Leipán Tibor szerint szakmailag és politikailag is jó döntést hoztak a Városi Klub ügyében
|
A Városi Klub ügyében megszólat Leipán Tibor az 5. választókerület önkormányzati képviselője, aki nemmel szavazott a szerződés 3 hónapos meghosszabbítására. Levelét, melyet kommentként írt egy korábbi cikkhez, most egy videófelvétellel kiegészítve közöljük.
hirdetés
A Városi Klub ügyében többen is kérték, hogy foglaljak állást, tekintettel arra, hogy a december 15-i testületi ülésen én is nemmel szavaztam a bérleti szerződés meghosszabbítására, illetve azért mert maga a Klub is a választókörzetemhez tartozik. Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy helyes döntést hoztunk, az ügy mélységi analízise is alátámasztja döntésünk helyességét.
A napirendhez először Laczik Zoltán képviselőtársam szólt hozzá, kérve bennünket, hogy ne politikai alapon hozzuk meg a döntésünket. Ami engem illet, eléggé megdöbbentett ez a bevezetés, hiszen egy közintézményben eleve tilos a politizálás, beleértve bármilyen fajta megjelenítést is. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a felszólalás kissé megkésett és célt is tévesztett, mivel ezt a beszédet jóval korábban és azoknak kellett volna megtartani, akik ezt a városi közintézményt politikai célokra is felhasználták. Ezzel máris elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amely indokolja a döntésem (szavazatom) hátterének magyarázatát, nemcsak „politikai”, hanem alkalmassági szempontok alapján is.
Nézzük először az ügy politikai hátterét:
Egy bérleti szerződés esetleges meghosszabbítása tárgyában hogy lehet egyáltalán politikai okokat felsorolni? Hogyan kerülhetett a csizma az asztalra? Lehet–e kiindulni abból, hogy ne politikai kérdésként kezeljünk egy bérleti szerződés meghosszabbítását? Ha ugyanis egy kiindulási pont téves, akkor a következtetés is csak téves lehet.
Márpedig nem a politikától mentes „civil” egyesület honlapján található a 2010. augusztusában alapított szintén „civil” egyesület támogató felhívása, hanem egy városi közintézmény honlapján amely ellentétes a vonatkozó jogszabályokkal is. Gondolni sem merek arra, hogy amennyiben egy városi közintézmény honlapján, mi - azaz korábbi fideszes képviselőjelöltek - egy kampányfilmet helyeztünk volna el, akkor a velünk kevésbé szimpatizáló média harsogásának az egyre táguló világegyetem sem szabott volna határt.
Nézzük most a kérdést szakmai oldalról:
Szakmai megalapozottság a bérleti szerződés meghosszabbításához nem hangzott el. Csak a politika felvetése illetve egy-két érzelmi húr megpendítése nem ad kellő súlyú és tartalmú magyarázatot egy bérleti szerződés meghosszabbításához. Lefordítva ez annyit jelent, hogy az alkalmatlanságot illetően a bizonyítékok éppen a másik oldalról érkeztek, melyeket most külön – külön is részleteznék:
- A határozott idejű bérleti szerződés 2010. december 31-én lejár. A három hónapos hosszabbítási kérést azzal indokolták, hogy ezen időszakon belül egy koncepció kerül kialakításra a Klub további működtetését illetően. Javítsanak ki, ha tévedek, de egy koncepció kialakítására bőven elég egy, maximum két hét is, nem beszélve arról, hogy a háttérben állítólag évtizedes tapasztalat is rendelkezésre állt a pályázónak.
- Milyen szakmai vezetés lehet ott, ahol tudják, hogy egy bérleti szerződés lejár, és nincs a folytatáshoz megfelelő szakmai koncepció letéve a képviselők asztalára, tehát a képviselőknek nincs is lehetőségük a szakmai érvek megvitatására, esetleges ütköztetésére?
- A Gergely naptár szerint létezett három hónappal ezelőtti időszak, tehát amennyiben megkérdőjelezhetően ennyi idő szükséges egy koncepció elkészítéséhez, akkor ez az időintervallum bizonyosan a rendelkezésre állt, a bérleti szerződés lejárta előtt is.
- Általánosságban elmondható, hogy egy határozott idejű bérleti szerződés esetén a szerződő Felek a szerződés teljesítését együttesen értékelik, kölcsönös elégedettség esetén azt meghosszabbítják. Amennyiben hiteles szakmai munkára került volna sor, akkor a bérleti szerződés meghosszabbítását nem három hónapra, hanem évekre kérik, feltéve, ha a mögöttes tartalom ezt kellőképpen indokolta volna.
- A Városi Klub tetemes köztartózást hagy maga után. A Pénzügyi Bizottság elnökeként úgy gondolom, hogy nem adhatom szavazatomat további adóssághalmaz növeléséhez, így a bérleti szerződés meghosszabbítása elleni szavazatom ebből az aspektusból is indokolt volt.
- Pénzügyi oldalt illetően a kommentekből is kiolvasható, hogy „a kieső bevételek ellenértékeként több millió forintot adott a város a klubnak”, illetve hogy „csak a Városi Klub kapott 10%-os emelést, 11 millió Ft-ot”. Az ellehetetlenülést éppen ezért nem külső okokban, hanem elsősorban belül kellene keresni, párhuzamosan rögzítve „tiltakozásunkat a Városi Ifjúsági Klub ellehetetlenítése ellen.”
- A Klub vezetése „válaszlépésként hetente két napra bezárta az épületet, ami ellentétes volt a közművelődési szerződésben leírtakkal”, azaz szerződésszegést követett el. Véleményem szerint a Testületnek ott és akkor a szerződésszegés miatt a rendkívüli felmondás eszközével kellett volna élni.
A rendelkezésre álló bizonyítékok önmagukban, további eljárás nélkül is megerősítik a döntés helyességét. Helyére kerül az „ellehetetlenítés” vádja is, mivel az Önkormányzat plusz támogatása ellenére is az üzemeltető lehetetlen helyzetbe hozta a klubot. (adósság, szerződésszegés, polgárokat zavaró üzemeltetés stb.) Nemcsak nekem nyilvánvaló, hogy ki volt az, aki ellehetetlenítette a Klub működését. Célszerűnek találnám Budavári György korábbi alpolgármester által a választási vitaműsorban tény és jogszabályi alapon elhangzott, dokumentumokkal is alátámasztott, a témához illeszkedő állásfoglalását is feltenni a honlapra.
A hozzászólások között szerepelt a Klub működésével összefüggésben az utcán folytatott gyorsulási verseny, hangos zene és dorbézolás, az éjszakai órákban. Nehezen tudok e kifogások között politikai indíttatásút felfedezni. Nem ismerek olyan budaörsi polgárt, aki örömmel fogadná, hogy a szomszédságában az ablaka alatt bármilyen okból ilyesmit kell elszenvednie. A jelenlegi tiltakozók, gyertyagyújtók kampányszervezők nyilván nem a Klub szomszédságából agitálnak a képviselőtestület döntése ellen. Véleményem szerint a fiatalok szórakozása nem sértheti Budaörs polgárainak jogát a pihenésre, nyugalomra. Ezt figyelembe kell venni a jelenlegi tiltakozóknak éppúgy, mint a Klub jövőbeni üzemeltetőinek is.
