
A Zichy korzó létesítésének újabb állomásához érkeztünk. A Főépítészi Iroda kifüggesztette a szabályozási tervet és ismét tanúbizonyságát kaptuk annak, miként és kinek az érdekeit képviseli a hivatal. Volt előzetes lakossági ismertetés, a felmerült kifogásokra változtatási szándék, végül egy egyeztető tárgyalás. Mindez csak a látszat megóvására, ezt értem gusztustalan gesztus alatt. Mert mi is történt voltaképpen?
hirdetés
A 130-131 hrsz. befektetője 8,0 m építménymagasságú épületet akart a Stefánia utcai svábházak mögé, a korzó teljes hosszában. A lakossági tiltakozásra úgy döntöttek 0,5 m engedményt adnak, megépítik 7,5 m-ből amit elterveztek. Ez persze nem elfogadható a szomszédság számára , de a Főépítészi Iroda ezt támogattta, ez jelenik meg a szabályozás egyes paramétereiben. De hogy a szegény vállalkozót nehogy kár érje, gyorsan megváltoztatják, persze egyeztetés nélkül a szabályozásnak két , a magasság szempontjából döntő elemét : elhagyják azt a pontot , amely a korzó homlokzatmagasságát korlátozná az építménymagasság mértékében, és betesznek egy másik pontot, melyben a terepszintet a jelenelegihez képest engedik 1,5 m-rel megemelni!!! Vagyis nesze neked haszontalan lakosság , az épület így az 50 cm –es engedmény ellenére minimum 1,0 m-rel lesz magasabb, mint ami ellen tiltakoztunk eleve!!! Hiába, a hatalom megmutatja az okvetetlenkedőknek, azt tesz velük amit akar, vagyis jelen esetben semmibe veszi mind őket, mind az egyeztetési kötelezettségét, viszont jelentős előnyökhöz juttatja az általa favorizált érdekkört. Ja és mellékesen, tönkreteszi az Ófalu egységes történelmi képét. Merthogy az ILLESZKEDÉS fogalmát csak piár szinten kezelik, ha megnézzük a tényeket, fütyülnek rá. És ránk is… A délamerikai szappanopera budaörsi módra folytatódik : Felhívom a Főépítészi Iroda képviselőjét mikor tekinthető meg a Zichy korzó tervezett szintbeli vonalvezetése. Azt a tájékoztatást kapom, hogy a többedik változatot tervezik, ne aggódjak , a Köztér felőli telken a terepszinten maradnak. Hogy mikor győződhetek meg erről ? Válasz : legkorábban január 12-én. És itt tessenek figyelni a dátumokra: a kifüggesztés 30 napjából lényegében közel a fele a Karácsonyi ünnepekre esik, és mivel ez nem munkanapban számít január 2-án lejár. Szóban (értesítés nincs) elmondják, hogy terveznek január 6-ra egy lakossági fórumot, de mint az előzményekből látjuk a korzó kialakítása- szintjei – nem lesznek ekkor még publikusak. A szabályozási terv szerintük január 15-re jogerőssé válik.
És ekkor a kezembe adnak egy vázlattervet : A Keczán-féle telek korzó szintjeire utal : A korzó 2,5 m magasságban halad a Stefánia utcai telkek felett !!! Nemhogy lebontanák a csúnya, oda nem illő házakat! Ha valaki , a telek tulajdonosa csak tudja hol a korzó szintje!
Leszámolom a telekhatáron álló házam mellett a korzóra felvezető tervezett lépcső fokszámát, a meglevő szintekkel : STIMMEL!!! Sétálnak a háztetőmön, a kerítésem magasságában, vagy még felette húzódik a korzó járószintje. MINIMUM 4,00 M MAGAS AZ A KERÍTÉS A TELKEM TEREPSZINTJÉTŐL SZÁMÍTVA , AMI TAKARNÁ A KÖZTERÜLETI BELÁTÁST !!! ÉS ERRŐL A SZINTRŐL MÉG ELINDULNAK A MINIMUM 7,5 M MAGAS,3 SZINTES HÁZAK !!! Vagyis az az állítás, hogy mindenki akkor épít amikor akar, a telkek értéke emelkedik a beruházás által , eleve csak a tulajdonosok etetése. A telkek értéküket vesztik a fenti kialakítás miatt. EZ A TÖRTÉNET AZ ELLEHETETLENÍTÉSÜNKRŐL SZÓL, AHOL MAJD ÉRTÉKCSÖKKENTETT ÁRAKON KEGYES FELVÁSÁRLÓK MEGSZABADÍTANAK INGATLANAINKTÓL. Természetesen minden lehetséges ellenlépést megteszünk, abszolút összefogva. A város valakit mindenképpen kártalanít majd, ha megvalósul a korzó,akkor az értékcsökkent ingatlanok tulajdonosait, ha nem valósul meg, akkor a vállalkozókat, akiknek ki tudja milyen ígérvényeik vannak. Ez a vadkapitalizmus uniós támogatással a XXI. század Magyarországán. És csak reménykedem, hogy nem kell angoltudásunkat arra használni, hogy az unió különböző szerveinek írkáljunk panaszleveleket. Reménykedem abban, hogy Budaörs képviselőtestülete megálljt szab ennek a folyamatnak, márcsak azért is , mert ki tudja milyen hitelekkel teremtik majd elő azt az önrészt ami szükséges, na meg magát a 600 milliót is, hiszen tudjuk, hogy hogy az eu-s pályázatok utófinanszírozottak.
Boldog Újévet Budaörs ! Morvai Ágnes
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|