Caldaro) városkába vezetett. Az egyik kedvenc napunk volt ez, hosszú, szép erdei emelkedővel az elején, majd a csúcson végre megpillantottuk a várva-várt haflingi lovakat. Olyan nyugodtak voltak, hogy az orruk előtt eltekerve sem mozdultak meg.
A 2000 m-es csúcs után egy technikás, köves, gyökeres lejtő következett, ahol Szilvi nagyot esett és a tetejébe még egy defektet is összeszedett. Ez a lejtőzés az itthon megszokott terephez képest jóval nehezebb volt, igazi technikai csemege, a problémák ellenére nagyon élveztük.
Rövid kényszerpihenő után haladtunk tovább, de később ismét egy állattal kerültünk közelebbi kapcsolatba: Balázst megcsípte, de még inkább megharapta a térde fölött egy óriási bögöly. Pillanatokon belül óriásira duzzadt a combja, szerencsére a bringás nadrág erős szorítása megállította a terjedést. Leérve Bolzano városába megálltunk a főtéren, fagyival enyhítettük fájdalmainkat. Érezni lehetett, hogy itt már az olasz nyelv, kultúra dominál.

Az út további része dél felé vitt minket tovább, a völgyben egy ideig kerékpárúton tekertünk, majd az almaültetvények között ismét terepre kanyarodtunk. Itt nagy szintkülönbségek már nem vártak ránk, csak egy csodaszép, erdő közepén fekvő tó (Lago di Monticolo).
Itt az utolsó pihenőnk után egy óra tekerés után elértük Kalternt, ahol az előre lefoglalt szállásunkat rosszul jegyezte fel a tulajdonos, így kiderült, hogy az eredeti panzióban nincs hely számunkra. Kárpótlásul segített elszállásolni minket egy közeli házban. Este egy kellemeset sétáltunk a helyes kis városban. A pincér megmosolygott minket, amikor dupla adag tésztát rendeltünk, úgy gondoltuk, hogy ez magyarázatra szorul és elmeséltük neki eddigi utunkat.

4. nap – a holtpont
Ezen a napon a cél Sporminore, egy kis almatermelő falu volt. Kalternből elindulva 1600 méternyi szintkülönbség várt ránk egyben, és itt kijött az első 3 napi fáradtság, kimerültség. Mentálisan és testben is éreztük ezt, a háton cipelt pluszsúly már nagyon húzta a vállunkat, a nyereg feltörte a fenekünket, fájt a hátunk is. A hegytetőn viszont, 2000 m-en gyönyörű kilátás nyílt a völgyre és a környező hegyekre.
A következő lejtőzés széles mosolyt csalt arcunkra, majd aszfalton tettük meg az út maradék részét a célig. Az aszfaltos út a legvégén teljesen elvette az erőnket, fél órával a vége előtt meg kellett állnunk, hogy némi kóla és szendvics mentsen meg a teljes éhezéstől. Alma-, és szőlőültetvények között másztunk 400 m szintkülönbséget, és végre megérkeztünk egy hamisítatlan olasz fogadóba, ahol a tulajdonos nagyon kedves volt, de sem angolul, sem németül nem beszélt, így kénytelenek voltunk elővenni néhány szóból álló olasz szókincsünket, és némi mutogatással kombinálva sikerült kifejezni magunkat.
Este igazi olasz, 4 fogásos vacsorát ettünk, a végén kávéval, hogy el ne dőljünk az asztaltól való felállás után.

5. nap – érkezés a Gardához
Ezen a napon több tóra is szép kilátás nyílt a meghódított hágókon. Andalo síparadicsomán keresztül vezetett az út, megmásztuk a piros pályát, majd innen tovább haladva az aznapi legmagasabb pontra érve megpillantottuk a Lago Molveno-t, mely gyönyörű türkiz színben pompázott. Ezután egy fennsíkra értünk, ahol hosszan haladtunk, időnként tehéncsorda állta utunkat.
A nap csúcspontja az volt, amikor megláttuk az utunk végcélját, a Garda-tavat. Belegondoltunk, hogy nem sokan látják ebből a szemszögből. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt, már csak ezért is megérte 5 teljes napot tekerni a nehéz, hosszú emelkedőkön.
A látvány csalóka volt, innen még 45 km-t kellett tekernünk a tópartig, melyben komoly, nagyon sziklás lejtő és köves, sóderes emelkedők is voltak, csak hogy a végén még nagyobb legyen a megérkezés öröme. Érkezés után gyorsan ledöntöttünk egy hatalmas sört, és lementünk sétálni a környékre. Nem maradt el a finom vacsora sem.

6. nap – lazítás, barangolás
Szikrázó napsütés, erős szél – ez jellemezte ezt a napot, aminek egyenes következménye volt a tavon száguldozó ezernyi szörfös. Gyönyörködve a tájban, pihengettünk a parton. Felfedeztük a környéket és újból bringára pattanva egy közeli hegyi faluban vacsoráztunk. Visszafele bekapcsolódtunk a város nyüzsgésébe, koncertet hallgattunk és szabadtéri moziba mentünk Torbole városkában a parton. Maximálisan kiélveztük az utolsó teljes napunkat a Gardán.

7. nap – Vissza Morterbe
Reggel még ellátogattunk Riva del Garda városába, mely szintén a tó északi partján fekszik, Torbole mellett közvetlenül. Indulásra készen álltunk, ám az idő gyorsan viharossá változott.
Egy ideig ebben gyönyörködtünk a parton, majd kénytelenek voltunk elindulni Roveretoba, ahol a legközelebbi vasútállomás található. 30 km-t szakadó esőben tettünk meg, csuromvizesen felszálltunk a vonatra, és egy átszállással a 2. napon már látott Merano-ba érkeztünk meg. Innen a Vinschgau völgyén, hibátlan kerékpárúton jutottunk el Morterba (30km). Így az utolsó napra is jutott 60 km, mely jó levezetés volt a 6 napi kemény menet után. Otthonos érzésünk volt, amikor megérkeztünk a kiindulópontra, itt megint csak nem maradhatott el a kiadós vacsora és a nagy élménybeszámoló a kedves vendéglátónknak.

Másnap reggel fájó szívvel (és lábbal) indultunk neki a hosszú útnak hazáig. Az elmúlt egy hét alatt rengeteg élményt gyűjtöttünk és szerencsésnek éreztük magunkat a jó idő miatt, és, hogy nagyobb baleset nélkül végigcsináltuk.