Ami pedig a Városi Klub jövőjét illeti: nagyon bízom abban, hogy végre megtalálja a helyét a közművelődés keretein belül, a fiataloknak pedig a leendő Klub egy politikától mentes, sokszínű, tartalmas szórakozást nyújtó szentélye legyen, a csendes többség jogainak maximális tiszteletben tartása mellett.
Rendkívül szomorú, hogy a honlap szerkesztősége nem törekszik arra, hogy tárgyilagos képet mutasson be. Nyilván nem csupán nekem tűnik fel, hogy hiányzik valami. Nevezetesen, a "megkerestük az ifjúsági Klub"-ot is...
Ettől persze még az írásból is nyilvánvalóvá válik a tény, hogy egy több mint 20 éve működő, ezer aláírás feletti támogatottságú civil szervezetet lehetetlenít el, többek között, Leipan Tibor. Az, hogy mindez politikai okok alapján történik, épp magyarázkodásának elején válik nyilvánvalóvá. Vicces persze a vád, hogy egy intézményben nem lehet politikai rendezvény. A Művházhoz hasonlóan, a klub épületében is számos jobb és baloldali szervezet tartott különböző rendezvényeket. Ilyen alapon be kell zárni minden olyan helyet, ahol a testület többségének nem tetsző politikai szervezet is bérelhet termet? Ez riasztó, bár közállapotainkra jellemző eredményhez, nevezetesen az egypártrendszerhez vezet. Ami a pénzügyeket illeti, ott a vád meglehetősen álszent. Szerződésben vállalt feladatot hozzárendelt pénz nélkül nehéz elvégezni. Ezért aztán önmagában az állítás, hogy a klub rövidített időben üzemel, nehezen értelmezhető. Ha azonban tudjuk, hogy a működése mibe kerül, mindjárt más a helyzet. Ami az utcán versenyző autósokat illeti, ezt már leírtam egy korábbi kommentben, nekem más információim vannak, melyek nem a klubbal függenek össze. Ez kb. olyan méltányos, mintha a templomtéren randalírozó fiatalokat a templommal hoznánk összefüggésbe, miközben éppen őket háborítja fel leginkább. Érthetően. Érdekes, annak a politikai oldalnak, amelyik a klubra kívánja kenni, minden alap nélkül, a "gyorsulási versenyzőket", azzal a felütéssel, hogy a városban élők nyugalmát óvják, más esetben rengeteg aláírással épp e nyugalmat kérők (akik megjelölték precízen a zaj forrását), ez a nyugalom már nem volt olyan fontos. Azt mondták, az nem is hallható, nem zavaró, el kell viselniük a tiltakozóknak. Igaz, akkor nem is az ifjúsági klubról volt szó...
Kedves Tamás!
Kérlek nézd meg a másik írást, felhívtuk Mizsei Zoltánt, és kértük véleményét, melyet meg is jelentettünk. A TV vitából sem vágtuk ki a véleményét. És amikor a hivatal álláspontját közöltük, akkor sem tettük mellé az ellenoldalt, mert ott akkor az az írás nem arról szólt. Ígérem, ha az egyesület megírja a véleményét, azt sem fogjuk átírni. Ez az írás most Leipán Tibor állásfoglalása volt, lehet neked is, (másoknak is) állásfoglalásod, azt is közzétesszük.
Magánemberként, de az egyesületi tagok egyetértésével szeretnék reagálni a cikkre.
Kohányi László vagyok és én voltam anno az egyik alkalmazottja a Klubnak. Megszerettem ezt az intézményt. Picit nekem is szívügyemmé vált.
------------------
Válasz Leipán Tibor cikkére
Örömmel tapasztaltuk Leipán úr ügyünk iránti érdeklődését!
Tájékoztatásunkkal szeretnénk segíteni (őt is), hogy megismerhesse a Klub helyzetét.
Nézzük a képviselő testületnek legkényesebb részt:
Van-e politikai színezete, indíttatása a klubnak?
A válaszunk egyszerű. Az egyesület politikailag független. Mégis úgy éreztük sokszor, hogy be vagyunk sorolva egy politikai oldalra és most, hogy ez az oldal ellenzékbe/kisebbségbe került, így nekünk is „bűnhődnünk kell”. Sajnáljuk ezt a nézőpontot.
A képviselő úr ezt a következtetését egy az _egyesület_ honlapján található, belinkelt videóból állapította meg.
Az egyesület a honlapján leközölhet külső hivatkozásokat. (A videót utóbb kiértékeltük. Nem ütközik a jóizlés határaiba.) Az említett videón pl. egyesületünk elnöke is szerepel. Talán egyesületünk bíztathatja egyik tagját, hogy megjelenteti annak videóját saját weboldalán.
Az említett weblap nem egy önkormányzati intézmény weblapja.
_A Városi Klub nem önkormányzati intézmény._
(Ha önkormányzati intézmény lenne a Klub, akkor azt már valószínűleg előbb sikerült volna ellehetetleníteni vagy élére új vezetést állítani.)
A Klubot az Önkormányzat támogatta a működésében, cserébe a klub térítés mentesen helyt adott kisebb, helyi egyesületek tevékenységének, az önkormányzat rendezvényeinek, stb.
Miért volt jó ez a Klubnak?
Egyszerűen _csak_ azért, mert így folytatni tudta az ifiklubos munkát. Pl. Koncerteket szervezhetett.
Miért volt ez jó az Önkormányzatnak?
Mert az egyesületi hozzáadott munkával sikerül viszonylag olcsón megoldanunk ezen fontos feladatokat is. A vendégül látott egyesületek, szakkörök mindig pozitív visszajelzéseket adtak!
A lakosság tiltakozik?
Munkánk során a leghevesebb tiltakozó talán Budaváry úr volt, aki az épülettől nem messze lakott. A konfliktusok nem voltak mindennaposak, de valószínű, hogy egy képviselő szava hangosabb, mint a zaj, amit a klub működése okozott.
Többször tárgyaltunk ez ügyben az Önkormányzattal és soha nem zárkóztunk el a megoldási javaslatok elől.
Az épület homlokzatára térfigyelő kamerákat helyeztünk el.
A rendezvények lebonyolítása során egy-egy önkéntesünk mindig az épület előtt tartózkodott és segített fenntartani a rendet.
Büszkék vagyunk arra, hogy az ifiklub mentes volt a nagyobb – ifjúság által látogatott – szórakozóhelyek mindennapos problémáitól!
Merjük azt állítani, hogy szülőként nem fogott el senkit a kétség, ha azt hallotta a gyerek ma este az ifiklubba ment egy koncertre. Budapestre is ilyen jó szívvel engedték vajon?
Miért most keres megoldást a Klub az elhelyezésére?
Egyesületünk 10, később 11 millió forintból gazdálkodhatott.
Szigorúan kötötte az Önkormányzattal kötött megállapodása. Ezt a támogatást az épület fenntartására (rezsi és amortizáció) munkabérekre (3 fő!) és rendezvények szervezésére fordítottuk. Kis fejszámolással is könnyen belátható, hogy ebből nagyon messzire nem lehet jutni.
Mi mégis kitartottunk, amíg lehetett. De van egy pont, amikor a dolog már nem tartható. Veszteséget halmozunk fel, amit már nem tudunk kipótolni külső bevételekből.
És megtörtént…
Kénytelenek voltunk a hét egy napján szüneteltetni a Klub munkáját. A szünet nem okozott jelentős fennakadást a vendégül látott egyesületek munkájában. Mindenkinek találtunk helyet.
Leginkább pont az ifiklubos rendezvények szenvedték ezt meg. Az említett nap a szerda volt.
Egy-egy nagyobb rendezvény nekünk mindig hozott bevételt és mindig vonzott magával kiadásokat. Szerencsés esetben ez pont egálban volt.
Az önkormányzat ezt a kényszerűségből hozott döntésünket úgy értékelte, hogy Őket leckéztetni próbáljuk, miközben erről szó sem volt!
A legjobb megoldás az lett volna, ha meg tudunk állapodni a képviselőtestülettel a kért támogatásról. Az egyesület munkája, a Klub működése zavartalanul folytatódhatott volna.
Sajnos azonban a képviselő testület kényszerű döntésünket ultimátumnak vette és innentől ügyünk politikai színezetűvé válhatott, melynek az egész város látta a kárát. (pl: a mozi)
Innen már nehéz visszatérni a szakmai érvekhez, gazdasági tényekhez.
Ha nagyon akarjuk, akkor valóban rá lehet húzni a Klubra, hogy szerződést szegett, de a testület sem tartotta be a rá vonatkozó kötelezettséget.
Nem engedhető meg, hogy veszteséget termeljünk.
Hosszútávon nem fenntartható. Mi pedig reméltük, hogy hosszútávon tervezhetünk!
Közüzemi tartozást hagy hátra a Klub?
Sajnálatosan úgy tűnik igen.
A Klub a működéséhez 2007 óta _semmilyen_ önkormányzati támogatást nem kapott.
Így bevételeiből próbálta fedezni a kiadásait. Kisebb nagyobb sikerrel.
Sajnos napjainkban be kell látnunk, hogy ez a tevékenység csak piaci alapon működhet (önkormányzati segítség nélkül), de akkor több olyan programot kellett volna tartanunk, ami nem csak minket, de a lakosságot is megosztja. Fenn lehet tartani egy intézményt népszerűbb tömegrendezvényekből, de az már nem klub. A nagy tömeg óhatatlanul sok lakossági panaszt generált volna. Kiadhattuk volna a termeinket különböző tanfolyamokra, termékbemutatókra, stb. Itt is igyekeztünk mértéket tartani.
A fiatalok által a megszokott és kért programjainkból nem tudtuk fedezni az épület üzemeltetését se.
A személyzet az utolsó három évben már kizárólag önkéntesekből állt. Társadalmi munkában csinálta mindenki.
Ezek után bármit is számon kérni… talán egy kicsit disszonáns.
Mire lehet számítani az egyesület részéről a jövőben?
Taggyűlést tartunk és új programot alakítunk ki.
Nem adjuk fel eddigi céljainkat és alkalmazkodva az új – kedvezőtlenebb – helyzethez, tovább folytatjuk munkánkat.
Sajnos azonban várható, hogy rendezvényeink inkább alkalomszerűek lesznek.
Bízunk benne, hogy munkánkat, a budaörsi ifjúság továbbra is szükségesnek tartja, és látogatásával megtiszteli programjaink!
Válaszunkkal igyekszünk elősegíteni az eddig hiányzó párbeszédet.
(Elnézést a komment hosszáért. Elküldöm a Szerkesztőknek emailben, ha esetleg cikk készülne belőle.)
Kedves Mátyás!
Egyfelől eszem ágában nincs beleszólni a szerkesztési elveitekbe, másfelől messze nem ez a legfontosabb kérdés. Mégis szembetűnő, hogy a többi írásnál minden véleménynek volt ellenpontja, itt ez elmaradt. Ha most hasonló feltételezésbe kezdenék, mint a cikk írója, joggal neheztelnél. Nem teszem, s remélem megérted, semmi mást nem remélek, mint az azonos mércét.
És ez a Klub ügyére igaz leginkább. Túl sok jóravaló embert érint hátrányosan az, ami itt történik!
Jelenleg is futó programjaink ellehetetlenedése miatt döntöttem úgy, hogy az egyik semleges (alapító okirat szerint is párton és valláson kívüli) civil szervezet képviselőjeként szólok hozzá a témához: programjainkat ugyanis rendszeresen az Ifklubban tartottuk - eddig...
Több mint hétéve szervezetünk, a Csoport-téka Egyesület rendszeresen tart gyermek, ifjúsági és családos programokat az Ifiklubban, csak ebben az évben közel 100 alkalommal.
Az évek során jó együttműködést alakítottunk ki az Ifiklubot üzemeltető egyesülettel, és számtalan programban kaptunk segítséget.
Színjátszó csoportunk jelenleg is két, korosztályos bontású csoportban tart foglalkozásokat budaörsi gyermekeknek, és így, a tanév közepén kényszerülünk új helyszínt keresni csoportjainknak.
Helyet kaptunk a jelenleg is futó foglalkoztatási tanácsadó projektünknek is, ahol álláskereső munkanélküli fiatalok és felnőttek kereshetnek fel minket, és segítjük elhelyezkedésüket.
Prevenciós munkacsoportunk kallódó kamaszoknak készségfejlesztő csoportokat, filmklubot működtetett évekig a klubban, ami igazán alkalmasnak bizonyult arra, hogy az élménypedagógia módszereivel alternatívát adjunk a fiataloknak, és segítsük útkeresésüket. Idén 45 főnek nyújtottunk tanácsadást.
Családi Nap rendezvényeink sok budaörsi családnak adtak lehetőséget a szabadidő tartalmas, közös együtt-töltéséhez az évek során: mindig június táján, egyesületünk születés napján tartottuk, alkalmanként
30-40 család vett részt a játékos vetélkedőkön, fejlesztő foglalkozásokon.
Rendeztünk a Látássérültek egyesületével közösen esélyegyenlőség témában szakmai konferenciát, nyitott napot budaörsi családoknak, pedagógusoknak.
Amikor az ifiklub nem kapott a továbbiakban támogatást az üzemeltetéshez, a programjainkon résztvevő budaörsi gyerekek, fiatalok, és felnőttek érdekében úgy döntöttünk, hogy lehetőségeinkhez mérten anyagilag is hozzájárulunk a hely fenntartásához - még ha a
hozzájárulásunk jelképes is volt a költségekhez képest.
Budaörs városnak büszkének kellene lennie arra, hogy van itt egy civil szervezet, akiknek a fiataljai idejüket, energiájukat és önkéntes munkájukat beletéve rendbe hozták és működtetik ezt a helyet. annál is
inkább, mert ez egy olyan hely a városban, ami mindig nyitottan, jó szívvel fogadott minden civil kezdeményezést, ifjúsági programot, legyen az kulturális program, vagy akár hátrányos helyzetű fiatalokat megcélzó projekt.
Szervezetünk továbbra is nyitott arra, hogy összefogva más civil szervezettekkel, támogassa az Ifiklub működését, és programokkal töltse meg ezt a helyet, amiért az itt élő fiatalok annyi mindent tettek.
Tisztelettel:
Sófalvi Tímea
Csoport-téka Egyesület
Ok nélkül ostorozol Tamás, egy beismerés jól esne. :) Talán azért is, mert munkámat és hozzáállásomat, tisztes szándékomat jól ismered.
A minalunk.hu/budaors szerkesztőjeként azon túl hogy, pártatlanul foglalkozom a közösséget érintő témákkal, helyet biztosítok különböző véleményeknek. A kommenteken túl a szerkesztőségünknek elküldött írásoknak is helyet adunk. Ahol van vélemény, ahol van mondanivaló, ahol veszik a fáradságot az érdek képviseletére, ott élhetnek az általunk nyújtott lehetőségekkel is. Igen, ezzel még Leipán Tibor is élhetett, miért ne élhetett volna? Vagy tán át kellett volna írnom? Vagy vissza kellett volna tartanom az írását, míg meg nem érkezik az ellenválasz? A portálunk olvasott, ezt is bizonyítja a sok reakció, és az azóta született válaszok is. Közösségi hírportál vagyunk, itt cenzúrának esélye sincs, nem is feladatunk. Itt a helyiek érdeke, véleménye érvényesül épp a vélemények által. Emiatt hasznos, emiatt érdekes, emiatt olvasott. Ezért nem is ígérhetjük egyik politikai erő támogatását sem, még akkor sem, ha tudnánk ebben az esetben anyagi gondjaink sem lennének.
Talán ha a cikket én írtam volna, a helyzet vizsgálataként, mint ténynek adtam volna hangot, ahogy egy napilapban, ahol válaszlehetőség nincs, akkor lehetne igazad. Talán nem vetted észre a vélemény rovatbéli elhelyezést, és az aláírást, ezt elfogadom.
Beismerem Mátyás! Ma már valóban kialakult az egyensúly. Eszem ágában és jogom és okom sincs Téged ostorozni. Vagyok én egy médiahatóság (brrrr.)?
Szerintem mindketten tudjuk miről beszéltünk, a többit majd egy pohár bor mellett. Addig is BUÉK!
Mátyás!
Most olvastam a csoport-téka féle levelet.
Látod én például biztosan megnézném, van-e és hány ilyen szervezet, s bemutatnám az ezer feletti aláírást, mert szerintem ezeknek van akkora súlyuk, mint egy-egy pro és kontra véleménynek.
De ez megint szubjektív és szigorúan magánvélemény!
Tudom, hogy jószándék vezet benneteket, csak nagyon elszomorít ez az ügy. Meg persze mai hír a Tilos Rádió esete... Az sem dob fel.
Amitől tartottam, sajnos bekövetkezett: mint kifolyó tinta az itatóspapírt, a pártpolitika úgy itatja át már megint a jobb sorsra érdemes Ifjúsági Klub ügyét. Ebből a tocsogásból már aligha lehet szabadulni. Amikor a képviselő-testület legutóbbi ülésén azt kértem, hogy ne politikai ügyként kezeljük a klub sorsát, akkor a józan ítélőképességnek és belátásnak próbáltam teret nyitni. Be kell látnom: kudarcot vallottam. Pontosan tudom persze, hogy ez nem is történhetett volna másként. Hiszen a klubnak eddig othont adó épület megszerzéséhez roppant erős és nyers érdekek fűződnek. Szándékosan hagytam ezeket a sorokat az év utolsó napjára. Én így búcsúzok a klubtól, s egy-két megmaradt illúziótól. Na és azzal, hogy ma este meggyújtok egy mécsest a klub lépcsőjén.
Laczik Zoltán
önkormányzati képviselő (MSZP)
Kedves hozzászólók, azzal kezdeném hogy először az épület állagával kellett volna foglalkozniuk!.Már több éve elcsúszott tetőcserepek miatt ázik az eresz és az épület fala a Bank felöli oldalon-több száz ezer forintos kárt okozva!Erre nem volt pénzük?A baloldali sírásra-rívásra és mécsesekre van?Egy másik gondolat,én mint közeli lakó bizonyítom hogy több alkalommal is gyorsulási versenyek helyszíne volt a károly király út klub előtti része ,és hangoskodás valamint italozások is elöfordultak este 10 óra után,ezt több ismerősöm is bizonyítani tudja!
"Erre nem volt pénzük?A baloldali sírásra-rívásra és mécsesekre van?
Kérdezném,mennyibe kerül egy "sírás-rívás"? Van jobb és külön baloldali? Ez valóban érv ebben a vitában? Egy magánszemély, aki megjegyzem köztudottan nem baloldali, kezdeményezett valamit, illik ezért éltalánosságban másokat sértegetni? Szerintem a bajok itt kezdődnek. Egyébként a főúton ma is gyakoriak a gyorsulási versenyek, mit kell bezárni, hogy megszűnjenek? Mert szerintem a száguldozókat...
Azért az elgondolkodtató, hogy egyes képviselők képesek teljesen figyelmen kívül hagyni sok ember sokéves társadalmi munkáját! Januártól bármit is akarnak az épületben csinálni, az már nem lesz olyan mint az elmúlt időkben. A város számára "nem pénz" az az összeg amivel a Klubot támogatta!
A tetőcserepekről pedig annyit, hogy senki se feledkezzen meg arról, hogy az összes cserepet a klubosok rakták fel! Nem igazán hinném, hogy napjainkban nem igazítanának meg egy-egy cserepet, ha csak erről volna szó.
Gyorsulási versenyek szerintem mindenhol vannak, ahol A RENDŐRSÉG NEM FOGLALKOZIK a ezzel.
Sajnálom, hogy így kell véget érjen (remélem nem fog), hiszen jómagam is eltöltöttem itt egy "kevés" időt úgy munkával mint szórakozással .
B.U.É.K. mindenkinek!
Szomorúan tapasztalom, hogy miközben a felnőtt politikusok egymás közt szakmai és politikai értelemben is jogosnak tűnő érvekről beszélnek, addig a célközönség, a fiatalok,- akiknek eddig a Városi Klub programokat, szakköröket, szabadidejük hasznos eltöltését kínálta- teljes mértékben figyelmen kívül lettek hagyva.
A Csoport-téka Egyesület keretein belül immáron 10. éve tartunk budaörsi fiatalok számára dráma- és színjátszó szakkört. Ez egy független civil szervezet, mely soha nem nézte az éppen aktuális politikai oldal igényeit, hanem mindig is a célcsoportot, a mi esetünkben a város fiataljait vette figyelembe. Csoportjainkba (jelen esetben kettő, de volt olyan év, hogy három csoportról is beszélünk) évről évre 25-30, életkor szerint 6-14 éves gyermek jár. A szakkör prevenciós jelleggel indult. Egy olyan délutáni elfoglaltságot kívántunk eleinte életre hívni, mely a fiatalok számára nemcsak hasznos időtöltést kínál, hanem egyben személyiségfejlesztő, feszültségoldó, önismereti jelleggel is bír. A csoport 7. éve tartja a foglalkozásait a Városi Ifjúsági Klubban, melynél optimálisabb helyszínt egy ilyen jellegű szakkör számára elképzelni sem lehetett, Mizsei Zoltán pedig garancia volt számunkra, hogy a nekünk legideálisabbnak tartott időpontban, mindig biztosított helyet nemcsak a pénteki szakköri foglalkozások, hanem a más időpontban történő előadásaink, esetleges próbáink idejére is. Ezt ezúton is köszönjük neki! Persze mi „csak” a felhasználói oldal vagyunk. Az utóbbi időben bár a Városi Klub igencsak nehéz helyzetbe került, mi mégis mindvégig bíztunk a képviselők jóindulatában, megértésében, hogy ami belülről jól működik, (aki kíváncsi volt rá, az bármikor eljöhetett megnézni milyen tevékenységek is folynak az épületben) azt nem fogják egy tollvonással megszűntetni. Sajnálattal értesültünk róla, hogy reményünk szertefoszlott, s ezzel együtt a csoport januártól új helyet és időpontot kell hogy keressen magának. Mi, akik több mint 100 budaörsi fiatallal találkoztunk, foglalkoztunk az évek során, bizton állíthatjuk, hogy a városnak inkább büszkének kellett volna lennie arra, hogy egy ilyen hely alakult ki az évek során, s lett a város szerves része, mintsem, hogy elvegyék azt a jövő nemzedék felnőtt polgáraitól, talán politikusaitól.
Kár, hogy ilyen példát látnak maguk előtt.
Első körben megkérdőjelezném Leipán Úr szakmai hozzáértését az ifjúságpolitikához és a művelődésszervezéshez, és egyben kompetenciáját az ügyben.
Nem is merem feltételezni, hogy a tisztelt képviselő úr szándékosan meg akarja téveszteni az embereket, akik bizalmat adtak neki a választásokon, így csak arra merek gondolni, hogy nincs elég ismerete az üggyel kapcsolatban.
"Ha ugyanis egy kiindulási pont téves, akkor a következtetés is csak téves lehet."
Szép gondolat!
Akkor tegyük végre helyére a dolgokat.
A városban élő fiatalok Mizsei Zoltán vezetésével egy olyan közösséget és közösségi színteret hoztak létre, amely teret biztosít a budaörsi polgároknak az igényes és színvonalas szórakozáshoz, és otthont biztosít a különböző helyi civilszervezeteknek munkájukhoz. Újra lett a városnak mozija és a fiataloknak szombatonként most már nem csak Budapesten volt lehetőségük szórakozni, hanem itt Budaörsön is. Hétköznap rajzszakkörök, tánctanfolyamok, zenekari próbák és még megannyi foglalkozás kapott itt helyet. Számtalan család hozta ide gyermekét és senki sem panaszkodott. Erre 20 év kemény, kitartó és fárasztó munka árán volt lehetőség. Ez a 20 év véleményem szerint megérdemel annyit, hogy ne mocskoljuk be mások munkáját ily módon, ahogy ezt Leipán úr tette.
A Város támogatása jó ideig éppen elegendő volt az ideális működéshez, de 2006-ban egy ekkora épület működtetéséhez és színvonalas programok szervezéséhez 11 millió forint igencsak kevésnek bizonyult. Egyéb forrásokból nem igen lehetett gazdálkodni, mivel a kultúra nem kifizetődő (pénzügyileg), így a szponzorok sem álltak sorba. Emiatt a pénzhiány miatt döntött úgy a klub vezetése, hogy két napon (amik egyébként sem forgalmas napok) bezár, és ezzel hozza be a hiányzó pénzt. Az nyilvánvaló, hogy ez a döntés jogilag támadható, mint ahogy az is, hogy ezzel a lépéssel nem szenvedett kárt a közművelődési megállapodásban vállalt feladat megvalósulása, de lehetőséget teremtett annak elvégzésére. Az a döntése a testületnek, hogy felbontja a közművelődési megállapodást és ezzel megvonja 2007-től az anyagi támogatást is, a hozzá nem értést, az épeszűség és a megértés teljes hiányát mutatja, valamint a jóindulat leghalványabb jelét sem lehet megtalálni, bármennyire is keresi az ember. Nem csoda, hogy elmérgesedik a helyzet és valós konfliktusokat teremt az ilyen magatartás. A klub jelenlegi adóssága is ennek a döntésnek köszönhető, és annak, hogy a működését ennek ellenére nem szüntette be, hanem megpróbálta segélykoncertekkel és egyéb eszközökkel fenntartani a lehetőséget a korábbi években megszokott programok szervezéséhez, illetve az itt működő civil szervezetek számára való helybiztosításhoz.
Tisztelt Olvasók!
Szerintem Leipán Tibornak igaza van!
Miért?
1.Mert ha jól tudom a klub vezetőjét már 2008-ban (!!!) felszólította az önkormányzat,hogy tegyen le a testület asztalára egy működési tervet a klub jövőjére tekintettel.
Semmit nem tett le!
Ezzel szemben bezárta a klubot heti 2 napra,mert úgy találta,hogy nem kap elég pénzt...Majd a szerződés lejártakor kért még(!) 3 (!) hónapot egy koncepció kidolgozásához.
Ez csak szerintem egy vicc ?
Vagy esetleg mások is úgy látják,hogy ez elfogathatatlan? Miből gondolta a klubvezető,hogy ezt megteheti? Hogy nem ad be semmit a kérés ellenére sem,és természetes,hogy kap még 3 hónapot gondolkodni!Micsoda képtelenség ez?
Ezen kívűl tetemes köztartozást halmozott fel a klub a vezetése alatt...
Leipán Tibor pénzügyi szakember.Ha igennel szavaz,akkor arra szavaz,hogy maradjon ez a \
Kedves Fej!
"Szerintem Leipán Tibornak igaza van!
Miért?
1.Mert ha jól tudom a klub vezetőjét már 2008-ban(!!!) felszólította az önkormányzat,hogy tegyen le a testület asztalára egy működési tervet a klub jövőjére tekintettel."
Nos ez annyira "igaz", hogy az Ifjúsági Klub napirendjét ekkor tárgyaló teszületi ülésen a jobb oldali többség egyszerűen ahhoz sem járult hozzá, hogy az érintett klub vezetője Mizsei Zoltán szót kapjon. Gondolom a demokrácia nagyobb kiteljesedése jegyében..
Eközben olyan dolgok is elhangzottak különböző önkormányzati fórumokon, hogy Mizsei Zoltán rosszul lett, ha nincs a közelben orvos, ki tudja...
A Klub programterve és a tevékenységüket dokumentáló anyagok pedig az önkormányzat rendelkezésére álltak.
Azt azért nagy élvezet olvasni, hogy minden nap "kiderül valami", miért nincs igaza annak a szervezetnek, akikért ezer feletti (ilyen még nem volt!) politikailag heterogén magán és jogi személy szólalt fel... Szerintem ez mindennél többet elmond.
Kedves Fej!
"Szerintem Leipán Tibornak igaza van!
Miért?
1.Mert ha jól tudom a klub vezetőjét már 2008-ban(!!!) felszólította az önkormányzat,hogy tegyen le a testület asztalára egy működési tervet a klub jövőjére tekintettel."
Nos ez annyira "igaz", hogy az Ifjúsági Klub napirendjét ekkor tárgyaló teszületi ülésen a jobb oldali többség egyszerűen ahhoz sem járult hozzá, hogy az érintett klub vezetője Mizsei Zoltán szót kapjon. Gondolom a demokrácia nagyobb kiteljesedése jegyében..
Eközben olyan dolgok is elhangzottak különböző önkormányzati fórumokon, hogy Mizsei Zoltán rosszul lett, ha nincs a közelben orvos, ki tudja...
A Klub programterve és a tevékenységüket dokumentáló anyagok pedig az önkormányzat rendelkezésére álltak.
Azt azért nagy élvezet olvasni, hogy minden nap "kiderül valami", miért nincs igaza annak a szervezetnek, akikért ezer feletti (ilyen még nem volt!) politikailag heterogén magán és jogi személy szólalt fel... Szerintem ez mindennél többet elmond.
Többször olvastam, hallottam olyan kifejezéseket hogy "szakmailag"... Több éven keresztül dolgoztam a városi klubban, és tény hogy nem ment minden rendben szakmailag, sokmindennel nem értettem egyet, ami és ahogyan ott történt, de van valami amit nem lehet megkérdőjelezni sem a vezető személyével, sem az ott tevékenykedő személyekkel kapcsolatban, és ez a tisztesség.
Amit nem szivesen hozok fel, mert mindenki először söprögessen a saját háza táján, de kérem... Mutasson valaki egy szakmailag jól működő dolgot Budaörsön.
Egyébként nem csalódtam az Egyesülettel szembenállók tekintetében... Amit fel tudtak hozni:
- 3 hiányzó cserép,
- kifizetetlen számlák (na jó,azért az tényleg durva, ki hallott olyanról, hogy valaki nem tudja kifizetni a közüzemi számlát, ez a mai Magyarországi gazdasági helyzetben egyszerűen nem fordulhat elő).
- 4 héten keresztül nem tartottunk nyitva heti két napot. (ami a valóságban 1 volt, de talán még akkor is bent voltam néha :).
- gyorsulási versenyek... ??? Ez nekem is új.
- Beázás... ez tényleg komoly probléma, de betudható egy több éven át tartó alulfinanszírozottságnak.
Egy kis fricska a végére, a "Gyurcsány a hibás" matricákat igazán nem mi ragasztottuk ki az ajtóra, ellenben nekünk (kokrétan nekem :) kellett lekaparni. Utánanézten hogy kik szervezték ezt az országost kampányt, és nem lepődtem meg.
(megjegyzés azoknak akik kevésbé járatosak a közügyekben, a klub helyzetéért nem Gyurcsány volt a hibás, de ezt nem tudnám elmondani a honlapunkon valóban megjelentetett 13 képviselőről)
Fenti hozzászólásokat olvasva néhány gondolatot szeretnék megosztani a Városi Ifjúsági Klub ügyével kapcsolatosan.Nézzük először is a tényeket:
- az Ifi Klub határozott idejű bérleti szerződést kötött az Önkormányzattal, mely 2010 december 31-én lejárt.
- az Önkormányzat az Ifi Klub működését anyagi támogatással segítette.
- a Klub vezetője a bérleti szerződés lejártát megelőzően -kidolgozott szakmai program benyújtása mellett- nem kérte megfelelő indokolással a bérleti szerződés meghosszabbítását.
- az önkormányzati támogatás és rendezvények, egyéb programok lebonyolításából származó bevétel megszerzése mellett a Klub eladósodott, közműtartozásokat halmozott fel.
Mi következik a felsorolt tényekből?
A Klub vezetője nem jó gazda módjára járt el az egyesület vezetésével kapcsolatosan, hiszen nem gondoskodott a határozott idejű szerződés lejárta előtt annak meghosszabbításáról egy jó szakmai program benyújtásával.
Nem jó gazda módjára járt el a bevételek megszerzése és felhasználása tekintetében, hiszen tartozásokat halmozott fel.
Kérdésem a következő: a megszorítások időszakában miért követelmény, hogy egy rosszul gazdálkodó egyesületet az Önkormányzat minden feltétel nélkül támogasson, tehát egy feneketlen kútba dobálja a köz pénzét?
Kérdésem továbbá, hogy egy egyszerű gazdasági és szakmai tényt miért kell politikai kérdéssé duzzasztani?
A válaszom egyszerű: elfogadható és alátámasztott érvek helyett politikai hátteret helyezünk előtérbe.
Egyetértve Leipán Tibor érveivel bízom abban, hogy a budaörsi ifjúság megfelelően szervezett, akár egy önkormányzati intézmény keretein belül nívós és tartalmas szórakozásra, művelődésre és kikapcsolódásra lelhet.
Leipán Tibornak igazat adva annyit szólnék az Ifi Klub ügyéhez, hogy a Klub nem tartotta be a "játékszabályokat", nem tett le egy ütős szakmai programot és nem biztosította be magát a jövőre nézve a bérlettel és az önkormányzati támogatással kapcsolatban. Számomra ez nem politikai kérdés, hanem abszolút racionális tény. A jövőben budaörsi fiatalként szükségesnek tartom a fiatalság programjainak további szakszerű szervezését, és színvonalas programok látogatásának lehetőségét. Mindezt milyen formában? Ez a lehetőség nyitott...
Gyengébb értelmi képességgel rendelkező hozzászólások kedvéért:
A Városi Klub továbbra is ellátta a közművelődési megállapodásban vállalt feladatokat, csak nem kapta meg az ehhez szükséges támogatást, amit az önkormányzati testület által elfogadott költségvetés alapján meg kellett volna kapnia.
Kedves Katinka!
Ha az ember állításokat fogalmaz meg, melyek csak részben, vagy részben sem igazak, akkor az ezekből levont következtetések sem biztos, hogy megállják a helyüket.
Fokozottan kínos, ha valaki pontosan tudja, hogy évek óta nem kap egy szervezet támogatást, s nnek fényében csodálkozik rá arra, hogy az, az ennek ellenére, saját erejéből történő működtetés során közüzemi adósságot produkál. Ez több mint nem elegáns!
FIGYELEM!
Budaörs Polgármestere közre adta az Ifjúsági Klubbal kapcsolatos lírai hangvételű szociálliberális álláspontját, ne változzon semmi, jó minden úgy ahogy van, a pénz csörgedezzen, ha kifogása van valakinek az csak politikai eredetű lehet, ő megmondta! Mi van a prózai résszel? Az átadott idegen vagyon kezelésével való kötelezettségek elszámolásával? A kifizetések teljesítésével, a több fórumon felvetett pontatlan,hanyag hűtlen kezelés átvilágításával? Ezt nem mondta meg!
Kedves hozzászólók!
Kicsit megpróbálom más szemszögből megvilágítani a dolgot, hátha sikerül túllendülni azon, hogy elbeszélünk egymás mellett.
1. Az egyértelmű, hogy a budaörsi jobboldali képviselők fogalmaztak meg problémákat annak idején a Klub működésével kapcsolatban, majd ők vonták meg a támogatást.
2. Sajnos az is egyértelmű, hogy a jobboldali képviselőknek "tetsző" koncepcióval kell, hogy előálljon az Ifiklub egyesület.
3. A választási kampány során a Fidesz képviselőjelöltjeitől és polgármesterjelöltjétől sokat hallhattunk ifjúsági koncepcióról, Ifjúsági Tanácsról és ifjúsági alpolgármesterről.
4. A képviselőtestület a mai napig nem kezdte meg a tartalmi, programot megvalósító munkáját. A jobboldali többség testületi ülésen például tárgyalni sem volt hajlandó az alpolgármester személyéről, nem hogy felmutatott volna egy ifjúsági alpolgármester-jelöltet ifjúsági programmal.
5. Képviselőtestület még csak a végleges bizottsági struktúrát sem alakította ki, nemhogy Ifjúsági Tanácsot hozzon létre.
Három hónap alatt ezek remélhetőleg kialakulnak, már csak azért is, mert a képviselőtestület hamarosan mulasztásos törvénysértésbe kerül.
Amikor a fidesznek már nem csak a kampányigéreteire építhet az Ifiklub, hanem már lesznek tettek is és leírt, részleteiben kidolgozott koncepció, akkor tud leadni egy programot.
Nem az Ifiklub akarta, hogy a politikának kelljen megfelelnie. Ezt a politika kényszerítette ki.
Kedves Béla!
Ha az állításában megfogalmazott gyanúja alapos, kötelessége feljelentést tenni, ha viszont amit állít nem állja meg a helyét, úgy alaptalanul rágalmaz.
Mindkettő, túl azon, hogy morálisan is kényelmetlen, törvénybe is ütközik.
Mi lehet ennyire fontos, hogy idáig is elmegy?
Egyébként köszönöm a "lírai" jelzőt. Szerintem még mindig irodalmibb, mint a tények nélküli sértegetés...
Hozzaszolas Az Ifjusagi Klub ugyeben
Xenia Kovacs, Chicago, Illinois,
USA
Az elmult napokban volt alkalmam elolvasni valamennyi hozzaszolast.
Ugye az elfogadott teny, hogy en elegge tavol vagyok az ugy magmajatol, es mivel nincsenek semi nemu szalak melyek elfogultta tennenek, en valamelyest objektiven latom a helyzetet.
A teny az teny, azaz hogy az eddigi jogellenes mukodo intezmeny a kontrakt vegehez ert, es a a jovobeli mukodteteset illetoen a kozvelemeny ket elesen ellentetes csoportra oszlik.
Erdekes ez, mert erre nem lenne szukseg, hiszen Leipan Tibor javasolta a Ifjusagi Klub mukodteteset, nem a megszunteteset, csupan annyi a valtozas, hogy Leipan Tibor ezt a rendelkezeseknek megfelelon kivanja uzemeltetni. Miert olyan nagy gond ez? Egy onkormanyzatnak nem feladata a torveny betartasa?
Tehat, az Ifjusag nem lesz lesz megroviditve, nem maradnak otthon nelkul, cask a torvenyek/rendelkezesek altal biztositott korolmenyek kozott uzemeltetnek. Senki nem karosul, ugye?
Miert okoz ez egyszeru, helytallo, logikus javaslat ekkora felhaborodast? Innet, hetezer kilometer tavolsagabol nehez nekem ezt megertenem, de talan nincs is mit megerteni, mert az ellenszenves, duhos, sardobalo hangoknak nem ez az ugy a gyokere.
Lehetseges, hogy a szocsatat a hivatalok regi ,es az ujjonan valasztott kepviseloi, azaz azok “modus operandi”-ja kozotti kulonbseg okozza?
Mikor lepnek onok be vegre az Europi Unioba? Mar ugy ertem hogy az “Europai” fogalam legnemesebb ertelmenben, mikor hajlandok kovetni egy magasabb szintu tarsadalom mukodesenek alapelveit, ertekrendjet; azaz a becsuletesseg, torvenyesseg, es a konfliktusok bekes, logikus megoldasanak lehetove tetelet?
Milyen peldat mutatnak onok, az Ifjusagnak, akikert allitilag ez a szocsata folyik?
Egyaltalan, okoz-e valami kulonbseget a fiatalok eleteben, hogy Januartol a torvenyes kezeles alatt mukodoik a klubjuk?
Valami okbol Petofi jutott most eszembe, es bar nem emlekszem tokeletesen soraira oe valahogy igy fogalmazott:
“…habar alul a viznek arja
es felul a galya,
azert a viz az ur...”
Bizom benne, hogy a logika, a becsulet, a torvenyesseg es a partatlan igaszsag fog ez ugyben is gyozedelmeskedni!
Azt mondja, elég távol van ahhoz, hogy pártatlan legyen, itt semmi nem történt, csak a törvénytelenül működő, lejárt szerződésű működtetése most majd törvényes lesz.
Nos, az eléggé életszerű, hogy valaki este otthon ül Illinoisban és Budaörs egyik honlapját olvasva felismeri pártatlanul, hogy a klub jogellenesen működött. Nem tudom, a pártatlanság és a km-ben mért távolság között milyen az összefüggés, de gyanítom, hogy nincs semmiféle korreláció.
Ami pedig a tényt illeti, abban téved, nem tudom, honnan veszi, de nem működött jogellenesen a klub, amely egyébként egy civil szervezet is, mely a névadója egy épületnek, melyet eddig használt.
Ahogy mondják, a valótlan tényállításból levont következtetések még nem biztos, hogy igazak...
Egyébként a Petőfi idézet nagyon találó!
Ez esetben a több ezer fiatal, s a klubot eddig használók a tenger, s nem az ezzel dacoló Gálya.
Európa is nagyon jó hivatkozás, különösen napjainkban, s abban is egyetértünk, hogy mindketten abban bízunk, "hogy a logika, a becsulet, a torvenyesseg es a partatlan igaszsag fog ez ugyben is gyozedelmeskedni!"
Elisabeth
Hozzaszolas egy Nevtelen Hozzaszolashoz
Nem tudom hogy On kicsoda, de szeretnem informalni, hogy nalunk itt az Allamokban mas az ertekrend mint amiben On el..
"Eletszeru" vagy sem az on szemszogebol, a technika mai fejlettsege lehetove teszi az informacio kozleset, kezhezvetelet masodperceken belul az egesz Fold golyon.
Urbanisztika a hobbym, es a kis varosokban zajlo esemenyek kulonosen erdekelnek, mert azokra kevesebben figyelnek oda. A nagyvarosok ugyei minden nagyobb ujsag hasabjain szerepelnek. Egy icurka-picurka cinizmust is eszlelek soraiban, de ez nem zavar engem.
Kepzelje, meg Canadaban is figyelik a budaorsi esemenyeket!
Nem tudom hogy "névtelen" hozzászóló alatt mit értettél, ugyanis a felhasználónévre kattintva a világ bármelyik pontján másodpercek alatt megjelenik a hozzászóló neve. Ami pedig az urbanisztikát illeti, a mostani állapotoknál már tényleg csak az lenne rosszabb, ha valaki Kanadából próbálna meg irányítani egy várost. Persze véleményt bárki alkothat, de mennyire lesz az mérvadó?
Köztartozás. Igen, talán ezt a legkönnyebb a klubra kenni. "Tetemes tartozás!", ez nagyon hangzatos, hát mondjuk! De! Nézzük kicsit más szemszögből ezt is!
A tartozás nem éri el az 1 millió forintot sem... Viszont, amivel a város tartozik a klubnak 2007 óta, az kb. 35 millió forint. Persze, ez nem követelhető tartozás, hiszen ezt megszüntették.
Kérdezem én, hogy akkor hogyan is állunk? Amit az elmúlt 3 év alatt el kellett végezni, s lett volna rá 35 millió (!) forint, azt végülis 1 millió mínusz összeggel zárjuk. Ki is járt jól?
"Mikor lepnek onok be vegre az Europi Unioba? Mar ugy ertem hogy az “Europai” fogalam legnemesebb ertelmenben, mikor hajlandok kovetni egy magasabb szintu tarsadalom mukodesenek alapelveit, ertekrendjet; azaz a becsuletesseg, torvenyesseg, es a konfliktusok bekes, logikus megoldasanak lehetove tetelet?"
Kedves Elizabeth!
Ezt a hozzászólását pedig kikérem magamnak, és minden itthon, a hazájában élő honfitársam nevében! Ne merészeljen Európai Unióról beszélni egy USA-ban élő.
Továbbá, a az Ön által magasabb értékrendnek nevezett alapelveit... el sem tudom képzelni, hogy miért és hogyan van bátorsága azt hinni vagy állítani, feltételezni, hogy eltérünk a becsületességtől és törvényességtől.
Van magának erre bármilyen bizonyítéka is? Nagyon mélyen sért ezzel!
Kedves Elisabeth!
Elnézést kérek Öntől, sok budaörsi nevében a "jansipeti" név alatt írtak miatt.A hozzászólás stílusa magát az íróját minősíti. Nos, hát ilyen fiatalok is tanyát vertek abban a klubban. A " ...hogyan van bátorsága...feltételezni, hogy eltérünk a becsületességtől és törvényességtől..." kérdéshez ajánlom szíves figyelmébe a "Legutóbb feltöltött videók" címszó alatt Leipán Tiborral készített beszélgetést.
Tisztelettel egy budaörsi polgár.
Kedves Gabon!
Először is jansikpeti, k-val, mert Jansik Péternek hívnak.
Másodszor is, az én írásom nem volt sértő, nem neveztem benne senkit sem hazugnak vagy becstelennek. De IGEN, ez engem minősít...
Harmadszorra, a minap Filkey Péter, a művelődési bizottság elnöke is elismerte, hogy az egyesület jogosan használta a klubot. Ajánlom figyelmébe:
http://tv.budaorsi.hu/index.php?option=com_content&task=blogcategory&id=15&Itemid=36
Így most már végképp nem értem, hogy Leipán Tibor úr miért állította, hogy törvénytelenül használta volna az egyesület a házat. Valószínűleg félreértés történhetett, másra már nem tudok gondolni. A képviselő úr egyébként nagyon korrektül járt el, hogy vitát kezdeményezett a klubról a nyilvánosság előtt.
Negyedjére, sajnálom és nem értem, hogy aki nem ismeri a tényeket, miért vádaskodik.
Ötödjére, engem nyugodtan sértegethet, de a "hát ilyen fiatalok is tanyát vertek abban a klubban", szintén kikérheti magának szerintem minden, a klubba lejáró fiatal. Nem ismerem magát, én így nem minősítem Önt egy írásából, sem pedig az Ön hozzátartozóit, barátait, vagy az Önnel egy buszon utazókat...
Így hát vitatkozhatnánk azon, kit hogyan minősít a saját írása.
Jansik Péter
egy budaörsi fiatal, egy segítője az egyesületnek (nem vagyok egyesületi tag)
"Ezt a hozzászólást pedig kikérem magamnak és minden itthon, a hazájában élő honfitársam nevében! Ne merészeljen Európai Unióról beszélni egy USA.ban élő"
Kedves Jansikpeti!
1./Ön csak a maga nevében kérjen ki bármit is!
2./ Egy USA-ban élő pedig igenis "merészelje" elmondani véleményét bármiről, EU-ról, Budaörsről. Meggyőződésem, hogy ezzel a mondatával Ön kiírta magát a tényeket ismerő budaörsi fiatalok sorából. Remélhetőleg egyedül áll véleményével.
Kedves Gabon!
Ebben igaza van, nem kellett volna indulatból írnom, ez hiba volt, valóban csak a saját nevemben tehetek bármit. De továbbra is úgy érzem, hogy Elisabeth azon írása, hogy: "Mikor lepnek onok be vegre az Europai Unioba?" és folytatása nem személyesen az egyesületnek szól, hanem nekünk, Közép-Európában élőknek, ezért írtam úgy, ahogy tettem. Azonban akit ezzel sértek, annak bocsánatát kérem.
Továbbá, igen, mondja el mindenki szabadon a véleményét, függetlenül lakhelyétől, de vádaskodni csak akkor vádaskodjon, amennyiben oka és bizonyítéka van hozzá.
Ezt nagyon sértőnek találom továbbra is, ugyanis az írás itt számonkérő, vádaskodó, nem pedig kulturáltan vélemény nyilvánító, szerintem. Azért, mert valaki az interneten megnéz egy videót, elolvas pár írást, abból véleményt alkothat, de becstelennek vagy a törvényt nem tisztelőnek senkit nem nevezhet!
Remélem, hogy ebben egyet tudunk érteni.
"Elnézést kérek Öntől, sok budaörsi nevében a "jansipeti" név alatt írtak miatt."
"Ön csak a maga nevében kérjen ki bármit is!"
Ugyanattól a felhasználótól, 1 nap eltéréssel... Vicces... :)
Egyébként öröm látni hogy nemcsak az USA vezetői, de még az amerikai állampolgárok is szivesen szólnak bele más országok, városok belügyeibe, sőt, van aki szerint ez helyes és követendő.
(emiatt írtam: "Egy USA-ban élő pedig igenis "merészelje" elmondani véleményét bármiről, EU-ról, Budaörsről.")
Megtekintettük nemrégiben, hogy néz ki most a tervezés alatt álló Zichy korzó majdani alsó kijárata és milyen látvány fogad minket. Vajon hogyan kapcsolódik majd mindez a leendő kulturális központhoz?